A kémrepülőknek már be sem kell repülni" - a kormány önként adna ki személyes adatokat Izraelnek (Videóval)

2013. szeptember 23-án, Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről címet viselő törvényjavaslat (T/11885) vitájában dr. Völner Pál államtitkár kifejtette, hogy a javaslat célja pusztán egy korábban (2013. június 10-én) már aláírt javaslat kihirdetése. A megállapodás - legalábbis az államtitkár szerint - számos előnnyel jár, az államtitkár előadásában hátrányokról pedig még véletlenszerűen sem hallhattak a jelenlévő képviselők. A Külügyi bizottság - némileg megdöbbentő módon - nem tartotta szükségesnek megismertetni a törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontját.

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció jogvédő képviselője felszólalásának bevezetőjében elmondta, hogy Magyarországtól (Magyarország kormányától) elvárható olyan helyes és okos diplomáciai lépések megtétele, melyekkel előmozdítható a nemzet érdeke. Ennek keretében olyan partnerekkel kell megállapodásokat, szerződéseket kötni, amelyek valamilyen módon minta- és modellértékűek, hasznot hajtanak, előnyt jelentenek Magyarország számára. Gaudi szerint nagyon kritikusnak kell lenni akkor, mikor Magyarország olyan állammal köt megállapodást, mely teljes mértékben szembeszegül a nemzetközi közösség által elfogadott és kihirdetett nemzetközi jogi normákkal, illetve egyedi ENSZ Biztonsági Tanács-i döntésekkel. A képviselő emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a Jobbik-frakció korábban is egyértelműen megnyilvánult a tekintetben, miszerint Magyarország nem kér a terrorizmust állami szintre emelő, négymillió palesztint jogfosztott állapotban tartó állammal kötött megállapodásokból.
"Egy ilyen állammal szemben nem "szerződgetni" kell, egy ilyen állammal nem megállapodásokat kell kötni. Vagy legfeljebb egyetlenegy megállapodást kell kötni, hogy addig nem állapodunk meg velük, amíg nem teljesítik az összes ENSZ BT határozatot, amely a megszállt területek elhagyására hívja fel őket" - mutatott rá a radikális honatya.

Gaudi felszólalásában hangot adott annak, hogy a mostani törvényjavaslat helyett inkább egy nemzeti légitársaság felállításáról szóló törvényjavaslatot látna szívesen a Ház előtt.
Ezt követően Zakó László (Jobbik) kért és kapott szót. A Zala megyei képviselő szintén élesen bírálta a törvényjavaslatot. Az államtitkárhoz intézett felszólalásában "egyoldalúnak" nevezte a javaslat szövegezését, mely szerint Izrael részéről lehetnek komoly aggályok, de az Európai Unió részéről nem. Zakó az államtitkárnak szegezte azt a kérdést, mely minden bizonnyal olvasóinkat is érdekli: Magyarország és Izrael között milyen személyes adatok cseréjére kerül sor ezen előterjesztés betűje kapcsán?

Márton Attila (Fidesz) képviselő szerint nem kell téves következtetéseket levonni abból, hogy a Malév utolsó járata Izraelben ért földet. A kormánypárti politikus a Malév csődjével kapcsolatban a vitában jelen nem lévő szocialistákat tette felelőssé. Az adatkéréssel és szolgáltatással kapcsolatban értetlenségének adott okot, mint mondta, csodálkozik, hogy ez problémát jelent, egyben a megállapodás támogatását kérte.

A teljes vita, a budapesti központú légitársaság létrehozásáról, berepülési jogokról, az Izraelben lefoglalt Boeing-gépről, a Malév tönkretevőinek elszámoltatásáról, az Izraellel történő adatcseréről, az izraeli légitársaság munkatársainak a Liszt Ferenc Repülőtéren lőfegyverrel történő sétálgatásairól, a Wikileaks iratok szerint 2006-ban Magyarországon tartózkodó izraeli katonákról alább tekinthető meg: