Budaházy a bulvárban: Exkluzív! Budaházy György - börtöninterjú! + video

A NapiászOnline.hu exkluzív interjút készíthetett Budaházy Györggyel, aki egy éve ül előzetes letartóztatásban. Budaházyt szigorú őrizet alatt tartják, a sajtó képviselői sem mehetnek be hozzá

A NapiászOnline.hu birtokába exkluzív nyilatkozat jutott el Budaházy Györgytől, aki készséggel mesélt börtönéletéről. A cikk alapanyagául szolgáló hangfelvételt Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Budaházy Györggyel folytatott védői konzultáció során rögzítette és bocsátotta a NapiászOnline rendelkezésére, Budaházy György hozzájárulásával. Budaházy György egy éve és egy hónapja ül előzetes letartóztatásban jelenleg Vácott, szigorított körülmények között. Elmondása szerint még a sétákra is csupán esténként mehetett, szintén egyedül, így hónapokig a napot sem látta. Néhány hónapja azonban pikáns módon épp a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hivatali befolyással való üzérkedéssel vádolt rektorával, Dr. Szabó Jánossal sétálhat, bár elmondása szerint a börtönben aranyat ér, ha az ember egy másik értelmes emberrel beszélhet és valóban átértékelődnek a dolgok. A terrorizmussal is vádolt Budaházy szerint példátlanul és értelmetlenül szigorú őrizet alatt tartják, még a három gyermekét sem láthatta egyszerre. A sajtónak nem nyilatkozhat és bár havonta egyszer találkozhat a családjával - felesége felváltva viszi be Botondot, Boglárkát és Villőt - megviseli, hogy elmondása szerint bizonyítékok nélkül tölti több mint egy éve előzetes letartóztatását.

A videó megtekintéséhez kattintson ide!

Az előzetes még a fegyháznál is szigorúbb és az én esetemben még annál is szigorúbb, mint egy hátrányos helyzetű előzetesnek a körülményei, hiszen az első időktől el vagyok különítve, aminek van jó és rossz oldala és olyan plusz biztonsági intézkedésekkel vagyok megterhelve, amivel egy átlagos előzetes nincsen - mondta el Budaházy György, akinek a legjobban az fáj, hogy a gyerekeinek is végig kell szenvednie ezt az egész ügyet. - Amikor azt mondják, hogy egy előzetes letaróztatás nem lehet elég laza büntetés, akkor ezt soha többé nem szabadna érvként használják a bírósági határozatokban, mert ez a legnagyobb büntetés az összes büntetési fajta közül, súlyos büntetés. Egy elítéltnek megvan a találkozási lehetősége a családdal, telefonálhat, nekem még ez sincs. Budaházy állítása szerint a hatóság eddig semmiféle tárgyi bizonyítékkal nem szolgált és az ellentmondó vallomások alapján is nevetségesnek tartja a terrorizmus vádját.

Sajnos a sajtó ma ott tart, hogy csak terrorizmusról van itt szó önmagában, amiről az jut az ember eszébe, hogy fölrobban egy piacon 25-30-40-50 ember, azért Magyarországon, ha valaki kutat az emlékezetében, nem történtek ilyen cselekmények. Volt olyan, hogy megkérdezték, miért is vádolnak terrorizmussal, mi történt... Olyasmi van terrorizmusnak kikiáltva, hogy valaki bedobott egy molotov-koktélt az MSZP székház ablakán, és ott történt mondjuk ötvenezer forint kár, vagy 12 ezer, vagy 500 forint kár és ez mind terrorizmusnak van kikiáltva és akkor valaki rám vallott. Sőt lakosság megfélemlítésére szolgáló terrorcselekménynek van kikiáltva. Én a 2006-os rendőrterrort tudnám maximum lakosság megfélemlítésére szolgáló terrornak nevezni.

Budaházy egyébként rengeteget olvas és edz a börtönben, eszközök nélkül ugyan, de próbálja formában tartani magát. A börtönkoszt viszont elmondása szerint rettenetes.

Szombathelyen, a magánbörtönben rosszabb volt, mint itt, pedig itt is szörnyű. A magánbörtönkoncepció úgy, ahogy van, rossz, megspórolják a fejadagokat. Itt, Vácott börtön szinten sokkal jobb, de itt a rabok főznek raboknak, így odafigyelnek, hiszen ők is ezt eszik. De rendkívül szegényes, ilyesmik vannak, mint kolbászpörkölt, de nincs benne rossz szándék, azt látom, hogy amit lehet, megpróbálnak belőle kihozni.

NapiÁszOnline