Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját - cikk PestiSrácokon (2020.10.30.)

(Füssy Angéla cikke, amely  a Pesti Srácok hírportálon 2020. október 30-án jelent meg. A cikk elérhetősége: https://pestisracok.hu/allitolagos-zaklato-uzenetek-miatt-kilencedik-honapja-tartjak-letartoztatasban-szoor-annat-a-civil-jogasz-bizottsag-volt-tagjat/ )


 

Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet – a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. “Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Szöőr Anna jogi eljárásokat gerjesztő magánéleti kálváriája évek óta tart. Két házassága is zátonyra futott; elmondása szerint olyan megaláztatásokat, első házassága esetén bántalmazásokat is elszenvedett, amely még az egyébként rendkívül erős nőt is kilendítette. Volt, illetve jelenlegi házastársával is komoly, sok millió forint értékű elszámolási, vagyonjogi vitái vannak. A folyamatban lévő, illetve gerjesztett ügyek kapcsán a közös életvitel megszűnése után is kommunikációt folytattak egymással az érintettek ügyeik rendezése miatt. A vád tárgyává tett közlések egyike sem fenyegető, sem erőszakos, veszélyeztető jellegű – hangsúlyozzák védői, és hozzáteszik: azok nem jelentettek önkényes beavatkozást a címzettek magánéletébe, mégis, tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Egy idő után a Szöőr Annával konfliktusban álló felek feljelentették őt, sőt, mi több, Szöőr Anna szerint össze is fogtak ellene, köztük a volt és jelenlegi férje, a villamosmérnök és pénzügyi informatikus V. Sz. L.. Korábbi férjével egyébként több ingatlanban közös tulajdona van Szöőr Annának, aki szerint volt férje azt szeretné elérni, hogy a szorongatott helyzete miatt mindenről lemondjon és minden követelést elfogadjon. A sértettek között található még az első férjével közös gyermekük keresztanyja, illetve az őket képviselő ügyvéd, Sz. János is, aki a balliberális média, a Klubrádió és az RTL Klub egyik kedvenc ügyvédje, jogi szakértője. Az ügyvéd többek között azt értékeli zaklatásként, hogy Anna válaszolt az egyezségkötési megkereséseire, illetve hozzá érkeztek tőle perbeli nyilatkozatok.

ISMERT SZEREPLŐJE A HAZAI KÖZÉLETNEK

Szöőr Anna már hosszú évek óta ismert patrióta, anti-liberális, anti-bolsevista szereplője a hazai közéletnek. A Magyar Időkben 2018-ban megjelent egyik publicisztikájában például ezt írta:

„Az MSZP–SZDSZ-kormány nemzetgyalázó politikájának eredménye a lélektani Trianon lett, amelynek sebeit csak a második Orbán-kormány gyógyította be a 2010-es, kettős állampolgárságról szóló parlamenti szavazással és a történelmi Magyarországot érintő megannyi gazdasági, oktatási, kulturális és infrastruktúrát érintő intézkedésével.” Egy másik, két évvel ezelőtti, szintén ugyanott megjelent cikkében pedig a következő, nehezen vitatható megállapítást tette: „Azonban minden gondolkodó elme számára világos, hogy az igazságtételi törvényünk elvéreztetése vezetett ahhoz, hogy a rendszerváltáskor még rettegő posztkommunisták 1994-ben a pufajkás Horn Gyula vezetésével újra kormányt alkottak.”

Anna a 2006-os rendőrterrort kivizsgáló és leleplező Civil Jogász Bizottság tagja is volt, ő szerezte be például a szemkilövések és más szörnyű sérülések kórházi adatait, és többek közt a „Hímezz magyarra!” mozgalommal is a nemzetet szolgálta – emlékeztetett Gaudi-Nagy Tamás, aki Szöőr Anna letartóztatása után azt nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak, hogy figyelemmel kísérik az ügyét, és ha jogi aggályaik merülnek fel az eljárás törvényességét illetően, közbe fognak lépni.


