" A bankoknak kellene a vádlottak padján ülni" - folytatódott a koncepciós per Póka László devizakárosult mozgalmár és társa ellen

Közveszéllyel fenyegetés bűncselekménye miatt Póka László és Fehér Nándor devizakárosult mozgalmárok (Nem adom a házamat Mozgalom vezetői) ellen folyó büntetőeljárás bírósági szakasza 2015. november 23-án újra kezdődött a Ráckevei Járásbíróságon, miután a korábbi - vádlottakkal és védővel szemben többször türelmetlen és tiszteletlen hangnemet használó - bíró kiszállt az ügyből. Új bíróval, több mint 6 hónappal az előző tárgyalás után.  A korábbi tárgyalásról készült rövid összeállítás itt tekinthető meg.

A mostani tárgyalást így értékelték a vádlottak:

"Az eljárás, ahol úgy győztünk, hogy el sem kezdődött a tárgyalás. Meglepődve észleltük, hogy az ügyész személye is változott. A bíró előbb az idézettekkel bevonuló hallgatóságot kérte számon, hogy mit keresnek ott. Ezt követően még mielőtt mindenki leült volna, a sajtó jelenléte felöl érdeklődött.  Miután kiderült, hogy jelen van a Híraréna képviselője, kijelentette, hogy megtiltja a kép és hangfelvételek készítését. Nem is az volt a baj, hogy a tárgyalást zavarja, sajtó képviselőjének munkája, hanem hogy a bíróságot. Később kifejtette, hogy a bíróság Ő maga, és Őt zavarja, hogy felvétel készül. Védőnk Gaudi Nagy Tamás nem sokat habozott. Gyakorlatilag azonnal, még mielőtt bárki felfoghatta volna, hogy mi történik, elfogultságot jelentett be. Hivatkozott a nyilvánosság alapelvének súlyos sérelmére. Kiemelte, hogy a nyilvánvalóan politikai nyomásra folyó képtelen eljárásnál komoly aggályokat vet fel a nagy, kizárólag a felvételek készítésével elérhető nyilvánosság kizárása. A bíró szünetet rendelt el, majd pár perc múlva bejelentette a tárgyalás berekesztését. Tanács fogja elbírálni, hogy ez a bíró fogja-e folytatni, vagy más kapja az ügyet.  Több kérdés merül fel a történetek és más hasonló esetek kapcsán:

- Ha a bírónak tisztességesek a szándékai, akkor miért zavarja a nyilvánosság?

- Hogyan érzik magukat a bírók, amikor ilyen nyilvánvaló baromságokat kell tárgyalniuk?

- Milyen elvárások irányítják a bírókat, amikor SeVizahiteles ellenállók ügyeit kell tárgyalni?

 Korábban arról már viccelődtünk, hogy a rendőrségen az előadók mennyire akarnak minket, hogyan osztják ki az ügyeinket.  Most már valóban érdekel hogy hogyan van ez. Nem csak a rendőrségeken, hanem a bíróságokon, ügyészségeken is."

A tárgyalási fényképalbum itt érhető el.

A tárgyalásról készült videó itt látható, amelyben megszólalnak a vádlottak, és  dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője: