Ismét a 2006-os események elévülésére figyelmeztet a Jobbik

A Jobbik szerint "botrány és megengedhetetlen gyalázat", hogy még mindig nem történt meg az igazságtétel a 2006-os rendőri túlkapások kapcsán - mondta Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő pénteken Budapesten.

Az ellenzéki képviselő - többek között Morvai Krisztinával, a Jobbik európai parlamenti képviselőjével közösen tartott - sajtótájékoztatóján kiemelte: álláspontjuk szerint a 2006. október 23-i törvénysértések öt év alatt elévülnek, ezért most vasárnapig van ideje a nyomozó hatóságnak meggyanúsítani az akkori rendőri és politikai vezetőket. Morvai Krisztina hozzátette: "fájdalmas, hogy Orbán Viktor most vasárnap pont abban a Brüsszelben lesz, amely öt évvel ezelőtt olyan közömbös volt az akkor történtek iránt". Gaudi-Nagy Tamás arról is beszélt, hogy a korábban elfogadott semmisségi törvényen felül közkegyelemre is szükség lenne, mert "elfogadhatatlan", hogy a 2006-os események után öt évvel továbbra is börtönben vannak "a koncepciós perek áldozatai". A jobbikos politikus szerint a közkegyelemre megfelelő időpont lenne az új alaptörvény életbe lépésének időpontja, 2012 január 1-je.

mti

Felszólalásom az agrárgazdaságról szóló jelentés vitájában

Az Országgyűlés keddi ülésén tárgyalta az Agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről készült jelentést.

2 perces felszólalásomban hangot adtam véleményemnek, mely szerint a Gazdasági Versenyhivatal a nemzeti ipar és nemzeti mezőgazdaság védelmezésének fontos eszköze kell legyen, tekintettel ezen ágazatok kiemelkedő jelentőségére. Arra emlékeztettem képviselőtársaimat, hogy el kell döntenie a kormánynak, hogy a magyar méztermelők vagy külföldi álmézet forgalmazó kereskedők mellé áll. Emlékeztettem a Gazdasági Versenyhivatal évekkel ezelőtti a Magyar Méhész Egyesület ellen folytatott alaptalan kartelleljárására, ami azt bizonyítja, hogy a magyar hatóságok nem teljesítik kötelezettségüket. A magyar mezőgazdaságot az Európai Unió gúzsbakötő szabályai mellett (amelyek a nagy méretű gazdaságokat támogatják és a kicsiket háttérbe szorítják)  a Világkereskedelmi Szervezet szabadkeresedelmi diktátuma is sújtja.  

Kértem a Kormányt, hogy vegye fel a kesztyűt a gazdasági szabadságharcban és álljon ki a magyar termelők, gazdálkodók mellett!

Gaudi-Nagy Tamás

Édeskettes

Fábián Judit bíró és Budaházy György
(Gaudi-Nagy laptopján) a 2006. október 23-i Nádor utcai tüntetés feloszlatása miatti per 2011. szeptemberi tárgyalásán

Felderítetlen igazság, elmaradozó kártérítések

Közeleg az ötödik évfordulója 2006. október 23-ának, amikor véres rendőri túlkapások és tömeges jogsértések történtek az egész fővárosban. Ismét elévülhet minden cselekmény, de a kormány igazságtétele ólomlábakon jár.

Gaudi-Nagy Tamás a mai napon arra mutatott rá, hogy noha másfél éve kormányváltás volt Magyarországon, nem történt meg sem az igazság teljes kiderítése, a Balsai-jelentés több, mint fél évig hevert Orbán Viktor miniszterelnök íróasztalán, a semmisségi törvény alkalmazása erőteljesen akadozik, közkegyelemről pedig szó sincs.

Rendkívül emelkedett hangulatú vitában vettem részt a nők közéleti szerep vállalásának erősítéséről szóló parlamenti vitanapon

Mindenkinek ajánlom Morvai Krisztna, Duró Dóra, Bertha Szilvia, Z,. Kárpát Dániel és Hegedűs Tamás képviselőtársaim és jómagan felszólalásait ezen a különleges hangulatú vitanapon, amelyen párthiovatartozás nélkül mindenkit az foglalkoztatott, hogy miként lehetne növelni a nők közéleti szerepvállalását, mivel a döntéshozatalban olyan értékeket jelenítenek meg, amelyek nélkülözhetetlenek az emberközpontú világhoz. (A videók alább tekinthetőek meg.)

