Törvényjavaslatok

beterjesztett törvényjavaslatok, módosítások

A Jobbik börtönnel sújtaná a távolmaradókat

Ha az Országgyűlés kivételes eljárásban, már október 4-én döntene arról a Jobbikos javaslatról, amely börtönbüntetéssel sújtaná azokat, akik távol maradnak a parlamenti vizsgálóbizottsági meghallgatástól, akkor Gyurcsány Ferenc bűncselekményt követne el, ha visszautasítana egy újabb meghívást - erről Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője nyilatkozott a Magyar Nemzetben.

A Jobbik az '56-osoknak adná a kiemelt 'kommunista' nyugdíjakat

A Jobbik törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel megszüntetné azt a nyugdíjszisztémát, amelynek eredményeként kiemelt nyugdíjat kapnak az "előző rendszer haszonélvezői". Az ilyen módon beszedett összeget pedig az 1956-os áldozatok között osztanák szét.

Novák Előd jobbikos képviselő szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján mondta el, hogy a Biszku Béláról szóló dokumentumfilm betiltása kapcsán tudták meg a parlament folyosóján Wittner Máriától, hogy Biszku Bélának állítólag 640 ezer forintos nyugdíja van. " Komoly társadalmi felháborodás övezi, hogy az előző rendszer elnyomói, annak a kiszolgálói és haszonélvezői még 20 évvel a rendszerváltás után is ilyen kiemelt nyugdíjat élvezhetnek, és olyan boldogan élhetnek, ahogy Biszku Béla" - tette hozzá.

A pénteken - többek között - Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő által benyújtott törvényjavaslat szerint az általuk felsorolt tisztségeket betöltők (mint például az MSZMP KB vagy a KISZ KB egykori tagjai) nyugdíja egy általuk kidolgozott és meghatározott logika szerint csökkenne, a csökkentés alsó határának pedig a mindenkori öregségi nyugdíj felét tekintenék. Elmondta, hogy olyan törvényjavaslatokat nyújtanak be, amelyek adott esetben kissé felpuhítva megvalósulhatnak, akár a Fidesz kezdeményezésében is. Hozzátette: ha a Jobbik kormányon lenne, akkor valószínűleg keményebb javaslattal álltak volna elő. Mostani javaslatuk szerint ugyanis ha valaki egy évig volt az MSZMP KB tagja, akkor csak az arra időszakra szerzett jövedelmének nyugdíjra való átszámíthatóságát korlátoznák, nem pedig azt mondják, hogy kapja a mindenkori öregségi nyugdíj felét.