Felszólalásom a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényjavaslat záróvitájában
Az egységes közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatást végző új egyetem felállításáról szóló törvényjavaslt záróvitájában kifigásoltam, hogy újfent Házszabályt sértő módon nyújtottak be a kormányprátiak olyan zárószavazsá előtti módosító javaslatot, amelyről érdemben vitázni nem lehetett. Felhívtam a figyelmet arra, hogy az új egyetemet, a XX. század legnagyobb magyarjáról, vitéz nagybányai Horthy Miklósról kellett volna elnevezni, de a kormánytöbbség ezt elvetette. Javasoltam, hogy fogjunk össze Csongrád megyei képvsielőkkel és kezdeményezzük, hogy a Szegedi Tudományegyetem vegye fel a kormányzó nevét.