Az Országgyűlés október 19-i ülésén a Lehet Más a Politika képviselőcsoportja kezdeményezésére „A nők közéleti, politikai részvételének erősítése" címmel politikai vita zajlott, mely hangvételében és színezetében teljesen különbözött az eddig megszokott parlamenti vitáktól. A képviselő hölgyek és urak  egymást frakció hovatartozástól függetlenül megtapsolták, elismerték.

A Házon kívül felkereste a 2006-os áldozatokat

Az RTL Klub stábja felkereste a 2006-os áldozatokat. A felvételen első és harmadikként szereplő személyek jogi képviseletét a Nemzeti Jogvédő Szolgálat látta el. Ezen jogsértett személyek a mai napig nem jutottak hozzá az őket megillető kártérítéshez.

Meg kell védeni az önkormányzatiságot!

Videókkal frissítve!

A Jobbik kőkeményen kiáll az önkormányzatokért - felszólalásaim az önkormányzati vagyon államosításáról szóló törvényjavaslatok vitájában

Éjjelig tartó több órás heves vita folyt a Házban október 18-án és október 19-én hajnali egy óráig az önkormányzati vagyon államosításáról szóló alkotmánymódosítás és törvénycsomag általános vitájában. A  Jobbik részéről Hegedűs Enikő, Staudt Gábor, Bana Tibor és Gaudi-Nagy Tamás foglaltak állást az önkormányzatiság megvédése mellett.

A törvénycsomag lényege, hogy jelenlegi, már csak az év végéig hatályban levő alkotmány módosításával eltörlik azt az 1990 óta hatályos szabályt, hogy az állam tiszteletben tartja az önkormányzati tulajdont, ehelyett lehetővé teszik azt, hogy a helyi önkormányzatok (megyei és települési) vagyona ingyenesen átadható az állam vagy más helyi önkormányzat részére. Az emellett benyújtott másik javaslat számos törvényt módosít, amelyek lényege az, hogy a megyei önkormányzatok ingyenesen átadják a tulajdonukban levő intézmények tulajdonát az államnak.

Vámos kapcsolatait felhasználva záratta be konkurenciáját az olajmaffiózó

Több millió forintra büntettek és egy hónapra bezárattak egy fóti benzinkutat a pénzügyőrök, mert nem szabványos gázolajat találtak az egyik tartályában.

A kút vezetője azt mondja, zsarolók áldozata lett, akik előre megmondták neki, hogy le fog bukni egy ellenőrzésen, ha nem fizet nekik. Egy feltételezett zsaroló ellen vádat emeltek, és az ügyészség szerint ugyan valakik segíthették a pénzügyőröktől származó információkkal, de ezt bizonyítani szinte lehetetlen.

Meg lehetett volna akadályozni a deviza-eladósodást? - Elnöki áttekintést készített Papcsák Ferenc

A lakáshitelek jogosultsági feltételeinek szigorodását, a személyijövedelemadó-kedvezmények és a támogatott forinthitelezés megszüntetését jelöli meg egyebek mellett a háztartások devizában történő eladósodásának okai között az az elnöki áttekintés, amelyet Papcsák Ferenc (Fidesz) készített a 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottság számára.

Papcsák Ferenc az ülést követően újságíróknak elmondta: a dokumentum 1998-tól napjainkig kronologikus sorrendbe veszi az eseményeket; az áttekintésben vannak szakmai megállapítások is, amelyek lényegében a bizottsági munkát készítik elő.

Börtönbe a hajléktalanokkal? - felszólalásaim a hajléktalanok elleni szabálysértési törvénymódosítás általános vitájában

Több órás parázs vita zajlott október 17-én este az Országházban a hajléktalanok megregulázása érdekében előterjesztett fideszes törvényjavaslatról , amely szerint elzárással és pénzbírsággal büntetnék a közterületen lakó hajléktalanokat.

Felszólalásaimban arra hívtam fel a figyelmet, hogy ez a megoldás csak egy eleme lehet az elfuserált rendszerváltozás óta megháromszorozódott, mára már 10 ezer fősre duzzadt hajléktalanok ügyének rendezésének.

Előkerült a letagadott, majd 30 évre titkosított 2006-os felvétel

Azt hazudták eddig, hogy az Alkotmány utcában a tömeg támadt a rendőrökre, ezért kellett oszlatni. Gergény Pétertől kezdve, még a fideszesek is azt mondják, hogy az "erőszakos" tömeget meg kellett fékezni, akik molotov-koktélokat dobálták a rendőrsorfalra.

A rendőrség az alábbiakat állította egy a Legfelsőbb Bíróságra beadott jogerős ítélet (2.Pf.20.978/2008/3. sz.) ellen beadott felülvizsgálati kérelmében: "Budapesten 2006. október 23-án a kora délutáni órákban erőszakos, garázda magatartást tanúsító tüntetők - kordonszolgálatot ellátó - rendőrökre támadtak ... a demonstrálok kukákat, padokat, vízcsapokat, autókat rongáltak meg és gyújtottak fel, valamint molotov koktélokkal, kövekkel, egyéb tárgyakkal támadták a rendőröket. Ennek hatására került sor a tömegoszlatás elrendelésére."

A fenti hazugsággal szemben a felvételen az látható, hogy a tömeg békésen áll a rendőrkordon előtt és a Himnuszt énekli. Hát ezért titkosították 30 évre a felvételt és hozták a hamis rendőr tanúkat a per korábbi szakaszában.

Alacsony részvétel, Fidesz-siker, a Jobbik az MSZP-t alázta

Bodó Sándor, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 51 százalékának megszerzésével nyerte a vasárnapi időközi országgyűlésiképviselő-választást a Hajdú-Bihar megyei 6-os számú, püspökladányi központú választókerületben - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

A tizenhárom települést magába foglaló körzet 40.476 választásra jogosult polgárának 20 százaléka, 8090 ember járult az urnákhoz vasárnap, közülük 4139-en támogatták a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökét - ismertette Keserű László.

Az önrendelkezés az autonómia helyébe lép - magyar képviselők sikere az Európai Tanácsban

Két magyar képviselő – dr. Gaudi-Nagy Tamás és Kalmár Ferenc András – sikeres ténykedése eredményeként az Európai Tanács fontos határozatot fogadott el, amely hivatkozási alap lehet a kisebbségben élő magyar nemzeti közösségek jövőbeni harcában: az önrendelkezés az autonómia helyébe lép. A Magyarok Világszövetsége gratulál az eredményhez.

A strasbourgi székhelyű Európai Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése 2011. október 4-én elfogadta az 1832 (2011) sz. határozatát, amelynek címe:

Tisztázandó: a nemzeti szuverenitás és az államiság fogalma a jelen nemzetközi jogban, és amely az ET Jogi és Emberi Jogi Bizottságának előterjesztése alapján született, Marina Schuster német képviselő jelentése nyomán. A további vizsgálódást és fogalmi tisztázást kérő határozat meghozatalát az indokolta, hogy egyrészt az Európai Unió bővítése, és még inkább a lisszaboni szerződés életbe léptetése után a nemzeti szuverenitás fogalma gyökeresen átértékelődött (értsd: korlátozódott). Másrészt katonai beavatkozások következtében egy sor olyan állam „született”, amelyeknek nemzetközi elismertsége vitatott. A határozat tételesen említi a Törökország katonai beavatkozását Cipruson (1974, ciprusi török állam), a NATO légicsapásait a volt Jugoszlávia ellen (1999, független Koszovó), valamint az orosz katonai hadműveletet Grúziában (2008, Grúziából kiváló oszét állam).

Megkezdődött az Alkotmánybíróságról szóló törvény parlamenti vitája

Videókkal!

