A Jobbik támogatja a családon belüli erőszak külön büntetőjogi tényállását

A Jobbik támogatja azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozza, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését - mondta el Gaudi-Nagy Tamás pénteken az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Országgyűlés jövő héten dönt a népi kezdeményezésről.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: pártja mindenképpen szükségesnek érzi, hogy további jogalkotás történjen a témában és az állam ne tűrje "passzív belenyugvással a százezrek életét megkeserítő jelenséget". Emellett Gaudi-Nagy Tamás hangsúlyozta azt is, hogy egy 2003-as országgyűlési határozat szerint a családon belüli erőszak elleni nemzeti stratégiát és az ENSZ vonatkozó ajánlásait végre kell hajtania a kormánynak hatékony jogalkalmazással, megelőző tájékoztatással és megfelelő védőrendszer felállításával.

A jobbikos politikus Varga István fideszes képviselőnek a javaslat hétfői parlamenti vitájában elhangzott szavait "a nők méltóságát sértő megjegyzéseknek" minősítette.

A fideszes politikus a hétfői vitában egyebek között azt mondta: "azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".
Gaudi-Nagy Tamás kiemelte azt is, hogy az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén külön kérése ellenére a testület kormánypárti többsége nem várta meg és nem hallgatta meg a javaslat kezdeményezőjét.

A népi kezdeményezést az Élet-Érték Alapítvány indította és csaknem százezer támogató aláírást gyűjtött össze hozzá.

MTI