dr. Gaudi-Nagy Tamás

Jobbikos siker: százmilliós büntetésekre számíthatnak a multik

Március 26-án az Országgyűlés elfogadta azt a jobbikos törvénymódosító javaslatot, amelynek értelmében sokkal szigorúbb felelősségre vonás vár azokra a multi cégekre, amelyek megszegik az élelmiszer-forgalmazásra vonatkozó szabályokat.

A Gaudi-Nagy Tamás, Magyar Zoltán és Varga Géza jobbikos országgyűlési képviselők által jegyzett indítványt a Fidesz, a KDNP és – furcsamód – az MSZP képviselőinek többsége is támogatta, az LMP-s honatyák és honanyák nem nyomtak gombot, a DK jelenlévő politikusai pedig nagyrészt tartózkodtak. (A szavazás részletes adatai ide kattintva érhetőek el.) A törvénymódosítás célja a fogyasztókat rendszeresen megtévesztő, gátlástalan élelmiszerláncokat működtető multinacionális cégek megregulázása.

Draskovicsi, gyurcsányi időket idéz az IMF-őrség eljárása

A mai napon (március 27.) Dr. Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva György Gyula a Jobbik országgyűlési képviselői sajtótájékoztatót tartottak a Bank Center épülete előtt, a nemzeti ünnepet követő rendőrterror kapcsán.

Zagyva György Gyula elmondta, hogy az ország minden szegletéből folyik a tanúk összeszedése, azonban az illetékes szervek hibát, hibára halmoznak. Konkrét példaként kiemelte, hogy parancs nélkül akartak házkutatást tartani egy olyan személynél, akinek egyetlen „bűne”, hogy egy évvel ezelőtt a barátnője volt az egyik hazafinak, aki március 15-én Budapesten járt.

Gaudi-Nagy: a Jobbik elutasítja a képviselői jogokat korlátozó országgyűlési törvényt és házszabálymódosítást

Az Országgyűlésről szóló törvény 2012. március 27-i általános vitájának vezérszónoki beszédében Gaudi-Nagy Tamás kifejtette, véleménye szerint a  Fidesz testére szabott törvény nem a modern követelményeknek megfelelő hagyományos gyökerekből táplálkozó irányba halad. Koncentrált hatalmat ad a házelnök kezébe akár a funkció kinevezési szabályrendszerrel, akár a fegyelmezési - szankcionálási jogkörök alkalmazásával.



Zagyva: Az IMF parancsára hurcolta el a rendőrség a március 15-i akció résztvevőit

Zagyva György Gyula közölte: a Jobbik szerint a Nemzetközi Valutalap (IMF) utasította a rendőrséget, hogy jogtalanul hurcoljanak el tanúkat a lakhelyükről az elmúlt napokban a március 15-én a Bank Centernél történtek miatt.


2012 március: ÁVH-s rendőrterror IMF parancsra- Gaudi és Zagyva leleplező sajtótájékoztatója is rendőri zaklatás mellett zajlott

Rendkívüli rendőrségi készültség mellett tartotta meg Zagyva György Gyula és Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik országgyűlési képviselői, a budapesti Szabadság téren, a Bank Center elé bejelentett sajtótájékoztatójukat. Az eseményt több tucat rendőr „biztosította”, egy rendőr százados pedig civil ruhában a sajtó munkatársai között elvegyülve kamerával felvételeket készített. Ezért hivatali visszaélés gyanújával a Jobbik politikusai feljelentést tesznek.

Lehet, csak nem szabad

Balczó Zoltán és Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselői alkotmánymódosító javaslatot nyújtottak be, melynek lényege az volt, hogy nemzetközi szerződésről, pontosabban annak megkötéséről, vagy felmondásáról népszavazás útján is lehessen dönteni.

A jelenlegi Alaptörvény ugyanis kétértelműen fogalmaz, hiszen a jogszabály azt mondja ki, hogy nemzetközi szerződésben vállalt, illetve abból eredő kötelezettségekről ne lehessen referendumot tartani.

Támogatta az Országgyűlés Gaudi-Nagy Tamás az élelmiszer láncokat működtető multik bírságolásának szigorítását célzó javaslatát.

A fogyasztókat rendszeresen megtévesztő, szemtelen és gátlástalan élelmiszer láncokat működtető multinacionális cégek megregulázása érdekében sikerült összefognia a Magyar Országgyűlés képviselőinek. A 2012. március 26 -án elfogadott törvény értelmében sokkal szigorúbb felelősségre vonás vár azokra a multi cégekre akik megszegik az élelmiszer forgalmazásra vonatkozó szigorodó szabályokat.



Az EU-ból való kilépést lehetővé tevő népszavazást célzó jobbikos Alaptörvény módosító javaslatot lesöpörte a fideszes kormánytöbbség az Mszp-vel együtt.

Az Országgyűlés 2012. március 26-i ülésén elutasította a tárgysorozatba vételét azon Balczó Zoltán, Gyüre Csaba és Gaudi-Nagy Tamás által jegyzett Alaptörvény módosító javaslatnak,  amely Magyarország szuverenitása és a magyar emberek önrendelkezése szempontjából egy rendkívül fontos jogi dilemmát hivatott megoldani.

