Képviselői munka

Gaudi-Nagy Tamás kritikai észrevételei az albizottság jelentéséhez

Dr. Gaudi-Nagy Tamás (országgyűlési képviselő, albizottsági alelnök):

KRITIKAI ÉSZREVÉTELEK

az Országgyűlés emberi jogi bizottsága által létrehozott, 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság jelentéséhez

Budapest, 2010. október 25. 

 

Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága által létrehozott, 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság és az emberi jogi bizottság által Fidesz, KDNP és LMP szavazatokkal 2010. október 20-án elfogadott jelentés a hozzáfűzött reményeket nem váltotta be, adós maradt az igazi elszámoltatást elősegítő tényállásfeltárással és feljelentésekre vonatkozó konkrét ajánlással, de még saját feladatkitűzésének sem tudott megfelelni, amely szerint a feladat „az események lehető legteljesebb körű feltárása” és a „politikai és jogi felelősség felderítése.”

Gaudi-Nagy Tamás hozzászólása az ukrajnai "demokráciáról" szóló vitában az Európa Tanács közgyűlésén

Kedvező változás tapasztalható Ukrajna kisebbségi politikájában, hangoztatta több felszólaló az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán az ukrajnai demokratikus intézmények működését értékelő vitában. Gaudi-Nagy Tamás az önrendelkezési jog biztosítását sürgette a kárpátaljai magyarságnak.


A Nemzeti Jogvédő Szolgálat sajtótájékoztatója október 23-án (videóval frissítve)

Számvetés 2006 őszi megtorlások miatti jogvédelem 4 évéről, az országgyűlési albizottsági jelentésről és Gaudi-Nagy Tamás elmúlt 8 év jogsértéseit összegző jelentéséről

 

Gaudi-Nagy Tamás szerint az elmúlt nyolc év kormányai a hatalmuk megtartása érdekében korlátozták az alapvető politikai szabadságjogokat. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szombati sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a 2006. őszi rendőri erőszak általuk képviselt áldozatai összesen majdnem százmillió forint kártérítést kaptak.

 

Magyar Sziget beszámoló

Gaudi-Nagy Tamás beszámolója Magyar Szigeten augusztus 6-án a jogvédelemről és a parlamenti munkáról tartott előadásáról, illetve a fiaival és a Kugli együttessel együtt adott nagysikerű koncertről

A Magyar Sziget évről-évre az elkötelezett, nemzetben gondolkodó magyar fiatalok hagyományos találkozója. Zene, kultúra, hagyományápolás és közösség építésre nyílik kiváló lehetőség több napon keresztül. Idén is meghívást kaptam erre a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett hiánypótló rendezvényre, és ennek keretében augusztus 6-án kiemelkedő érdeklődés mellett előadást tartottam délután a nagysátorban a nemzeti önvédelem aktuális kérdéseiről., majd koncertet adtunk a Kugli együttessel.

Ismét nagykoalícióban söpörték le a Jobbik javaslatait

Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság legutóbbi ülésén a Jobbik javaslatainak nagy részét ismét nagykoalícióban szavazta le a Fidesz és az MSZP.

Staudt Gábor indítványa az ajánlószelvényekkel való büntetendő visszaélések körét szélesítette volna, így a más párt részére gyűjtött ajánló átadása és átvétele is legyen bűncselekmény. A Fidesznek rejtélyes okokból nem volt szimpatikus az elképzelés, amelyet pedig kivételesen az MSZP is támogatott – így a javaslat nem kerülhetett tárgysorozatba.

Közlemény

Jelentés 2006 őszéről: hiányossságok konkrét következmények nélkül

A Jobbik 2006 óta a legkövetkezetesebben követeli a négy évvel ezelőtti jogsértések feltárását, a felelősök elszámoltatását. Ezt "Radikális változás" című választási programjában külön fejezetben taglalta. A Jobbik azonban a jogsértések súlya, a hatvan személy meghallgatása során napvilágra került tények megismerése, továbbá számos vállalhatatlan megállapítás miatt elfogadhatatlannak tartja a 2006 őszi jogsértéseket vizsgáló albizottság jelentését ebben a formában.

Megszüntették az eljárást Vona Gáborral szemben "Gárda-ügyben"

Bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Vona Gáborral szemben folytatott nyomozást. A Jobbik elnökével szemben egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indítottak eljárást: a gyanúsítás szerint 2009. augusztus 22-én Szentendrén, magánterületen megtartott Új Magyar Gárda Mozgalom rendezvényen a Gárda vezetőjeként vett részt.

NJSZ: ingyenes jogi képviselet a vörösiszap károsultjainak!

