„Budaházy ki, Gyurcsány be!" (videóval)
„Budaházy ki, Gyurcsány be! Budaházy ki!" - skandálta a több száz fős tömeg, amely összegyűlt a szimbolikus helyszínen, az egykori MTV-székház előtt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tüntetést szervezett, mert - annak ellenére, hogy a bíróság ígéretet tett rá - nem engedték haza Budaházy Györgyöt december 24-ére, hogy családjával ünnepelhesse a karácsonyt.
Szabadságot a politikai foglyoknak! Budaházy Edda elmondta: optimista volt és várta haza testvérét karácsonyra, ám csalódnia kellett. Így szomorúan telt a család karácsonya. Hozzátette egy normális országban nem tartják a hazafiakat börtönben.
Toroczkai László kijelentette: „tudjuk, hogy megtörtént a fülkeforradalom, ám mégsem Budaházy György követi őt a pódiumon és Gyurcsány Ferenc nem ül börtönben.” Hozzátette, hiába várja az ország a forradalmi változásokat, nincs elszámoltatás, nincs változás a kulturális életben, és Alföldihez sem „nyúlnak hozzá”. Feltette a költői kérdést: „Csak nem összeérnek a szálak?” Hangsúlyozta, őt személy szerint az érdekli a legjobban, hogy mikor engedik szabadon a szabadságharcosokat, és mikor lesznek végre börtönben, azok akik kiárusították hazánkat. Végül kijelentette: ha továbbra sem lesz változás Budaházy ügyében, akkor január 27-én a Fidesz székháza előtt fognak tüntetni.
Zagyva György Gyula így kezdte felszólalását: „ 360 nap az MSZP börtönében, 249 nap a Fidesz börtönében.” Ennyi ideje sínylődik Budaházy György fogságban. Elmondta, ha Gyurcsány Ferenc önkényesen szétlövette 2006-ban az MTV székházát ostromló tömeget, akkor Orbán Viktor is úgy dönthetne, hogy szabadon engedi Budaházyt. Toroczkai László kijelentéséhez hozzátette, ha nem történik változás, nemcsak a Fidesz központi székháza előtt fognak tüntetni, hanem az összes fideszes székház előtt. Megjegyezte: az már csak hab a tortán, hogy míg Budaházy György börtönben, addig Gyurcsány Ferenc budai villájában töltheti a szilvesztert. Befejezésül elmondta: január 1-jén olyan napra fogunk virradni, amikor olyan törvények fognak hatályba lépni, mint például a médiatörvény, mellyel a kormány a nemzeti radikális oldalt akarja feldarálni.
Nemcsak Magyarországon tüntetnek Budaházy Györgyért, hanem az elcsatolt területeken is. Lokodi Ferenc Attila, a HVIM erdélyi elnöke elmondta: azért jött fel Budapestre, hogy a karhatalom lássa, ott sem hunyt ki az ellenállás lángja. Hozzátette: november 27-én ők is szerveztek tüntetést Budaházy Györgyért Csíkszeredán a Magyar Konzulátus előtt. Megjegyezte, hogy ugyan szeretne magyar állampolgár lenni, de addig nem igényli az állampolgárságot, amíg Budaházy börtönben van. Neki nem kell egy olyan kormánytól, aki szabadságharcosokat tart fogva. Végül elmondta: ki fognak állni minden nemzeti hősért Magyarországon és az elcsatolt területeken is.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tüntetése a budapesti Szabadság téren, a gyalázatos szovjet emlékműnél rendben lezajlott, bár a hangosítás fél órát késett (a hivatalos kezdéshez képest, tehát összességében több mint egy órát megint), ami a hidegben komoly megpróbáltatás volt. A Kuruc.info tudósítója szerint az Ináncsi vezette Magyar Nemzeti Gárda és a Jobbik-féle Új Magyar Gárda is felsorakozott külön-külön, egymástól arrébb, nagyjából hasonló létszámmal, kb. 25-25-en. Előbbiek terepszínű, a Vona-hű gárdisták feketében.
Barikád, Kuruc.info, képek: SZKR