Gaudi-Nagy: A magyarok felgyújtanák a multikat

Deréktól felfelé ősmagyar, öv alatt modern, mobiltokja turulos, nadrágja farmer. Mintája Kazahsztán, de Hévíz sem büdös. Íme a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás eklektikája.

Rendhagyó módon szaunabéli forrásokra alapozta keddi parlamenti felszólalását. Hogy volt?

Egészségesen élek, másrészt sok képviselőtársammal ellentétben hús-vér emberekkel is szoktam beszélgetni és adok véleményükre. Zoli barátommal ültünk a szaunában, mondtam neki, hogy az információszabadságról szóló törvény vitájában beszélek hamarosan, mire ő: Tamáskám, mentek ti a francba ezzel a hülyeséggel. Arról beszéljetek, hogyan van az, hogy a magyar ember a magyarországi Audi-gyárban tizedannyiért dolgozik, mint a német munkás a németországi Audinál pont ugyanabban a munkakörben, miközben az itt készült autót ugyanannyiért adják el, mint a német cuccot. Arról dumáljatok, mondta Zoli, miért van ez az életszínvonalbeli szakadék a két ország között.

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás a szabadságharcok időszerűségéről

A két képviselő az 1848-as 12 pont időszerűségéről beszélget, többek között a Magyarország elleni EU-intézkedések és egyéb friss események kapcsán.

Behívták tanúkihallgatásra, majd letartóztatták a szovjet emlékműs bírsága miatt - összegyűlt a "váltságdíj"

Behívták tanúkihallgatásra, majd letartóztatták a szovjet emlékműs bírsága miatt - összegyűlt a "váltságdíj"

A Szent Korona Rádión olvasható az alábbi felhívás:
Szerda óta rácsok mögött van Dráfi "Robin" Attila, akit csak akkor engednek el, ha kifizeti a közel 200 ezer forintos bírságot, amit önerőből nem tud megtenni. Gyűjtünk számára, hogy a kényszerpihenőnek minél előbb vége legyen! Segítsen Ön is, akár pár száz forinttal!
Dráfi "Robin" Attila is részt vett a 2006-os tévéostrom alatti, szovjet szörnyemlékmű elleni akcióban, és 196 ezer forintnyi pénzbírságot róttak ki rá. Budaházyt akkor összesen 1.000.000 forintra büntették - akkor sikerült a gyűjtés, és a nemzeti oldal ki tudta fizetni a büntetést. Most újabb összefogásra van szükség, ugyanabban az ügyben.

Díjazott autonómiaharc (Gábor Áron-díj a magyar képviselőknek)

A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében díszelő­adás keretében adták át szombat este az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2011-es évi Gábor Áron-díját.

Az SZNT által alapított Gábor Áron-díjat azok kapják, akik az adott évben a legtöbbet tették a szervezet ki­zárólagos célja, Székely­föld autonómiájának kivívása érdekében.

A székely Nemzeti Tanács Gábor Áron díjjal tüntette ki a magyar Országgyűlés Európa Tanácsi Delegációját, többek közt Gaudi-Nagy Tamást és Kalmár Ferencet is.

Szombat este, a Marosvásárhelyi Kulturális Palotában megrendezésre került ünnepségen, Kalmár Ferenc kijelentette, hogy Romániában a székely autonómia 10-20 év múlva valósulhat meg.  A kijelentést azzal indokolta, hogy a romániai elitet mindig is nyitottság jellemezte a Nyugat-Európából származó “új ötletekkel” kapcsolatban, és ez így lesz az autonómia kérdéskörének esetében is.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének delegációja átvette a Gábor Áron Díjat

A Székely Nemzeti Tanács a 2011-es év Gábor Áron Díját az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának ítélte. Az elismerést a delegáció 2012. március 10-én, Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emléknapján vette át.

Nagyszabású konferencia az ujgur helyzetről + videó Gaudi-Nagy Tamás beszámolójával

Nagyszabású konferenciát tartottak február 29-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben, amely az Ujguriában (Kelet-Türkisztán) 1964-1996 között  végrehajtott 46 kínai atomkísérlet tragikus következményeivel foglalkozott.

A konferencia témája az Ujguriában 1964-1996 közötti kínai atombombarobbantás és annak drámai egészségügyi következményei voltak. Kína tulajdonképpen genocídiumot hajtott végre az ujgurokkal szemben.

A kísérletek központja Ujguriában (Hszincsiang) a Lop-nor környékén van immár negyven éve. Itt mintegy 46 kísérleti atomrobbantás volt 1964 és 1996 között, melyek közül 22-t az atmoszférában hajtottak végre. Ezek a kísérletek visszafordíthatatlan környezeti károkat okoztak már eddig is, ráadásul máig mintegy 200 ezren haltak vagy betegedtek meg sugárszennyezés miatt a környező vidékeken és a rákos megbetegedések száma drasztikusan növekszik.