Ügyészségre kerül a Balsai-jelentés

Várhatóan a jövő héten három parlamenti bizottság is tárgyalja majd Balsai István jelentését a 2006. őszi rendőri fellépésről. A Fidesz azt kezdeményezi, hogy ezt követően a testületek küldjék meg a dokumentumot az ügyészségnek, hogy az büntetőjogi szempontból minősíthesse az abban foglaltakat.

Mindezt Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő közölte szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a 2006. október 23-i Fidesz-nagygyűlés helyszínénél, Budapesten, az Astoriánál tartott.

Kifejtette: a 15 büntetőtényállást felsoroló Balsai-jelentést - amely "nem vádirat és nem ítélet" - várhatóan a jövő héten az Országgyűlés alkotmányügyi, emberi jogi, valamint rendészeti bizottsága is megtárgyalja, és eldöntik, tesznek-e feljelentést, továbbá ha szükségesnek látják, törvénymódosítási javaslattal élnek majd annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek az olyan történések, mint 2006 őszén a fővárosban.

A Fidesz kezdeményezése az lesz - folytatta -, hogy a bizottsági megtárgyalások után a testületek együttesen keressék meg az ügyészséget, bocsássák rendelkezésére a 2006. őszi rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott munkájának információit, bizonyítékait, a jelentésben foglalt büntetőjogi értékelést pedig az ügyészségnek kell minősítenie büntetőjogi szempontból. Arra a kérdésre, hogy az ügyészség értékelheti-e feljelentésként a dokumentumban foglaltakat, Gulyás Gergely igennel válaszolt.

Kérdésre válaszolva emlékeztetett a 2006. őszi történések ügyében tavaly tett feljelentésére, amellyel kapcsolatos nyomozás a Debreceni Katonai Ügyészségen folyik, és három rendőri vezetőt - köztük a volt budapesti rendőrfőkapitányt - az ügyészség meg is gyanúsított. Megjegyezte, ezzel az eljárással "tetszés szerint" egyesíthető a Balsai-jelentésből fakadó esetleges feljelentés is.

A Balsai István jegyezte, 2011. március 15-i keltezésű dokumentum nyilvánosságra hozásának időpontját firtató felvetésre azt mondta: a néhány hónapos időveszteségnek a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége, az ötéves elévülési idő ugyanis október 23-án jár le, egy feljelentés miatt pedig a nyomozás már amúgy is folyamatban van.

Nem magától ment

Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő a barikad.hu-nak elmondta: a döntést egyértelműen annak tudja be, hogy " kőkemény kampány keretében minden létező fórumon követeltem az egyébként közérdekű adatnak minősülő  jelentés nyilvánosságra hozatalát". A honatya emlékeztetett: először júniusban fordult levélben Orbán Viktorhoz, majd szeptember 12-én a parlament emberi jogi bizottságának ülésén, másnap pedig napirend előtti felszólalásban kérte a dokumentum megosztását a nyilvánossággal. Szeptember 16-án Morvai Krisztinával együtt feljelentést tettek a legfőbb ügyésznél, az ő figyelmét is felhívva a jelentés megállapításaira. Három nappal később a politikus az Országgyűlésben azonnal kérdést intézett a kormányfőhöz. "Tehát közel sem magától ment a dolog" - foglalta össze a képviselő.

Gaudi-Nagy lapunknak leszögezte: csak akkor lesz elégedett, ha "viharos gyorsasággal megtörténik az akkori rendőri vezetők meggyanúsítása elöljárói intézkedés elmulasztása miatt és Gyurcsányt terrorcselekmény felbújtójakánt gyanúsítják meg és ítélik el a rendőrvezetőkkel együtt."

MTI nyomán barikad.hu