Jogvédői tevékenység

Emberi jogok Közép- Európai Bizottsága: A magyar közösség helyzete Szlovákiában az EU tagsága után

Az Európai Unió a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának alapelvein nyugszik. Az erre vonatkozó okmányokat minden tagállam ünnepélyesen aláírta. Ennek következtében minden tagállam kötelességet vállalt az alapelvek feltétel nélküli betartására. Az alapelvek súlyos és tartós megsértése a vétkes tagállam jogainak felfüggesztését vonhatja maga után.

Gaudi-Nagy Tamás nemcsak a parlamentben és a bíróság előtt áll ki a politikai foglyok mellett

Gaudi- Nagy javaslatára az Országgyűlés nemcsak 2006 őszi rendőrterrort vizsgálja, hanem a politikai szabadságjogok gyakorlóival szemben 2002-2010 között a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai rezsim által elkövetett összes jogsértést is.

Letakarták a zsidók a Budaházynak szánt üzenetet a majálison

Május 1-én ismét a politikai foglyok szabadságát követelő tüntetésre került sor Budapesten. A vonulás a Hősök teréről indult és a Városligetben ért véget, ahol éppen majális volt. A szervezők minél több ember figyelmét szerették volna felhívni Budaházyék helyzetére, ennek azonban nem mindenki örült.

Képgaléria a vonulásról ITT, videó ITT. Képek a majálison történtekről ITT, videó ITT.

A Hősök terén délelőtt egybegyűlteket Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke és Gaudi-Nagy Tamás, Budaházy György ügyvédje köszöntötte, majd a résztvevők lassan átvonultak a Városligetbe. A szervezők minél több ember figyelmét szerették volna felhívni Budaházy és a politikai foglyok helyzetére, ezért esett a választás május 1-ére, hiszen ilyenkor rengeteg ember látogat ki a fővárosi rendezvényekre.
Figyelve a reakciókat, általánosságban elmondható, hogy a sétálgató, sört ivó és vattacukrot eszegető emberek arcára kiült a döbbenet a kis vonuló csapat, illetve a magasba tartott feliratok láttán. Sokan azt sem tudták, hogy vannak politikai foglyok, haladás azonban, hogy Budaházyról már hallottak, de a cionista médiának köszönhetően sajnos csak terroristaként emlegették.

Újabb kártérítési per a 2006. október 23-i rendőrterror miatt

Újabb kártérítési per kezdődött a Fővárosi Bíróságon a 2006. október 23-ai rendőri fellépés kapcsán: a felperes, egy gumilövedékkel nyakon lőtt asszony hárommillió forint, nem vagyoni kártérítést követel a Készenléti Rendőrség jogelődjétől.

Az asszony csütörtökön, a bírósági tárgyalás első napján elmondta: 2006. október 23-án a Fidesz rendezvényén vett részt, majd hazaindult a férjével. Mint hozzátette, a Rákóczi út és a Síp utca sarkán szembetalálkoztak a rendőrökkel, akik több lövést adtak le az utcán lévő békés tömegre, őt a nyakán, a jobb füle alatt érte a gumilövedék.

A felperes kitért arra: a történtek hatására sokkot kapott, azóta is pszichiátriai kezelésre jár. Az, amit átélt, a mai napig kihat mindennapjaira, magánéletére, továbbá közrejátszott egészségének további romlásában: a traumák következményeként leszázalékolták, rokkantnyugdíjat kap és járandósága felét gyógyszerekre költi - közölte.

Az asszony jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás - aki egyben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője - felhívta a figyelmet arra, hogy megpróbáltak peren kívül megegyezni a Készenléti Rendőrség jogelődjével, de ez nem járt sikerrel. Közlése szerint ez azért nem sikerült, mert a nő időközben megalapította a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületét, amelynek elnöke; ez a szervezet a 2006. őszi rendőri fellépés áldozatait tömöríti. Gaudi-Nagy Tamás megjegyezte, hogy hasonló ügyekben húsz alkalommal már sikerült peren kívüli egyezségre jutni.

A jogi képviselő a tárgyaláson kifogásolta, hogy a kereset benyújtása és a per kitűzése között tíz hónap telt el, s ez messze meghaladja a törvény által előírt négy hónap maximumot. Mint mondta, megfontolja, hogy ezért a késedelemért éljen-e a bírósággal szemben kártérítési igénnyel.
A védő elmondta azt is, hogy 2006. október 23-án a rendőrök - akiken nem volt azonosító jelzés - olyan gumilövedékeket használtak és okoztak azokkal több súlyos sérülést, amelyek nem voltak még rendszeresítve.

Az alperes nem vonta kétségbe, hogy az asszonyt gumilövedék találta el, azonban a lövés szándékosságát és a kártérítés mértékét vitatja.
A per novemberben folytatódik, addig a bíróság orvos szakértőt rendel ki annak megállapítására, hogy a sértett milyen mértékű fizikai és mentális sérülést szenvedett.

MTI

Gaudi a Budaházy-ügyről

"A párthadsereggé züllesztett rendőrség ne szállja meg a bíróság épületét" - mondta Gaudi-Nagy Tamás, aki a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjeként indul az országgyűlési választáson."

 

 

2010.04.09. Budaházy,alkotmányos rend megdöntése ügy - Gaudi-Nagy Tamás from szkr on Vimeo.

A tárgyalásról készült fényképeket ITT tekintheti meg.

Félbeszakadt Budaházy büntetőpere

Védője távozott a bíróságról

Félbeszakadt Budaházy György állam elleni bűncselekmény miatt folyó másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken, mert a védő otthagyta a tárgyalást.

Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, aki a Jobbik képviselőjelöltjeként indul az országgyűlési választáson, arra hivatkozott, hogy nem tudja ellátni védői feladatait, mert a "párthadsereggé züllesztett rendőrség megszállta" a bíróság épületét.