Képviselői munka

Gaudi-Nagy Tamás: Európában is napirendre kerültek a magyar nemzetiségi ügyek

Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő szerint az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésnapjain sikerült elérnie, hogy Európában is napirendre kerüljön Trianon ügye, a Kárpát-medence magyar nemzetiségi kérdései, illetve a magyarországi emberi jogi helyzet.

Az Európai Tanács is napiendre tűzte a magyar nemzetiségi kérdéseket

Gaudi Nagy Tamás botrányosnak nevezte, hogy a dokumentum a 2006 őszével kapcsolatos "rendőrterror eseményeit" egy szóval sem említi.

Jobbik: elsöprően erős a társadalom igazságtételi igénye (videóval frissítve)

Gaudi-Nagy Tamás kevésnek tartotta a benyújtott formájában a javaslatot. Mint mondta, gyors lépéseket vár a kormánytól annak érdekében, hogy a kommunizmus bűnösei felelősségre vonhatók legyenek, a múlt szabadon tárgyalható legyen, és lehetővé váljon, hogy ne bujkálhassanak el azok, akik az ország jelenlegi helyzetéért felelősek, beleértve Lendvai Ildikót is. Hozzátette: a jogalkotásnak lépnie kell, beleértve a Btk. és az alkotmány módosítását.

Gaudi elítélte Szerbia kisebbségi politikáját az ET-ben (frissítve a felszólalás magyar fordításával)

Az Európa Tanács június 21-25 közötti parlamenti közgyűlésén  Gaudi-Nagy Tamás határozottan elítélte Szerbia nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kétarcú politikáját a koszovói helyzettel kapcsolatos jelentés vitájában.


ET-ROMAHATÁROZATA: Gaudi-Nagy egyedüliként nem szavazta meg, mivel az szerinte egyoldalú és a bűnözés elleni küzdelem, illetve az együttélés szabályainak betartása nem kap benne hangsúlyt

Ha csupán romastratégiákat fogadunk el, de az elszegényedésre és leszakadásra ítélt területeket nem zárkóztatjuk föl, soha nem fog jelentősen javulni a helyzet - hangsúlyozta az MTI-nek adott nyilatkozatában Harangozó Gábor szocialista országgyűlési képviselő, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése által a romák európai helyzetéről hozott állásfoglalással kapcsolatban.

A szlovákiai magyar jelentéstevő távollétében tárgyalt meg előterjesztéseket az ET

Gaudi-Nagy Tamás határozott fellépést sürgetett a példátlan szlovák lépés ellen

 

Nem volt hajlandó kifizetni a szlovák állam Berényi József eddigi parlamenti képviselő strasbourgi útját, így - bár ő a jelentéstevője három napirenden levő előterjesztésnek is - nélküle tárgyalta jelentéseit az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése és az ET Jogi és Emberi Jogi Bizottsága 2010. június 22-én.

Strasbourghoz fordult Gaudi-Nagy a Magyar Gárda feloszlatása miatt (Dokumentumokkal frissítve!)

Hamarsan videóval is bővül a cikk!

 

Beadvánnyal fordult csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bíróságához Strasbourgban a Magyar Gárda feloszlatása miatt Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője.
   
Mint azt telefonon az MTI brüsszeli tudósítójának elmondta, Morvai Krisztinával, a Jobbik európai parlamenti képviselőjével együtt - ő maga Vona Gábor Jobbik-elnök jogi képviselőjeként - személyesen nyújtotta be a dokumentumot, "a Magyar Gárda törvénytelen feloszlatásával okozott emberi jogsérelem orvoslása iránti kérelmet".

