Gaudi-Nagy: Ideje lenne felébrednie az MSZP-nek

A Jobbik azt szeretné, ha az Országgyűlés törvényben gondoskodna a rendszerváltás előtti időszakhoz kötődő egyes társadalmi szervezetek valós vagyonelszámoltatásáról, az erről szóló törvényjavaslatot már be is nyújtották – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Gaudi-Nagy Tamás.

A volt pártállami vagyonhoz „igazán közeli viszonyban” áll az MSZMP jogutódjaként működő Thürmer Gyula-féle párt, továbbá az MSZP, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a Magyar Úttörők Szövetsége, a Baloldali Ifjúsági Társulás – sorolta fel a képviselő, akinek szavai szerint mai áron számolva 120 milliárd forintnyi vagyon a tét.

Hallgassa meg!

Az úgynevezett rendszerváltozás egyik legnagyobb adóssága ez az elmaradt elszámoltatás – fogalmazta meg Gaudi-Nagy Tamás, hangsúlyozva: most lehetőség van rá, hogy „a '89-es négyigenes népszavazásban kifejezett népakaratot végre érvényesítsük". Hozzátette: mintegy 800 nagyon értékes ingatlanról van szó, amelyek java részét a szocialista párt hasznosítja.

A képviselő azt kezdeményezi Kövér László házelnöknél, hogy kivételes sürgős eljárásban még az idén fogadja el az Országgyűlés a törvényt. A javaslat szerint az érintett szervezeteknek január végéig kellene leadniuk az elszámolásukat, amelyeket az Állami Számvevőszék ellenőrizne. Hogyha valamelyik szervezet nem ad le elszámolást vagy azt eredménytelennek minősítik, az végső soron az érintett szervezet feloszlatását is indokolhatja – magyarázta a poitikus. Nem kicsi a tét, ideje volna felébrednie a szocialista pártnak is – jegyezte meg.

Az MSZP székháza előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Gaudi-Nagy Tamás megpróbálta a törvényjavaslat egyik példányát átadni az ellenzéki párt képviselőjének, de senki nem vette át.