„Közeledik az igazság napja” – Jobbik kampányzáró Szombathelyen

Egy fiatal táblát emel a magasba, rajta a Baló név áthúzva, alatta nagyobb betűkkel Balu. Van némi pikantériája a dolognak, hiszen így arra szólítják fel Morvait, hogy volt férje helyett válassza a Haladás egykori csapatkapitányát.

Délután háromnegyed négykor ismerősünket hívjuk mobilján, a háttérben magyar népzene szól. Kérdezzük, merre jár, mondja, éppen a Főtéren van, a Jobbik kampánygyűlésének helyszíne mellett, a népzene a hangszórókból szól. Mi is oda igyekszünk, de a zenének vége, a Szentháromság szobor mellett kis pulpitus zászlókkal, a mögötte álló férfi igazi vásári hangulatot teremt, amikor azt kiabálja harsányan, ingyen van a Jobbik kampányanyaga, és hogy már csak ötöt kell aludni a rendszerváltásig.

A feléig 150, onnan 700...

A színpad előtt, környékén olyan jó 300 ember, egy idősebb szimpatizáns azt mondja, legalább 900-an vannak. Mutatja is, a feléig vannak százötvenen, a másik oldalon meg legalább hétszázan.

A színpad előtt fegyvercsörgés, a Savaria Karneválon is szereplő Károly Róbert Hagyományőrző Egyesület középkori lovagjai vívják csatájukat, némi magyarázat kíséretében. Aztán jön a műsorvezető hölgy, akinek felszólítására és egy népdalénekes irányításával eléneklik a Himnuszt. Egy Dsida Jenő vers interpellálása, és máris érkeznek a jelöltek.

Számolgatjuk, meddig tarthat a rendezvény, egy kolléga szerint legalább két óra, hiszen sok lesz a szónok. A tömegben talán két árpádsávos zászló, a többi jobbikos, felirataik alapján a megye jó néhány részén van szervezete a pártnak, és el is jöttek ide. Egyébként nyugodt a hangulat. A céltalanul sétálgatók is megállnak egy pillanatra, semmi különös.

Ki mondja meg, mikor van itt az idő?

A megyei képviselőjelöltek néhány mondatot mondanak, van, aki csak megköszöni a támogatásokat, azért elhangzanak hívószavak, mint közeledik az igazság napja, a magyar közélet megtisztító vihara. Ígérnek becsületes, számon kérhető politizálást. Azért megjelenik a keményebb hang is, az utolsó csepp vérükig ragaszkodni fognak a magyar földhöz, vízhez levegőhöz, és ezt jó ha megjegyzi a politikai elit, és azok a hatalmak, akiket ők kiszolgálnak.

György Tamás jelölt kicsit sajnálkozik, hogy eléggé kevesen vannak, de indokolja is gyorsan, itt nem érződik annyira a cigánybűnözés, de azért itt is vannak, akik nem merik vállalni magyarságukat. Orbán Viktor is kap egyet, nehogy már ő mondja meg, mikor és kinek van itt az idő – utalva a Fidesz kampányszlogenjére.

És fontos a harc az idegen érdekekkel szemben, és egyedül a Fidesz kétharmados eredménye akadályozhatja meg az igazi rendszerváltást.

„A túszul ejtett ország”

Kis szünet, máris érkezik Morvai Krisztina, aki hangos adjon az istennel köszön, a zászlók környékéről kórusban jön a válasz, szebb jövőt. A Jobbik EP képviselője, köztársasági elnökjelöltje kissé fáradtnak tűnik, nyoma sincs igazi gyújtóhangú beszédnek, önmagához képest rendkívül visszafogott. Persze, azért van ígéret, történelemfordító lesz a választás.

Az elmúlt két év alatt pedig megváltozott az emberek tartása, arca, 2006-ban olyan volt az ország, mintha természeti csapások sorozata érte volna, hiszen eltűnt a nemzet vagyona. Aztán javít, három éve kezdték el az emberek felemelni a fejüket, és kezdtek reménykedni, amikor ő és Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd körbejárta az országot, és megtett mindent az októberi rendőrterror áldozataiért. Akkor döbbentek rá az emberek, hogy vissza lehet venni az országot azoktól, akik túszul ejtették.

Aztán beavat abba is, hogy éjszakánként felébred, és egy ilyen éjszakán állt össze előtte a mozaik. Mégpedig abból, hogy a munkás elmesélte neki, 1990-ben hogyan vesztette el a munkáját, mert a gyárat fillérekért vette meg a tőkés, akit az állam is támogatott, ő pedig gyarmati sorba tengődő bérmunkás lett.