A horvátoknak nincs baja a kettős állampolgársággal

A kettős állampolgárság a kelet-közép-európai térségben szokásos, bevett intézmény az identitás és érzelmi kötődés kifejezésére, így Zágrábnak nem okozott problémát a magyar állampolgársági törvénymódosítás - válaszolt Ivo Josipovic horvát elnök az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének ülésén két magyar országgyűlési képviselő, Harangozó Gábor (MSZP) és Gaudi Nagy Tamás (Jobbik) ezzel kapcsolatos kérdésére.
A strasbourgi székhelyű összeurópai intézmény, amely az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia tiszteletben tartásán őrködik a 47 tagállamban, hétfőtől tartja parlamenti közgyűlési ülésszakát, és a nyitó napon Josipovic volt a fórum vendége. Beszédének elhangzása után a horvát államfő kérdésekre válaszolt.

Orbán Éva: A Nyugat-európai Unió 58. közgyűléséről

A közgyűlésről szóló jelentéssel frissítve!

 

A Nyugat-európai Unió 58. közgyűlését Párizsban tartották június 15-17. között. A közgyűlésen részt vett a magyar Országgyűlés delegált tagjaként, teljes körű szavazati joggal a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője is, aki közel két napig egyedüli magyar képviselőként volt jelen, mivel a két kormánypárti képviselő csak az ülés második napjának délutánján érkezett meg.

Gaudi-Nagy Tamás Strasbourgban áll ki a magyar érdekekért

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a jövő héten (június 21-25.) Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén vesz részt és áll ki a magyar érdekekért a magyar Parlament hét képviselőjéből álló magyar delegációjának tagjaként.

 

Hazafiak tüntettek a Vértanúk terén a politikai foglyokért (Képgalériával, videókkal!)

Budapesten ismét vonulásos tüntetésre került sor szombaton a HVIM szervezésében.

Budaházy György letartóztatásának egy éves évfordulója alkalmából a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom újabb tüntetést rendezett annak érdekében, hogy az új politikai hatalom részesítse amnesztiában mindazokat, akik ellen 2002 és 2010 között indítottak eljárást, kizárólag politikai tetteik miatt.

Több, mint egy év elteltével még mindig szükség van a politikai foglyok melletti kiállásra tüntetés formájában is, mert bár a gyanúsítottak közül már a legtöbben házi őrizetbe kerültek, Budaházy György és Szaszka továbbra is börtönben sínylődnek, mivel előzetes letartóztatásukat újra és újra meghosszabbítja az ügyészség.

"Tisztességes hős" - Morvaiék Budaházy-ért tüntettek

A terrorizmus és más bűncselekmények gyanújával egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György, és a "hozzá hasonló politikai foglyok" szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten.

A Gyurcsány-kormány elleni tüntetések vezéralakjaként ismertté vált férfi melletti demonstráción Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: ha a Fidesz és a kormányprogram szerint is az áprilisi választásokkal forradalom történt, akkor miért folytatódhatnak tovább "a politikai koncepciós eljárások". Ha valóban forradalom történt, akkor Budaházy volt az első, aki ezt győzelemre segítette - tette hozzá.

Gaudi-Nagy Tamás jó úton halad a parlamenti rekorderség felé

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás szólalt fel legtöbbször és beszélt a leghosszabb ideig a parlamentben az új ciklus első hónapjában.

Összesen több mint négy órán keresztül tartotta szóval az ülésteremben ülőket. A legaktívabb képviselők rangsorában a második hely az LMP frakcióvezetőjéé. A képviselők több mint egyharmada még egyáltalán nem szólalt meg a parlamentben.

A két új parlamenti párt, a Jobbik és az LMP politikusai vezetik a legaktívabb képviselők listáját a ciklus első hónapjának végén. A képviselők május 14-én tették le az esküt, az országgyűlés honlapján az első 13 ülésnapra, június 8-ig olvasható egy összesítés arról, melyik képviselő mennyit beszélt a parlamentben ebben az időszakban.

