Dr. Gaudi-Nagy Tamás kiegészítő tájékoztatása a 2006 őszi civil jogsértettek és jogvédők Fidesz székház előtti 2010. május 7-i tüntetéséről kiadott MTI tudósításhoz

A 2006 őszi civil jogsértettek és jogvédők tegnapi Fidesz székház előtti tüntetéséről kiadott MTI tudósításhoz az alábbi kiegészítést tartom szükségesnek a közvélemény tudomására hozni és ennek közlését kérem MTI Zrt-től különös figyelemmel a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi CXXVII. törvény 1. § (2) bekezdésére, amely szerint a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, gyorsnak, hitelesnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie, illetve a 2. § (1) bekezdés szerint a nemzeti hírügynökség közszolgálati feladata többek között, hogy a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről híreket, tudósításokat szolgáltasson.

Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése botrányos nyilatkozatát követően a 2006 őszi áldozatok újabb szemen lövését jelentené


Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése botrányos nyilatkozatát követően a 2006 őszi áldozatok újabb szemen lövését jelentené

 

Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartom Pintér Sándor belügyminiszter-várományos május 3-i kijelentését, amelyben korábbi cégbeli üzlettársa, a több száz ember testi-lelki sérülését, megaláztatását, önkényes fogva tartását eredményező 2006 őszi rendőrterror egyik fő felelőse, Gergényi Péter egykori budapesti főkapitány felelősségét mentegette. Szó szerint a következőket mondta a Magyar Rádió tudósítójának kérdésére, aki azt firtatta, hogy nem kellene-e hátralépnie Gergényi felelősségének vizsgálatánál, mivel egykori cégtársáról van szó:

Miniszterelnöki megbízott vizsgálja a 2006-os zavargásokat

Balsai István fogja kivizsgálni a 2006 októberében történteket.

A Fidesz-KDNP első döntése, amint megkapja a kormányzati felhatalmazást, az lesz, hogy Orbán Viktor egy miniszterelnöki megbízottat nevez ki Balsai István személyében a 2006 októberében történtek kivizsgálására.

Ebben az ügyben nincs helye óvatosságnak, hezitálásnak - hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szerdai alakuló ülésén az Országházban.

A leendő kormányfő kijelentette: nem fogják szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt.

"Ezért felelni kell" - a törvényes keretek között - mindenkinek, aki ebben részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra tekintettel - szögezte le Orbán Viktor.

MTI - Hír24

Letakarták a zsidók a Budaházynak szánt üzenetet a majálison

Május 1-én ismét a politikai foglyok szabadságát követelő tüntetésre került sor Budapesten. A vonulás a Hősök teréről indult és a Városligetben ért véget, ahol éppen majális volt. A szervezők minél több ember figyelmét szerették volna felhívni Budaházyék helyzetére, ennek azonban nem mindenki örült.

Képgaléria a vonulásról ITT, videó ITT. Képek a majálison történtekről ITT, videó ITT.

A Hősök terén délelőtt egybegyűlteket Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke és Gaudi-Nagy Tamás, Budaházy György ügyvédje köszöntötte, majd a résztvevők lassan átvonultak a Városligetbe. A szervezők minél több ember figyelmét szerették volna felhívni Budaházy és a politikai foglyok helyzetére, ezért esett a választás május 1-ére, hiszen ilyenkor rengeteg ember látogat ki a fővárosi rendezvényekre.
Figyelve a reakciókat, általánosságban elmondható, hogy a sétálgató, sört ivó és vattacukrot eszegető emberek arcára kiült a döbbenet a kis vonuló csapat, illetve a magasba tartott feliratok láttán. Sokan azt sem tudták, hogy vannak politikai foglyok, haladás azonban, hogy Budaházyról már hallottak, de a cionista médiának köszönhetően sajnos csak terroristaként emlegették.

Gaudi óva int minket a fideszbérenc újságírástól - Mandiner TV

Nem volt könnyű dolgunk tegnap Naményivel, mert miközben minden jóravaló ember a Vörösmarty téren örjöngött, mi a Jobbik hullaszagú eredményváróján próbáltuk feldobni magunkat. A Jobbik most nem engedte be a szimpatizánsait erre az eseményre, politikust se lehetett látni, csak Dúró Dórát. Még Fankadeli Ferinek is megörültünk, hiszen végre nem újságíró, de ő elhajtott minket, mondván, hogy nagyon jól tudja milyen honlap az a Mandiner és ő abból nem kér, de ezt nem akarta kamerába mondani.

Gaudi-Nagy Tamás a Mandiner TV-ben

Újabb kártérítési per a 2006. október 23-i rendőrterror miatt

Újabb kártérítési per kezdődött a Fővárosi Bíróságon a 2006. október 23-ai rendőri fellépés kapcsán: a felperes, egy gumilövedékkel nyakon lőtt asszony hárommillió forint, nem vagyoni kártérítést követel a Készenléti Rendőrség jogelődjétől.