Képaláírás: Dr. Szöőr Anna, a Civil Jogász Bizottság tagjaival együtt (a kép bal szélén) 2007. február 13-án a 2006 őszi rendőrterrorról szóló Jelentés sajtónyilvános bemutatóján

Most elérkezett ez a pont: ennek tudható be az is, hogy a neves közéleti és médiaszakemberekből álló Lovas István Társaság – amelynek tagja Anna is – a napokban szolidaritási nyilatkozatban állt ki a jogász-pszichológus mellett, amelyet több nemzeti szervezet is követett.

Gaudi-Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjeként is és védőként is megszólal, mert úgy véli, óriási az aránytalanság az alkalmazott kényszerintézkedés okozta rendkívüli hátrányok, sanyargatások, és a vád tárgyává tett zaklatási cselekmények ismétlődése miatti esetleges, de inkább jelképes „háborítottság” között.

Az új büntetőeljárási törvény különösen kivételes eszközként szabályozza a letartóztatás alkalmazásának lehetőségét, amely a legszigorúbb ítélet nélküli szabadságelvonás. Csak a legvégső, különösen indokolt esetben elrendelhető. A letartóztatás nem lehet előrehozott büntetés vagy a beismerés kikényszerítésének is tiltott eszköze

– fogalmazott a jogász. Gaudi-Nagy Tamás emlékeztetett, hogy Szöőr Anna mindvégig tagadásban van. A részben a mostani ügy sértettjei és részben más sértettek által korábban kezdeményezett büntetőeljárásokban se védőt, se informatikai szakértőt nem kért, sőt, az ítéletek ellen nem fellebbezett – ami hiba volt, de érthető annak ismeretében, hogy magánéleti válsága olyan traumát okozott számára, amelyet csak gyógyszerekkel, nyugtatókkal, antidepresszánsokkal volt képes elnyomni, elviselni. Ennek fényében különös, hogy – bár a bíróság által már közel fél éve elrendelte – máig nem készült el az igazságügyi szakvélemény arról, hogy a vád tárgyává tett üzenetek keltének időszakában Annánál volt-e poszttraumás stressz, és ha igen, az rá milyen hatásokkal járt.

GAUDI-NAGY TAMÁS SZERINT ARÁNYTALAN A LETARTÓZTATÁS

Gaudi szerint a vád mostanra már megdőlt, a letartóztatás pedig teljesen szükségtelen és aránytalan.

A sérelmezett levelek és üzenetek élethelyzetek megoldását szorgalmazták, ráadásul mentesek minden fenyegetéstől, veszélyeztető és agresszív elemtől. A bántalmazások, megaláztatások miatt családtagoknak küldött segélykérés, élethelyzet megoldására irányuló üzenetek és a jogi képviselőhöz intézett nyilatkozat nem valósíthat meg zaklatást, a törvény betűje szerint zaklatás ugyanis  a magánéletbe való önkényes beavatkozás célzatával történik. Továbbá immár két informatikai szakértői vélemény mondja ki, nem bizonyítható, hogy a vádban szereplő leveleket egyáltalán Szöőr Anna küldte.

– mondta Gaudi-Nagy Tamás, aki azt is hozzátette, hogy – több hónapos sürgetés után az eljáró bíróság útján – sikerült beszerezniük az egyik sértett ellen indult büntetőeljárás jogerős ítéletét. Kiderült, hogy a férfi más személy közösségi oldalára jogosulatlanul belépett, és naponta posztolt ki lejárató jellegű üzeneteket, illetve kommentelte azokat úgy, mintha azt a profil tulajdonosa tette volna. Hogy ezt jogerős bírósági ítélet mondta ki a férfiról, Gaudi-Nagy Tamás szerint erősíti és életszerűvé teszi Szöőr Anna védekezését, miszerint a terhére rótt üzenetek manipuláltak. Ráadásul a vád tárgyává tett üzenetek egy része stílusában, nyelvezetében sem vall rá, ezért véli azt a védelem, hogy azok manipuláció eredményei.

Fordulatot jelenthet az ügyben, hogy a napokban hallgatták ki sértettként Annát az általa hamis vád és informatikai csalás miatt korábban kezdeményezett büntetőeljárásban. Itt még számos, eddig nem ismert körülményre derülhet fény.

