A Jobbik képviselőinek rangsora a felszólalások mennyisége alapján

Górcső alatt a nemzeti ellenzék képviselői - a Kuruc.info folytatja a jobbikos honatyák elszámoltatását, ezúttal a felszólalások statisztikái alapján listázzuk a magunkfajtákat, az eltelt három év mérlege szerint.

Szükséges, de nem elégséges

A legérdemibb információnak nem felszólalások számát tekintjük, hiszen egy vitában gyakran tucatnyi kétperces választ ad egy szakpolitikus, s ahhoz nem is kell különösebb felkészülés. A felszólalások összideje jobb mutatója a képviselői munkának, bár azt is torzíthatják pl. az önismétlések (de szükségesek is a fontos témáknál), mégis kiderül: kinek van mondandója, s ki az, aki inkább csak gombot nyomogatni jár be. Persze a beszéd korántsem minden (ezért is rangsoroltuk képviselőinket korábban a módosító javaslataik száma alapján), de ha pl. Kubatov Gáborra gondolunk, aki még egyszer sem szólalt fel a ciklusban, akkor mégis láthatjuk értelmét effajta kimutatásoknak. Más kérdés a felszólalások témájának fontossága, igazságtartalma vagy épp meggyőzőereje (persze nem a kormánytöbbséget biztosító mamelukok, hanem a tévénézők számára), de ezek nem statisztikailag kimutatható adatok, döntse el ki-ki maga, a Kuruc.info - egyedüliként a médiában - minden jobbikos felszólalást feltölt a YouTube-ra és közöl hírportálján is. Az egyes napirendi pontokban lényegében korlátozás nélküli mennyiségben felszólalhat minden képviselő (más kérdés az interpellációk, kérdések és hasonlók, ott korlátozott lehetősége van minden frakciónak), tehát az alábbi lista végén kullogók nem hivatkozhatnak arra, hogy a frakcióvezetés nem adott nekik elég lehetőséget.
 
1. Gaudi-Nagy Tamás dr. 60:44:35
2. Novák Előd 38:21:03
3. Z. Kárpát Dániel 37:37:01
4. Volner János 37:04:19
5. Nyikos László dr. 36:06:41
6. Staudt Gábor dr. 32:21:13
7. Szilágyi György 27:30:26
8. Gyüre Csaba dr. 19:08:32
9. Apáti István dr. 17:56:20
10. Szávay István 17:03:30
11. Hegedűs Lorántné 17:03:10
12. Varga Géza 15:56:06
13. Ferenczi Gábor 15:27:15
14. Magyar Zoltán 15:11:51
15. Kiss Sándor dr. 13:37:37
16. Dúró Dóra 13:29:33
17. Kepli Lajos 13:20:54
18. Balczó Zoltán 12:19:24
19. Mirkóczki Ádám 11:53:31
20. Bertha Szilvia 11:42:28
21. Gyenes Géza dr. 10:49:10
22. Sneider Tamás 10:25:39
23. Vágó Sebestyén 9:56:55
24. Vona Gábor 9:54:05
25. Korondi Miklós 9:24:05
26. Zakó László 7:07:25
27. Farkas Gergely 6:44:03
28. Baráth Zsolt 5:46:05
29. Hegedűs Tamás 5:34:07
30. Bana Tibor 5:15:25
31. Németh Zsolt 5:09:59
32. Zagyva György Gyula 5:06:32
33. Gyöngyösi Márton 4:40:31
34. Jámbor Nándor* 2:34:07
35. Egyed Zsolt 2:28:34
36. Pörzse Sándor 2:25:18
37. Kulcsár Gergely 1:52:26
38. Szabó Gábor 1:51:04
39. Murányi Levente 1:35:46
40. Schön Péter 1:15:45
41. Balla Gergő 0:35:37
42. Rubi Gergely 0:17:09
43. Suhajda Krisztián** 0:16:33
* Csak 2011. 06. 06-a óta képviselő
** Csak 2012. 12. 17-e óta képviselő
A parlament.hu naplórendszerében más lekérdezések is végrehajthatóak, kb. egy hetes késéssel minden felszólalást feldolgoznak. A  "Legaktívabban felszólaló képviselők" menüpontban pl. listázhatjuk a napirend utáni felszólalásban jeleskedő jobbikosokat. Míg napirend előtt nagy a tülekedés, és frakciónként csak egy ilyenre van mód egy ülésnapon, addig tévéközvetítési időn kívül, rendszerint késő éjszakára már nem szívesen maradnak a képviselők, pedig minden ülésnapon minden honatya felszólalhatna öt percben, így az ebben élen járók nem is veszik el más frakciótársuk elől a lehetőséget, le a kalappal előttük! Jellemző az is, hogy az összes párt képviselői közül a napirend utáni felszólalások rangsorában az első öt mind jobbikos.
Kuruc.info