Az első helyet a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás szerezte meg, aki 47-szer kért szót, és összesen 4 órát, 11 percet és 19 másodpercet beszélt. A második az LMP frakcióvezetője, Schiffer András 33 felszólalással, és 2 óra 19 perc 56 másodpercnyi beszéddel. A harmadik legaktívabb képviselő a fideszes Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke, aki 22-szer szólalt fel, de időtartamatot nézve majdnem ugyanannyit beszélt, mint Schiffer: 2 órát, 17 percet és 21 másodpercet.

Frakciójuk méretéhez képest sok az LMP-s és jobbikos politikus az első tízben is. A tizedik helyen holtverseny alakult ki 14-14 felszólalással a jobbikos Novák Előd és a fideszes Gulyás Gergely között, az eddig legtöbbet beszélő képviselők között így 3 jobbikos, 2 LMP-s, 3 fideszes, 2 MSZP-s és 1 KDNP-s politikus van.

A parlamentben június 8-ig 214 képviselő szólalt fel legalább egyszer, a többiek egyelőre csendben maradtak. Egyelőre nem kért szót például Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök sem. Azok között, akik eddig egyszer sem kértek szót, mindössze egy LMP-s képviselő van, Szabó Rebeka, vagyis az LMP-frakció túlnyomó többsége már élt a parlamenti megszólalás lehetőségével.

(Origó, Barikád)

Európa ismét elárulta Magyarországot (Videóval frissítve!)

Gaudi-Nagy Tamás közleménye Párizsból 2010. június 17.

A Nyugat-európai Unió 2010. június 15-17-ig tartó közgyűlésének tegnapi ülésnapján az európai képviselők  leszavazták Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő javaslatát, amely arra irányult, hogy Szerbia EU csatlakozása feltételéül szabják meg a területi autonómia biztosítását a magyar közösség és minden más, Szerbiában elő nemzeti közösség számára, az európai gyakorlatnak megfelelő módon.

"Igazságot Magyarországnak" - Dr. Morvai Krisztina, Dr. Gaudi-Nagy Tamás és a nemzeti motorosok Brüsszelben

A Trianoni Békediktátum 90. évfordulóján a Nemzeti Érzelmű Motorosok közel harmincfős motoros küldöttsége június 3-án átadta a magyarság számára igazságot követelő petíciót Brüsszelben az Európai Parlament (EP) épületénél négy EP képviselőnek, köztük Morvai Krisztinának.Az eseményen részt vett még az Emberi Jogok Közép-európai Bizottsága képviseletében annak elnöke, Pierre Gillet, és tanácsadója, Dr. B. Nagy Ottó.

Közlemény - Csak ellenzékben állt ki a Fidesz a népszavazás intézménye mellett

A Jobbik nehezményezi, hogy a közvetlen demokráciát biztosító, a népszavazásra és népi kezdeményezésre vonatkozó szabályok reformját megakadályozta a kétharmados kormánytöbbség. A mai napon ugyanis az Országgyűlés létrehozott egy paritásos albizottságot az alkotmányügyi bizottság kebelén belül a parlamenti képviselők létszámcsökkentéséhez is szükséges választójogi reform szabályainak megalkotása érdekében. Az indítványt a Jobbik is támogatta, de azt sérelmezi, hogy Gaudi-Nagy Tamás módosító javaslatát már a szakbizottságban, majd a plenáris ülésen is leszavazta a fideszes többség. A legfőbb”szakmai” érvük az volt, hogy a másfél évig tartó választójogi előkészítő munkát lassítaná a népszavazási kérdések napirendre vétele.

Bíróság előtt Vona Gábor - 30. 000 Ft-ra büntették (videóval frissítve)

2010. június 14-én tartották Vona Gábor bírósági tárgyalást a 2009. július 4-i törvénytelen tömegoszlatás kapcsán. A Jobbik elnöke az Erzsébet-téren csatlakozott békésen ücsörgő gárdistákhoz. A diktatúra rendőrsége tárgyalás nélkül 30.000 forintos bírságot szabott ki Vona Gáborra, akinek jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás rendes tárgyalást kért az ügyben.