Újabb EU diktátum: Az igazságügy reformját követelik a gyarmattartók!

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat 2012. március 27-i általános vitájában követeltem a politikailag lejáratott bírák eltávolítását ezzel is elősegítve az igazságügy hatékonyabbá tételét és a jogszabályi normák előírásai szerinti működés biztosítását.

Bárándy Gergely szocialista képviselőtársam felszólalására is reagáltam, ugyanis ő felszólalásában az a látszatot keltette, mintha a kormányváltás után a paradicsomba illő állapotokból a pokol mélyére került volna az igazságszolgáltatás, ahol a bírók elvesztették minden függetlenségüket és szakmai és emberi önállóságukat, méltóságukat. Kiemeltem, hogy akkor kellett volna felemelni a Velencei Bizottságnak is és a szocialista képviselőknek is a szavukat amikor a bírák az anyagi és eljárásjogi szabályokat megsértve futószalagon ítélte el a fiatalokat 2006 őszén. Majd emlékeztettem a T. Házat, hogy különböző perekben jómagam is szembesültem jogsértésekkel.


A vitában hiányoltam a téma legnagyobb szakértőjének, a hazaáruló és hazug Gyurcsány Ferencnek a jelenlétét. Azért tekinthető ezen téma legnagyobb szakértőjének, mert ő képes arra a csodára, hogy mindenfajta tömeges jogsértés ellenére máig nem áll vád alatt semmiféle bűncselekmény tekintetében. Kíváncsian várom a Legfőbb Ügyész úr beszámolóját ezzel kapcsolatban.