"Nem silányulhat a  jogállamiság zálogát jelentő  Alkomtánybíróság kirakat intézménnyé" - Gaudi-Nagy Tamás felszólalásai a keddi ülésnapon

Az Országgyűlés keddi ülésén az Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvényjavaslat általános vitájában Gaudi-Nagy Tamás vezérszónoki felszólalásában, az Emberi jogi bizottság kisebbségi véleményének ismertetése során, illetve több kétperces felszólalásban (a felszólalások alább láthatók) egyértelművé tette, hogy a Jobbik a javaslatot ebben a formában nem támogatja. Mint mondta megengedhetetlen az, hogy az 1600 benyújtott de még el nem bírált utólagos normakontroll iránti indítvány „kukába kerüljön”. Kitért arra is, hogy a Jobbiknak is van ilyen beadványa a az egyesülési jogot korlátozó polgárőr törvény vonatkozásában. Elmondta, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat is több indítványt nyújtott be a gyurcsányi önkény időszakban jogkorlátozó szándékkal és tartalommal hozott és máig hatályban tartott alkotmányellenes jogszabályok (többek között "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség" szabálysértés) megsemmisítése iránt.

Gaudi-Nagy: történelmi siker

Három indítványt nyújtott be a magyar küldöttség, mindhárom az önrendelkezés lehetőségét teremti meg.

Gaudi-Nagy Tamás, a magyar delegáció tagja történelmi jelentőségű sikerként értékelte, hogy az Európa Tanács közgyűlése elfogadta azt a magyar javaslatot, amely kötelezővé teszi az autonómia biztosítását a tagállamoknak.

Felszólalásban köszöntötte a Jobbik az iráni delegációt az Országgyűlésben

Ma délelőtt különleges pillanatnak lehettünk tanúi az Országgyűlésben Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvény vitájában. Éppen a Jobbik vezérszónoki felszólalása idején jelent meg az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi hivatalos útján tartózkodó delegációja az ülésterem karzatán. Gaudi-Nagy Tamás felszólalása elején köszöntötte a küldöttséget kiemelve, hogy a nagykövet mellett Ardabil város vezetősége is az üdvözölt irániak között van, akik éppen a jobbikos vezetésű várossal, Tiszavasvárival kötött testvérvárosi megállapodás aláírása és a gyümölcsöző együttműködés elmélyítése érdekében érkeztek hazánkba. A delegációt az ülésteremben tartózkodó képviselők pártállásra tekintet nélkül tapsolták meg.

Kedden napirend előtti felszólalásban követeltem: az állami szintre emelt terrorizmusért a felelősöknek bűnhődniük kell!

Mikor fogjátok el a többit is, nem menekülhetnek előletek - A Szabadság hídig üldöztük a menekülőket, sokan a Szabadság hídon átmenekültek -  Közleményem, hogy itt állok a előállítás során tússzal a Belgrád rakparton és az állományommal van 6 túszunk, úgyhogy ezeket lepapírozzuk, utána tudunk utánatok menni - Rabos kocsit kérek a Markó utcai kereszteződéshez - A Markó utca nyugati felüljárója melletti részénél túszunk van.

Ezen megdöbbentő, 2006. október 24-én hajnalban elhangozott rendőri rádióforgalmazási idézetekkel kezdtem a keddi napirend előtti felszólalásomat. Ezek is arra utalnak, hogy gyurcsányi hatalom terhére a alappal merül fel a terrorcselekmény elkövetése.

Barikád: Gaudi-Nagy Tamás lépéshelyzetbe kényszerítette a kormányt

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési képviselője ismét többször sürgette az Országgyűlésben a 2006-os megtorlások bűnöseinek felelősségre vonását és a Balsai-jelentés nyilvánosságra hozatalát. Az emberi jogi bizottság nemrégiben megalakult végrehajtást ellenőrző albizottsága is foglalkozott az üggyel a jogvédő kérésére.

Gaudi úgy vélte, vészesen fenyeget a felelősök büntethetőségének elévülése. „Bűn nem maradhat büntetlenül” – hívta fel a parlament figyelmét a képviselő, és továbbra is kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a már hónapok óta elkészült Balsai-jelentés tartalmát. Annál is inkább, mert – mint idézte a miniszterelnöki megbízott tavaly októberi szavait – kívánatos a meggyanúsítása Gyurcsány Ferencnek, Benének, Dobozinak, Lapidnak és Szabadfinak. „Valóban így volt ez” – hangzott a válasz Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől  a 2006-os rendőrterror kapcsán. Azonban a Balsai-jelentésről – Kontrát Károly államtitkárhoz hasonlóan – ő sem foglalt állást, úgy tett, mintha nem is erre irányult volna a kérdés.