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat díjmentes jogi képviselettel segíti Kolontár, Devecser, Tüskevár és Somlóvásárhely, valamint minden érintett település lakóit. Elérhetőség alább.

Budaházy György jogerősen pert nyert a stop.hu ellen!

A Fővárosi Ítélőtábla 750.000,- Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére és elégtétel adásra kötelezte a stop.hu hírportált üzemeltető céget a mai napon hozott jogerős ítéletével Budaházy György sérelmére elkövetett jó hírnév sértés miatt.

Felfüggesztett börtön Budaházynak, botrányos jelenetek a bíróságon (videóval frissítve)

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Budaházy Györgyöt jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A határozathirdetést rendzavarás miatt 30-40 percre fel kellett függeszteni, Budaházy híveit rendőrök vezették ki a tárgyalóteremből. A tábla indoklása szerint Budaházy átlépte a szólásszabadság határait vádbeli internetes írásaival.

A tábla másodfokon helybenhagyta a megismételt eljárásban a Fővárosi Bíróságon született elsőfokú döntést, amelyben egy év - három évre felfüggesztett - börtönnel sújtották Budaházyt alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt.

Címlap Letörölt felvételek, "bizonyíték hiányában" megszüntetett vizsgálatok

Kormánypárti és jobbikos képviselők bírálták a legfőbb ügyészt a parlament jogsértéseket vizsgáló albizottságának szerdai ülésén, mert Kovács Tamás szerint összességében törvényes volt az ügyészek eljárása a 2006. őszi események során. "Szemenszedett rosszindulatú beállítás" - mondta Varga László (KDNP) a legfőbb ügyész levelére. Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) szerint pedig az ügyészek "a legrosszabb kommunista idők szellemében jártak el" 2006 őzén, a legfőbb ügyész pedig levelével bizonyította alkalmatlanságát. Gulyás Gergely, a bizottság fideszes elnöke szerint is válaszolni kell Kovács Tamás levelére.

Óvatoskodik a belügy a 2006-os áldozatok kártérítése kapcsán

Egyes esetekben, a minisztériumi szintű elbírálásban a túlzott óvatosság és a megfelelő, reális joghelyreállítás elveinek nem megfelelő értelmezése tapasztalható.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány állásfoglalása az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekkel kapcsolatos peren kívüli joggyakorlatról.

Gaudi-Nagy Tamás a Gazdasági Versenyhivatal 2009. évi jelentéséről (2010.10.12.)

A hivatali működés kritikája, a globális cégek erőszakos gyarmatosítása, a szuverén versenyjog EU tagság miatti hiánya, a multinacionális cégek károsultjai


Gaudi a hagyatéki eljárásról

Dr. Fónagy János: "Sieg Heil! Sieg Heil!" (frissítve)

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője mai sajtótájékoztatóján felszólította Fónagy János államtitkárt, hogy kérjen bocsánatot és adjon magyarázatot arra, hogy átvitt érelemben miért „nácizta” le.

Mint ismeretes: az október 4-ei plenáris ülésen az afganisztáni katonai szerepvállalásról szóló általános vitában Gaudi-Nagy Tamást kétperces felszólalása végén Fónagy János nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár "lenácizta" a palesztinok mellett kiálló beszédéért. Az az ülésen nem tűnt fel a Jobbik frakcióból senkinek, ők ekkor épp tapsoltak, és a videófelvételen sem hallatszik, viszont a jegyzőkönyvben rögzítették - emelte ki a jobbikos képviselő.

Gaudi-Nagy Tamás ezért felszólította Fónagy Jánost, hogy kérjen bocsánatot az egész Jobbik-frakciótól, illetve adjon magyarázatot arra, hogy Izraelnek miért nem kellene betartania az ENSZ szabályait. Szerinte ez elég méltányos, hiszen ha visszaemlékszünk, Novák Elődöt a "lógjon" beszólásáért a Fidesz le is akarta mondatni.

A Fidesz „udvarias nemmel” utasította el a „Lex Gyurcsány" tárgysorozatba vételét

Ma tárgyalta az Országgyűlés Alkotmányügyi  Bizottsága  Gaudi Nagy Tamásnak a Jobbik országgyűlési képviselőjének önálló indítványát, amelyet a politikus „Lex Gyurcsánynak” nevezett el.

A politikus a BTK 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló javaslatát ismertette, amely büntetni rendeli azt, a bizottság előtti meg nem jelenést, illetve a hamis vallomástételt megvalósító magatartást, amely a népképviseleti vizsgálatot akadályozza, sikerét veszélyezteti, vagy befolyásolni törekszik.  Minősített estet valósít meg, aki e magatartásokat hivatalos személyként, közmegbízatás felhasználásával, vagy jogtalan vagyonszerzés végett követi el.