Az Egri Nemzeti Rock Hétvégén jártunk

Ha május és Eger, akkor Nemzeti Rock Hétvége. Idén azonban a koncerteket és a felhőtlen szórakozást beárnyékolta a tény, hogy bajtársaink közül többen börtönben vannak, és akik már nincsenek azok ellen is eljárás.

Az első nap képösszefoglalóját IDE kattintva nézheti meg.
A második nap képösszefoglalóját IDE kattintva nézheti meg.
A rendezvényről készült egyéb képeinket IDE kattintva nézheti meg.

Zagyva Gy. Gyula a főszervező igencsak sokat tett le a nemzeti oldal asztalára, főleg, ha szórakozásról van szó. A Magyar Sziget szervezése is évek óta a nevéhez kötődik.

 

2010.05.08.Egri Nemzeti Rock Hétvége: Zagyva Gy. Gyula from szkr on Vimeo.

Az idei Nemzeti Rock Hétvége egy kicsit más volt, mint az eddigiek. Az időjárás is siratta a hosszú hónapok óta börtönben sínylődő magyar hazafiakat, így folyamatosan szemerkélt az eső, ami rányomta bélyegét a kilátogatók számára. Akik ott voltak, azok viszont kitettek magukért a hazafiak melletti kiállásban, hiszen három árverést és két tombolát is szerveztünk, aminek köszönhetően szépen gyűltek a "sárkányérmék".

Ám nem jöhetett volna létre mindez, ha nincsenek az áldozatkész zenekarok, akik mindig felajánlanak valami kincset, relikviát, és nincsenek azok az emberek, akik olyasmire is licitálnak, amire sokszor nincsen szükségük, és jóval áron felül veszik meg az adott tárgyat, csak hogy segíthessenek.

Jól emlékszem még Budaházy Gyurival folytatott egyik beszélgetésünkre, amikor arról beszélt, hogy egyes végveszélyben lévő iszlám országokban milyen rend szerint szerveződnek a divatosan "terroristának" nevezett szervezetek. Amikor egy harcos elesik, a családját minden téren támogatják. Hiszen a családfenntartó és a család feje is a férfi, ezért, hogy ne árvuljanak el a gyerekek, gondjukat viselik a bajtársak. Gyuri a tizedekbe szerveződést is emiatt szorgalmazta. Ha valami miatt a tizedből kiesik egy ember - például börtönbe zárják - akkor a családjának ne legyenek megélhetési problémái. A nemzeti oldalon sajnos kicsit hamarabb jött el a bebörtönzések ideje, minthogy készen lett volna a támogatói háló, de azóta néhányan folyamatosan azon dolgoznak, hogy a családok ne szenvedjenek súlyos megélhetési problémáktól. És az eddigi tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy egyre jobb és tökéletesebb ez a rendszer. Csak sokaknak be kell még látniuk, hogy a hazafiakat nem a személyes szimpátia vagy ellenszenv miatt kell támogatni, vagy nem támogatni, hanem azért, mert koholt vádak alapján, hazafias érzéseik miatt tartják őket börtönbe zárva, egy haldokló politikai elit utolsó rúgásaként. És sokaknak tudatosítani kell magukban azt is, hogy velük is előfordulhat bármikor, hogy börtönbe viszik őket, és akkor örülni fognak, ha lesznek, akik gondoskodnak a családjukról.

 

2010.05.08.Egri Nemzeti Rock Hétvége: árverés a politikai foglyokért from szkr on Vimeo.

Örömmel tölt el, hogy ilyen sokan már rájöttek, arra, hogy egységben az erő. A tárgyakat felajánló zenekaroknak, magánembereknek nagyon köszönjük a támogatást, és ígérjük, ha velük történne valami, mi ott leszünk!

(Szent Korona Rádió)

Tags: