Filmek, videók

Felszólalásaim a közkegyelmi törvényjavaslat általános vitájában.

Az Országgyűlés 2012. február 21-én tartotta a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját.

A Fidesz által beterjesztett törvényjavaslat rendkívül szűk körre, konkrét naptári napra  korlátozza a közkegyelemben részesülök körét. Felszólalásomban felelevenítettem 2011. december 23-án történteket, amikor LMP-s tüntetők magukat a parlament bejáratához láncolva akadályozták meg a parlament területére történő ki és bejutást.

Gaudi-Nagy Tamás sajtótájékoztatója a Balsai-jelentés pontatlanságairól és a közkegyelmi törvényjavaslatról

A közkegyelmi törvényjavaslathoz Vona Gábor frakcióvezető úrral és Zagyva György Gyula képviselőtársammal közösen benyújtott módosító javaslat itt érhető el. Módosító javaslatunk kiterjesztené a közkegyelmet mindazokra akiket 2002-2010 között politikai önkényből hurcoltak meg

Felszólalásom a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában

Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága az LMP tartózkodása mellett a múlt héten általános vitára alkalmasnak találta a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megőrzéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot. Az ülésről szóló beszámoló itt olvasható.

Miért nem mennek ki a rendőrök megvédeni az embereket a mindennapi bűnözéstől és sok más kérdés Gaudi-Nagy Tamástól a Független Rendészeti Panasz Testület bizottsági meghallgatásán.

Az Országgyűlés Emberi jogi bizottsága előtt, 2012. február 15-én tett eleget beszámolási kötelezettségének a Független Rendészeti Panasz Testület.

Az EU paktumot Fidesszel egyetértésben támogató Gyurcsányt kőkeményen kiosztottam

A tegnapi EU paktumos általános vitában keményen meggyalultam Gyurcsány Fegyencet: a gyalázatos paktumot Fidesszel egyetértésben dicsőítő és hazánk szuverenitását védőket sértegető bukott miniszterelnök - aki a Fidesznek köszönhetően még mindig szabadlábon rontja a levegőt - zavaros felszólalását követően kétperces felszólalásban figyelmezettem az ország közvéleményét: Gy. Ferenc hazaárulásainak hosszú sorát ezzel a véleményével most egy újabbal tetézte, egyébként "hős szabadságharcosként" nyilván azért puccsolta meg Medgyessyt 2004-ben, mert a galád 2003-ban aláírta hazánkat elképesztően károsító EU csatlakozási megállapodását.


A hazánk önrendelkezését sárba tipró EU fiskális paktum vitájában Martonyi és Gyurcsány is megkapta a magáét: egyedül a Jobbik áll ellen a gyarmatosításnak - miért nem mondta ki Orbán Viktor, hogy torkunkra tették a kést? + Videók

Az Országgyűlés 2012. február 13-án tárgyalta első olvasatban (általános vita) a gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.

Gaudi-Nagy számon kéri az ET emberi jogi főbiztosát amiért a nemzeti közösségek jogai helyett homoszexuálisok és bevándorlók jogaival foglalkozott

Gaudi-Nagy Tamás az Európa Tanács 2012. téli ülésszakán 2012. január 26-án Strasbourgban számon kérte a leköszönő emberi jogi főbiztost, Thomas Hammerberget, amiért a nemzeti közösségek jogai helyett homoszexuálisok és bevándorlók jogaival, és az ún. Nacionalista extrémizmussal  foglalkozott és nem ment el a nemzeti radikális képviselő kérésére Székelyföldre sem, hogy megvizsgálja a székely önrendelkezési törekvéseit és a román állam elnyomó tevékenységét.


Videó:Marietta de Pourbaix-Lundin svéd néppárti alelnök a szerb jelentésről szóló vitát megszakítva felszólított, hogy az ülésteremben a padomra kitett csöppnyi magyar zászlót azonnal távolítsam el.

Miután ennek a nyilvánvalóan alaptalan kérésnek nem tettem eleget, sőt ügyrendi felszólalással éltem, az alelnök biztonsági őrrel döntette le a magyar zászlót.

Videó: Az Európa Tanács téli ülésének utolsó napján, az elszakított területeken élő magyarok nehézségeire hívtam fel a figyelmet.

Az eruópai demográfiai helyzetről szóló ET jelentés és határozat itt található.

Ismét napirenden a magyarkérdés az Európa Tanácsban. Január 23-27 között kerül sor az ET téli közgyűlésére, amin részt vesz Gaudi-Nagy Tamás

Alább olvasható Gaudi-Nagy Tamás közleménye:

Kedves hazafiak! Kérlek tekintsétek meg az ET közgyűlésén egy évvel ezelőtt feltett kérdésemet Traian Băsescunak, aki azt próbálja elhitetni, hogy az erdélyi magyaroknak több joguk van, mint a Magyarországon élő román nemzetiségűeknek.

Világosan látszik, ahogy a magyar területeket megszálló államok milyen gátlástalanul hazudnak a magyarsággal kapcsolatban és mindent megtesznek, hogy meggátolják az elszakított területeken élő testvéreink önrendelkezését. Példa erre Kosztyantin Hriscsenko ukrán külügyminiszter hazug válasza tavaly októberi kérdésemre.

A Parlament eddigi legjobb pillanatai

Battle of the Bogside






Bloody sunday

A második bécsi döntés


Hungary ,rise! Magyarország emelkedj fel!