Harc a DK-val a bíróságon: Bede Zsolték visszatámadtak Czeglédyékre Gaudi-Nagy Tamással

Forrás: vadhajtások.hu

Ma egy újabb személyes meghallgatásra került sor a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a vadhajtások.hu tudósítója, Bede Zsolt elleni magánvádas eljárásban. Tudósítónkat a 6 milliárd forintos adócsalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodája által képviselt DK-s  Domokos Ágnes jelentette fel még 2019 őszén testi sértés  és garázdaság miatt.  Bede Zsolt védelmét a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd látja el idén január óta. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd és védence, Bede Zsolt elmondták véleményüket az ügyről:

 

Mint ismert, Bede Zsolt 2019. október 23-án este a Liszt Ferenc Zeneakadémia előtt plakáttalanította a DK-s flashmobot. Gyurcsány aktivistái a dicső szabadságharc emlékére rendezett ünnepi koncert és Orbán Viktor  miniszterelnök beszéde alatt akartak demonstrálni. A szemkilövető emberei  olyan gyalázkodó plakátokkal érkeztek a helyszínre,  mint Orbán = Borkai.

Bede Zsolt éppen a helyszínre érkezett,  amikor  észrevette a hazaárulól provokációját. Mivel úgy gondolta, hogy 13 évvel a magyar emberekre vezényelt 2006 őszi rendőrterror után Gyurcsány emberei nem gyalázhatják meg a Szent Szabadságharcunk emlékét, ezért vitába szállt velük. Nyomatékul elvette a Gyurcsány-párt embereitől a gyalázkodó plakátokat, mire azok elkezdték őt sértegetni.

Azt állították, hogy a DK pártközpontjában dolgozó aktivistából éppen alig több mint egy hete  III. kerület önkormányzati képviselővé avanzsált Domokos Ágnest megütötte. Ezután mentőt hívtak és a Baleseti intézet felé vették az irányt, majd expressz sebességgel elkészült egy tényleges egészségügyi állapot bemutatását nélkülöző, meglehetősen furcsa látlelet arról, hogy testi sértés áldozata lett a sokak szerint Orbán Ráhelre hasonlító DK-s aktivista.

Bede Zsolt flashmobja 23 milliós megtekintésen áll eddig a Mérce Facebook-oldalán:

Miután a garázdaság miatti feljelentés korán elbukott, ezért  már csak testi sértés miatt zajlik az eljárás.  Bede közölte a mai, békéltetést célzó meghallgatáson, hogy nem kér bocsánatot, mert nem követett el bűcselekményt és a szemkilövető párttal, illetve annak embereivel  nincs alku. Szánalmas volt, hogy a Domokos ügyvédje a jogállamiságra hivatkozva sajnáltatta a sértettet, majd indítványozta, hogy többek között a DK szóvivőjét Barkóczi Balázst is idézzék meg a következő tárgyalásra. Gaudi -Nagy Tamás ügyvéd elmondta, hogy Bede Zsolt szándéka eshetőlegesen sem irányult testi sérülés okozására, ellen-flashmobja ezért nem valósított meg bűncselekményt.

Az eset pikantériáját az adja, hogy az előző személyes meghallgatás helyszínén, 2020. október 22-én megjelent Czeglédy Csaba is, akit éppen egy nappal korábban a közpénzre elkövetett csalás vádja miatt eltiltottak az ügyvédi tevékenységtől. Bede Zsolt beszámolt arról, hogy megfigyelése szerint ekkor Czeglédy a békéltetés céljából elrendelt tárgyalási szünetben élénken egyeztetett az ügyről a feljelentővel és annak ügyvédjével, majd pedig fenyegető módon belekötött a feljelentett tudósítóba, aki róla, mint közszereplőről jogszerűen fényképet készített.

A paprikás hangulatű mai meghallgatáson Gaudi-Nagy Tamás kérte, hogy a bíróság tájékoztassa az esetről a rendőrséget és az ügyvédi kamarát,  mert felmerülhet a zugírászat vétsége.  Az ügyben az első érdemi és nyilvános tárgyalásra szeptember 15-én 13 órakor kerül sor.

Exkluzív:

Bede Zsolt támadásba lendült a bíróságon, mint azt a fenti videóban is elmondták. Elképesztő módon letagadták, hogy Czeglédy megjelent volna a tárgyaláson, ők erre nem emlékeztek. Azt eddig ők sem tudták amit most bemutatunk. Bede Zsolt megörökítette, fotókkal is tudja bizonyítani, hogy miután Czeglédynek felfüggesztették a kamarai tagságát, így nem folytathatna ügyvédi munkát, ennek ellenére jelen van, vele egyeztetnek. Czeglédy Csaba kiakadt, mert szerinte nem lehet őt fényképezni, ezért bele is kötött Bede Zsoltba. Bede ezért készített még képeket róla.