Ha csak a jogi helyzetet nézzük, akkor is abszurd a bíróság eljárása

– állítja az ismert jogász. A szabadlábon történő védekezés érdekében hivatkozott a védelem arra, hogy a Kecskeméti Törvényszék a közelmúltban egy extrém zaklatási ügyben a korábbi partnerét bizonyítottan zaklató, fenyegető és veszélyeztető magatartást kifejtő férfi gyanúsított is szabadlábon védekezik. Abban az esetben a zaklatással vádolt férfi három hónapon át több száz kéretlen üzenettel, telefonhívással folyamatosan üldözte a volt párját. Ráadásul a gyanúsított megjelent a nő lakásánál, a munkahelyén, szidalmazta fenyegette, olyannyira, hogy még vadászfegyver is előkerült, amivel fenyegetőzött is, mégsem tartották szükségesnek a letartóztatást.

 A védők Szöőr Anna esetében azt indítványozták, hogy helyezzék szabadlábra vagy legalább a letartóztatást változtassák bűnügyi felügyeletre, oly módon, hogy például csak megfigyelt telefont és számítógépet használhasson, így ha valóban bekövetkezne bűnismétlés, amire való hivatkozással fenntartják a letartóztatást, akkor legalább lenne bizonyítékuk a vádakra.

Amikor arra hivatkoznak, hogy próbálkoztak enyhébb eljárásokkal, mint távoltartás vagy rendbírság, amik nem vezettek eredményre, az is abszurd, ugyanis a vád tárgyává tett üzenetek, levelek részben ezen intézkedéseket megelőzően íródtak

– jegyezte meg Gaudi-Nagy Tamás. A védő arra is rámutatott, hogy a kétdiplomás nő a börtönben önmaga eltartására sem képes, hiszen dolgozni nem tud, kereső tevékenységet nem végezhet. Vidéken egyedül élő 80 éves édesanyja is Annára, mint egyedüli gyermekére van utalva, aki a Covid-járvány miatt kiemelten veszélyeztetett, tartásra, ellátásra és gondozásra szorul; és Annát ebben a letartóztatás akadályozza.

Ha már COVID, a járvány miatt, akit csak lehet, kiszórnak most a letartóztatásból, Szöőr Anna esetében a letartóztatás megszüntetését, enyhítését célzó védői indítványokat mégis futószalagon utasítják el. A 6 hónap utáni kötelező felülvizsgálat sem történt meg érdemben, rutinszerűen határoztak: marad a letartóztatás, bár ez ellen is fellebbeztek, de másodfokon hetek óta nincs még döntés

– mondta Gaudi-Nagy Tamás.

Döbbenetes, hogy míg egy, a COVID-járvány első hulláma idején nagy mennyiségű fertőtlenítőszer-hamisítással gyanúsított üzletasszony – noha itt a járvány második hulláma – nemrég szabadulhatott letartóztatásából hat hónap után a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetből bűnismétlés hiányára való hivatkozással, addig Szöőr Annát éppen erre utalással tartják ugyanott letartóztatva.

Szöőr Anna köszönettel vette az érte való kiállást és a sokfelől érkező biztató üzenetet, de tény, hogy egyre nehezebben viseli a fogva tartást, amelyet a legszigorúbb fegyház fokozatban tölt, jelenleg egy nyolcszemélyes cellában, köztörvényes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén ugyanis bárki bárkivel egy cellába kerülhet – a szerk.)Mivel van zárkatársai között emberöléssel gyanúsított, ezért erre hivatkozással éjjelente félóránként, több perces villanyfelkapcsolás teszi lehetetlenné a normális alvást. Telefonálni állítása szerint többszöri kérés ellenére nem engedték – ezt jelezte a bírósági tárgyaláson is, amire érthetetlen és szükségtelen módon, vezetőszáron, szorosra húzott kéz- és lábbilincsben állítják elő. Eddig már két egésznapos tárgyaláson kellett végig a megaláztatást és fizikai kínokat okozó kéz- és lábbilincsben maradnia. A védelem a további tortúrák elkerülése érdekében a november 2-án tartandó következő tárgyalást Anna tekintetében távkapcsolásos úton kérte megtartani.

A jogász-pszichológus ügyében először a napokban a Lovas István Társaság, majd a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Nemzetegyesítő Mozgalom, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, és Országos Trianon Társaság is szolidaritási nyilatkozatot adott ki; utóbbi szervezetek kérték minden hazafi és hazafias szervezet csatlakozását.