A rendőrség kártérítést adott és megkövette Morvai Krisztinát és Gaudi-Nagy Tamást a 2009. március 15-i rendőri bántalmazás miatt - a kártérítést Budaházyéknak ajánlották fel

Ezúton tájékoztatjuk a nyilvánosságot arról, hogy peren kívüli egyezség alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság elégtételt adó közleményben fejezte ki sajnálkozását amiatt, hogy  Morvai Krisztinát és Gaudi-Nagy Tamást tüntetésről távozó több más személlyel együtt rendőri támadást ért 2009. március 15-én. 

Az eseményről készült felvétel: 

A jogvédők összesen félmillió forint kártérítést is kaptak, amelyet a már több mint kév éve előzetes letartóztatásban levő Budaházy György, Szász Endre  és 15 társuk elleni koncepciós jellegű büntetőeljárás megszüntetése érdekében zajló kampány és az előzetesben sínylődő hazafiak családjai javára ajánlottak fel.

Emlékezetes, hogy ezen a napon is a nemzeti ünnepeken a Gyurcsány-Bajnai rendszerben szokásos ostromállapotok uralkodtak Budapest utcáin. A két jogvédő a Szent István téren  rendőrségi harapófogóba került tüntetőket menekítette ki a jogellenes intézkedésektől és egy részüket kísérték a Deák tér felé történő eltávozásuk során. Ekkor váratlanul kb 30 fős csoportjukra rohantak a készenléti rendőri erők: körbe vették őket. A rendőrsorfal erőszakosan taszigálta a csoport tagjait, egyesek lábát kirúgták. A rendőrök közül néhányan brutálisan léptek fel egy fiatalemberrel szemben, akit ezt követően feljelentettek (a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárást megszüntették, ez egyike a volt az időszak több száz koncepciós eljárásának, ez szerencsésen végződött), dulakodás támadt és ezzel egyidejűleg a rendőrök a körbezárt csoport tagjait, köztük a két jogvédőt (ráadásul Morvai Krisztina akkor már a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti listavezetője volt) megfelelő indok nélkül könnygázspray-vel lefújták. Néhányan földre kerültek, őket bakanccsal rugdosták, illetve egyesek – köztük egy újságíró - tonfaütéseket kaptak, mások rendőri taszigálást, lökést. A könnygáz olyan erős volt, hogy maguk az azt használó rendőrök sem bírták: fokozottan jelentkező légzésbénulási tüneteket okozott, amely miatt az érintettek majd mindegyike rosszul lett. A jogvédők panaszainak először a Független Rendészeti Panasztestület, majd az országos rendőrfőkapitány helyt adott, megállapítva: alapvető jogokat sértő rendőri intézkedés történt: a HVIM tüntetéséről távozni kívánó személyek távozásának akadályozása, a jogvédők és elvonuló tüntetők körbezárással történő megállítása és a könnygázspray válogatás nélküli használata jogellenes volt. Az eset szerepel a 2002-2010 közötti, állam részéről elkövetetett politikai szabadságjogi jogsértésekről,  Gaudi-Nagy Tamás által készített jelentésben (2.13 pont), amelyet az Országgyűlés emberi jogi bizottsága 2010. december 8-án elfogadott. Az elégtételt adó közlemény szövege így szól és itt tekinthető meg.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság azzal, hogy 2009. március 15-én Budapest belvárosában, a Nádor utca és a József Attila utca kereszteződésénél dr. Morvai Krisztinát, Almási Lajost, Kónya Mártont, Kiss Endre Farkast, Devánszki Benedeket és dr. Gaudi-Nagy Tamást jogellenes rendőri intézkedés keretében körbezárta és könnygáz spray-vel lefújta, megsértette személyhez fűződő jogaik körében emberi méltóságukhoz és testi épségükhöz való jogukat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a történtekért ezúton sajnálkozását fejezi ki.”

Budaházy György és a nemzet rabsága egy tőről fakad, vessünk véget együtt mindkettőnek !

Szabadságot a politikai foglyoknak !

Minden jóérzésű embert kérünk, hogy lépjen fel velünk együtt a bukott Gyurcsány-rendszer idején indult, törvénytelenségek sorával tarkított politikai koncepciós jellegű, törvényes vád hiányában zajló büntetőeljárás megszüntetése érdekében. Az eljárás már odáig jutott, hogy zárt tárgyalást rendeltek el és Budaházyt is kizárták a tárgyalásról ok nélkül. Kérjük terjesszék a politikai foglyok matricáit, az ügyet bemutató szórólapokat, hordjanak Budaházys pólót és kitűzőt, minél több embernek mondják el: milyen "forradalom" az, ahol a forradalmárok börtönben és súlyos vádak terhe alatt vannak, közben pedig az őket rács mögé és koncepciós eljárásba juttató bukott állami vezetőket állam elleni bűncselekményekkel gyanúsítják meg.

További információk honlapjainkon és a www.budahazy.org honlapon.

Budapest, 2011. július 7.

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Gaudi-Nagy Tamás, országgyűlési képviselő
Morvai Krisztina, európai parlamenti képviselő


Kapcsolódó anyagok:

 

Morvai Krisztina nyílt levele a Fővárosi Bíróság büntetőkollégium-vezetőjének az eljárási jogsértésekkel kapcsolatban

Az egyik „terrorista” vádlottról és családjáról készített dokumentumfilm

 

Az eljárási jogsértésekről készített film:

Budaházy közéleti tevékenységét és a megtorló eljárásokat bemutató film: