Gaudi: Szerbia nem lehet az EU tagja addig, amíg nem rendezi a délvidéki magyarok helyzetét

Gaudi-Nagy Tamás az Európa Tanácsban bejelentette a héten elkezdett és még hátra lévő akciókat, amelyeket Strasbourgban a délvidéki magyarok érdekében indítottak el. Mint elmondta, szeretné felhívni a figyelmet a Délvidéken élő 300.000 magyar aggasztó helyzetére. A radikális képviselő kiemelte, hogy a Magyarország és Szerbia közötti békés együttműködés látszata ellenére a felszín alatt ez továbbra sincs így.

Ismertette, hogy a nap folyamán egy közmeghallgatást tartottak délvidéki magyarok részvételével, amely során levetítettek egy dokumentumfilmet is az "új temerini fiúkról". Az ügy kapcsán kihangsúlyozta: "Szerbiában a tisztességes eljárás követelménye nem érvényesül az igazságügyi rendszerben".

Felszólalásában Gaudi leszögezte: "Szerbiának kötelessége területi autonómiát biztosítani a délvidéki magyaroknak". Párhuzamba állította a magyaroknak követelt autonómiát a Brüsszeli Egyezmény alapján százezer koszovói szerb részére megadott autonómiával.

Hozzátette, csütörtökön a szerb elnöknek, Tomiszlav Nikolicsnak fogja szegezni a kérdést, hogy mikor fogja Szerbia biztosítani a területi autonómiát a délvidéki magyaroknak. Ugyanezen a napon aztán egy tüntetésre kerül majd sor, hogy felhívják az európai közvélemény figyelmét a tarthatatlan helyzetre.

Kapcsolódó:

A strasbourgi Európa Tanács kizökkent a megszokott nyugalmából

Közmeghallgatás a szerbiai emberi jogi jogsértésekről

A délvidéki magyarság helyzetéről tartottak közmeghallgatást Strasbourgban

Magyar akciók Délvidékért az Európa Tanács jövő heti közgyűlésén