Meghallgatták a magyar embereket

A falvakban a parasztok azt mesélték, hogyan verték szét a téeszeket, a világhírű magyar mezőgazdaságból romhalmaz lett, és az állam semmiféle támogatást nem nyújtott nekik. Amikor minderről beszélgetett aztán egy palesztin jogásszal, ő elmesélte, ismerős a helyzet, hiszen a későbbi hódítók így tettek a palesztin narancs- és zöldségültetvényekkel is.

Kap a sajtó is a fejére, főként a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap, amelyek a Népszabadsághoz és a Népszavához hasonlóan gyalázzák a Jobbikot, ahelyett, hogy a pártprogramokról, a szakemberekről írnának, hogy legyen összehasonlítási alapjuk az embereknek. Márpedig a Jobbik programja úgy készült, hogy meghallgatták a magyar embereket.

Közben látjuk, hogy egy fiatal táblát emel a magasba, rajta a Baló név áthúzva, alatta nagyobb betűkkel Balu. (Balassa Péter szombathelyi jobbikos jelölt beceneve.) Van némi pikantériája a dolognak, hiszen így arra szólítják fel Morvait, hogy volt férje (Baló György) helyett válassza a Haladás egykori csapatkapitányát.

„Zsírosodnak a külföldi bankárok”

Morvai azzal fejezi be, hogy Brüsszelben az MSZP és a Fidesz kéz a kézben küzdött azért, hogy elfogadják az Unió alkotmányát, ami egyet jelent Magyarország önrendelkezési jogának feladásával. Morvai ezzel végez is, tényleg nem volt gyújtóhangú beszéd.

Érkezik a már említett Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik igazságügyi miniszter-jelöltje. Ő azért keményebben fogalmaz, rögtön sajtszemlével kezdi, megemlítve, hogy a Jobbiknak nincs lehetősége a nyilvános megjelenésre. MTI hírt idéz, Észak-Koreában kivégeztek két tisztségviselőt, mert nem úgy sikerültek az általuk irányított reformok, mint ahogyan azt várták.

Gyorsan hozzáteszi, a Jobbik nem akar vért, de sárba tiporták a magyar nemzetet, 60 milliárdnyi közvagyont vettek el. Megtudjuk, hogy Vas megye ékszerdoboz, mert csak Jánosháza környékén él egy-két cigányember. Ő is üt egyet-kettőt a Fideszen, mert beletörődő, együttműködő ellenzékként viselkedett. Magyarországon pedig nincs közteherviselés, de vannak politikai foglyok, a legnagyobb gond az államadósság. Ebből élnek és zsírosodnak a külföldi bankárok, akik úgy fognak járni, mint a tatárok és a törökök, kikergetik őket az országból.

„Hiába hazudozik a sajtó”

És hiába hazudozik a sajtó, vagy hallgatja el a Jobbik üzeneteit, azok eljutnak nyolcmillió emberhez, mert a kampány alatt legalább ötezer fórumot tartottak. Ezért most már nem tudják megállítani a Jobbikot, még a porontybiznisszel, vagyis a megélhetési gyermekvállalással sem. Kijelenti, nagyon büszke a Jobbik programjára, és megállíthatatlanul épül hálózatuk az országban.

Aztán a helyi ellenféllel jön elő, elmeséli, hogy Ifjú Demokrata Fórum tagként 1999-ben Hende Csaba hívta parlamenti titkárságvezetőnek, ő volt a közvetlen főnöke, a nagyfőnöke pedig Dávid Ibolya. Három hónapig bírta, majd a próbaidő utolsó napján távozott, mert nem értett egyet több törvénymódosító javaslattal sem. Azóta aztán politikai ellenfelek lettek.

Sok a hamis hang…

Kis kitérőt tesz az erős állam mibenléte felé, amit Orbán Viktor emleget. Gaudi-Nagy szerint az erős állam erős gazdaságot, erős kis- és középvállalkozásokat jelenet, ahol védik a magyar vállalkozókat. Erős kultúra kell, nem szabad hagyni, hogy a népet elbutítsák a plázákkal és a szappanoperákkal. És erős belbiztonság kell, ehhez pedig létre kell hozni a csendőrséget.

Többször bejelenti, hogy ez az utolsó gondolata, de mindig érkezik új téma, végül tényleg befejezi. Azzal, hogy januárban elsőként hozták nyilvánosságra a programjukat, azóta Orbán Viktor igyekszik felzárkózni, és éppúgy, mint a többi párt, részleteket nyúl le belőle. Az utolsó mondat: el kell számoltatni mindenkit, aki ide juttatta az országot.

Várunk még egy kicsit, a színpadra hívja a képviselőjelölteket, kölcsönös ajándékozás kezdődik, majd új énekesek jelennek meg. Távozunk, mert sok a hamis hang a színpad felől.

 

Forrás: Nyugat.hu

Tags: