Abszurd vádemelés Budaházyék ellen normalitás védelme és vélemény-nyilvánítás szabadság gyakorlása miatt
(NJSZ közlemény, 2024. december 19. Nemzeti Jogvédő Szolgálat www.njsz.hu)
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint abszurd és jogilag teljes mértékben megalapozatlan az a vádemelés, amellyel a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség élt Budaházy Györggyel, Barcsa-Turner Gáborral és Walter Pál Péterrel szemben a 2019. július 1-jén Budapest Pride fesztivál keretében tartott, "Szivárvány szakkör, hozd magaddal a haverodat is" című rendezvényen való részvételi szándékuk miatt.
Rendkívül aggályosnak és az alkotmányos jogrend súlyos sérelmének tartjuk azt, hogy több, mint 5 év után csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntetti alakzata miatt emeltek vádat három olyan hazafival szemben, akik alkotmányos vélemény-nyilvánítási szabadságukkal élve részt kívántak venni egy nyilvánosan meghirdetett genderpropaganda rendezvényen, de azon való részvételüket a szervező, a Háttér Társaság önkényesen megakadályozta. A vádlottak védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el. Az ügyben elsőfokú bíróságként a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el.
Az érintett három vádlott nemrég kiadott közleményében joggal kifogásolta azt, hogy az eljárás során hozott eljárást megszüntető rendőrségi határozatot és a panaszt elutasító ügyészségi határozatot a gender propaganda egyik meghatározó szervezete, a Háttér Társaság panasza alapján a Fővárosi Főügyészség 2021-ben hivatalból vizsgálta felül és utasította a Háttér Társaság szempontjai alapján új eljárásra az ügyészséget és a rendőrséget. Ennek nyomán került sor a három érintett meggyanúsítására és történt meg később a vádemelés.
Az ügyről már korábban beszámoltunk és a mandiner.hu is hírt adott.
Az eljárás visszásságait fokozza az is, hogy a védelem által indítványozott egyetlen tanú meghallgatására sem került sor, míg a feljelentést tevő Háttér Társaság által indítványozott tanúk meghallgatása maradéktalanul megtörtént.
Különösen aggályos az is, hogy 2023. márciusában a védelem által előterjesztett eljárás megszüntetési és bizonyítási indítvány elbírálására több, mint egy év múlva került csak sor, azt érdemi indokolás nélkül elutasítva a panaszra kiterjedően is, majd ezt követően került sor a vádemelésre a meghosszabbított végső nyomozási határidő előtt napokkal.
Az eseményről felvétel is készült, ezért abból is megállapítható, hogy a vádlottak magatartása nem volt tényállásszerű, hiszen a gyanúsítottak nem intéztek – sem verbális, sem erőszakos módon - öncélú, kirekesztő, megfélemlítő támadást a rendezvényt szervezők ellen, hanem békés és alkotmányos, ráadásul alaptörvényi normák által védett értékek melletti kiállást tartalmazó vélemény közlése vezette őket és részvételüket a szervezők a beengedés megtagadásával önkényesen, diszkriminatív módon hiúsították meg. Kihívó közösség-ellenességről tehát ez okból sem lehet semmiképpen beszélni.
Részvételük megtagadása miatti vita pedig nem a szervezők nemi identitása, szexuális irányultsága miatt került lefolytatásra, hanem azért, mert önkényesen megtagadták a normalitáspárti aktivisták nyilvános rendezvényre való belépését. Előzetesen egyébként nem volt korlátozva a rendezvényen való részvétel és nem volt egyetértéshez kötve sem a részvétel. A megvádoltak cselekményei végig az alkotmányos vélemény-nyilvánítási szabadság keretei között mozogtak.
Másrészt a riadalomkeltésre való alkalmasság az érintett csoportban sem merülhet fel, hiszen objektív mércével mérve erről nem lehetett szó, hiszen társadalmi többség értékítéletét képviselő álláspontot jelenítettek meg megfélemlítő jelleg nélkül és a rendezvényen való részvétellel kapcsolatos vita folyt köztük és a szervezők között.
A vádemelés már csak azért is érthetetlen, mert a tanúként kihallgatott lakók sem észleltek jogsértést vagy kihívóan közösségellenes, riadalom keltésére alkalmas magatartást, ezt több tanú is kifejtette tanúvallomásában.
Sajnálatos módon nem egyedi jelenség, hogy a Háttér Társaság feljelentése alapján normalitáspárti aktivistákkal szemben eljárás indul. Többször utaltunk már rá közleményeinkben, hogy elfogadhatatlan és mindenképpen helytelen az a gyakorlat, hogy a magyar nyomozó hatóságok valamilyen rejtélyes okból annak ellenére adnak teret és szereznek érvényt a Háttér Társaság feljelentéseinek, hogy azoknak semmilyen jogszabályi alapja nincs.
A Háttér Társaság korábban, szintén 2019-ben a Barcsa-Turner Gábor által társadalmi teszt céljából közzétett 1956-os szabadságharcra emlékező rendezvényre invitáló plakáton szereplő fordulatát is közösség tagja elleni erőszak bűntettének minősítve feljelentést tett. Abban az ügyben közösség elleni uszítás címén elsőfokon elítélték Barcsa-Turner Gábort többszöri eljárás megszüntetést követően, másodfokon felmentették, majd a Győri Ítélőtábla harmadfokon jogerősen elítélte. Ezen ítélettel szemben alkotmányjogi panaszindítvánnyal él a Hatvannégy Vármegye ifjúsági Mozgalom társelnöke. Erről kiadott közleményünk.
Az ügyben az is meghatározó jelentőségű körülmény, hogy az iskolai LMBTQ propaganda folytatását a 2021-es gyermekvédelmi törvénymódosító csomag megszüntette, illetve 2022-ben országos népszavazás megtartására került sor, amelyen a résztvevők 95%-a utasította el a Háttér Társaság azon törekvését, miszerint az iskolában LMBTQ propaganda folytatható, illetve nemi átalakító műtétek népszerűsíthetőek legyenek. Tehát ezen kérdésekben elsöprő mértékű normalitáspárti társadalmi konszenzus áll fenn.
Abszurd és képtelen a jelenlévők úgymond egységes, „szélsőjobboldali” ruházatára való valótlan utalás, amelyet a tények is egyértelműen cáfolnak.
Kihívóan közösségellenes magatartásról azért sem beszélhetünk, mert egy olyan veszélyes jelenségre hívták fel a vádlottak a figyelmet, amely vonatkozásában a jogalkotó később korlátozó intézkedéseket és gyermekvédő intézkedéseket vezetett be.
Emlékezetes továbbá az is, hogy Budaházy György meggyanúsítására aggályos körülmények között akkor került sor, amikor az ellene Hunnia ügyben zajlott eljárás során 2022-ben személyes szabadság korlátozás alatt állt a megismételt eljárásban hozott drákói elsőfokú ítélet miatt.
A felrótt cselekmények a sajtónak való nyilatkozás, ajtón való kopogás, virágláda elhúzás, indulatos értetlenkedés a be nem engedés miatt és csengetés formában jelennek meg, ugyanakkor ezekről is mind elmondható, hogy objektíve alkalmatlanok voltak riadalom keltésére, illetve a kihívóan közösségellenes cél is a fent említett okok miatt már hiányzik.
Az ügy tétje nem elhanyagolható, hiszen a közösség tagjai elleni erőszak bűntettének csoportos alakzat, amelyhez három fő kell a törvény előírása szerint és ezt a minimális három fős létszámot a vádemelés során meg is teremtették, 2 - 8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény.
Álláspontunk szerint az ügyészségnek a társadalom védő rendeltetésének megfelelően ellen kellene állni azon törekvéseknek, amelyekkel gyermek- és családvédő kiállást tanúsító személyeket éppen azok kívánják hatósági, törvényi eszközökkel meghurcolni, akik társadalmat felforgató cselekményükkel a magyar társadalom békéjét, nyugalmát és biztonságát fenyegetik.
Különösen abszurd a vádemelésnek azon része, amely felrója a vádlottaknak, hogy a "Tiltsák ki az LMBT propagandát az iskolákból!" feliratú molinót feszítettek ki, amely kapcsán szintén egyértelműen rögzíthető, hogy vélemény kifejtésről van szó, ráadásul védendő társadalmi csoport, a gyermekek érdekében.
A helyszínen a sajtót tájékoztatták is a vádlottak, továbbá a rendőrség képviselői sem találtak semmilyen jogszabálysértésre utaló körülményt, ezért a helyszínen eljárást nem indítottak egyetlen résztvevővel sem.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezúton felhívja és kéri a felettes ügyészi szerveket arra, hogy vizsgálják felül ebben az ügyben kifejtett ügyészi tevékenységet és törvényességi intézkedés keretében rendelkezzenek a vád ejtéséről és ezáltal a meghurcoltak eljárás alóli mentesítéséről.
Egyet lehet érteni a vádlottakkal abban, hogy rendkívül káros ez a vádemelés, hiszen azt üzeni a társadalomnak, hogy azokat üldözik a bűnüldöző hatóságok, akik a normalitás védelme érdekében, az Alaptörvényt is védve lépnek fel a társadalmi devianciát népszerűsítő és gyermekeket veszélyeztető tevékenységet folytató genderpropagandista szervezetekkel szemben.