Az asszony csütörtökön, a bírósági tárgyalás első napján elmondta: 2006. október 23-án a Fidesz rendezvényén vett részt, majd hazaindult a férjével. Mint hozzátette, a Rákóczi út és a Síp utca sarkán szembetalálkoztak a rendőrökkel, akik több lövést adtak le az utcán lévő békés tömegre, őt a nyakán, a jobb füle alatt érte a gumilövedék.

A felperes kitért arra: a történtek hatására sokkot kapott, azóta is pszichiátriai kezelésre jár. Az, amit átélt, a mai napig kihat mindennapjaira, magánéletére, továbbá közrejátszott egészségének további romlásában: a traumák következményeként leszázalékolták, rokkantnyugdíjat kap és járandósága felét gyógyszerekre költi - közölte.

Az asszony jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás - aki egyben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője - felhívta a figyelmet arra, hogy megpróbáltak peren kívül megegyezni a Készenléti Rendőrség jogelődjével, de ez nem járt sikerrel. Közlése szerint ez azért nem sikerült, mert a nő időközben megalapította a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületét, amelynek elnöke; ez a szervezet a 2006. őszi rendőri fellépés áldozatait tömöríti. Gaudi-Nagy Tamás megjegyezte, hogy hasonló ügyekben húsz alkalommal már sikerült peren kívüli egyezségre jutni.

A jogi képviselő a tárgyaláson kifogásolta, hogy a kereset benyújtása és a per kitűzése között tíz hónap telt el, s ez messze meghaladja a törvény által előírt négy hónap maximumot. Mint mondta, megfontolja, hogy ezért a késedelemért éljen-e a bírósággal szemben kártérítési igénnyel.
A védő elmondta azt is, hogy 2006. október 23-án a rendőrök - akiken nem volt azonosító jelzés - olyan gumilövedékeket használtak és okoztak azokkal több súlyos sérülést, amelyek nem voltak még rendszeresítve.

Az alperes nem vonta kétségbe, hogy az asszonyt gumilövedék találta el, azonban a lövés szándékosságát és a kártérítés mértékét vitatja.
A per novemberben folytatódik, addig a bíróság orvos szakértőt rendel ki annak megállapítására, hogy a sértett milyen mértékű fizikai és mentális sérülést szenvedett.

MTI

Nyílt levél a Fidesz és az MDF felelős vezetőihez és országgyűlési képviselőihez

Tisztelt Felelős Vezetők és Országgyűlési Képviselők! 

Gaudi a Budaházy-ügyről

"A párthadsereggé züllesztett rendőrség ne szállja meg a bíróság épületét" - mondta Gaudi-Nagy Tamás, aki a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjeként indul az országgyűlési választáson."

 

 

2010.04.09. Budaházy,alkotmányos rend megdöntése ügy - Gaudi-Nagy Tamás from szkr on Vimeo.

A tárgyalásról készült fényképeket ITT tekintheti meg.

Mozgóképes tudósítás Szima Judit, a TMRSZ főtitkára elleni koncepciós katonai büntetőeljárás 2010. április 8-i tárgyalásáról

Helyszín: Fovárosi  Bíróság Katonai Tanácsa, Budapest Fo u. 70-78.
A vád: folytatólagosan elkövetett bujtogatás vétsége
Védok: dr. Gaudi-Nagy Tamás és dr. Molnár Attila ügyvédek

Gaudi-Nagy Tamás a Fiala Jánosos RadioQ-ban (letölthető, meghallgatható)

Március 10-én dr. Gaudi-Nagy Tamás volt a vendége a Fiala János-féle RadioQ-nak. Gaudi elkésett, ami nem tetszett Fialának, aki nem büszke zsidóságára már, de Gaudi vigaszul megkínálta csokival, majd jót beszélgettek nem csak aktualitásokról. Szó volt a Betyárok támadásáról is.

Felelősségre Von a Gábor!

Félbeszakadt Budaházy büntetőpere

Védője távozott a bíróságról

Félbeszakadt Budaházy György állam elleni bűncselekmény miatt folyó másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken, mert a védő otthagyta a tárgyalást.

Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, aki a Jobbik képviselőjelöltjeként indul az országgyűlési választáson, arra hivatkozott, hogy nem tudja ellátni védői feladatait, mert a "párthadsereggé züllesztett rendőrség megszállta" a bíróság épületét.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nyílt levele a XV. kerületi választópolgároknak

Kedves Honfitársaim!

A 2010-es országgyűlési választás tétje hatalmas: népszavazást jelent az elmúlt húsz évről!  

Labant Csaba Jobbik-támogató dala

Gaudi-Nagy Tamás zenekara (Gerecse): Rózsavirág (videó)

Gaudi-Nagy Tamás zenekara (Gerecse) "Rózsavirág" című szám (közreműködik: dr. Gaudi-Nagy Tamás - gitár, Gaudi-Nagy Bálint - ének, furulya, Gaudi-Nagy Nándor- dobok, Skardelli Viktor- basszusgitár, Jankura Bea- vokál, Kucera Barbara- hegedű) - koncertfelvétel (II. Koncert a nemzeti jogvédelemért, 2010. március 20. Petőfi Csarnok, készítette: Császár Tamás)