AIÜB-4/2010.

   (AIÜB-4/2010-2014.) 

R é s z j e g y z ő k ö  n y v 

az Országgyűlés  Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának

2010. május 19-én, szerdán, 14.02 órakor

az Országház főemelet 58. számú

tanácstermében megtartott üléséről 

Napirend:

Döntés képviselői önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről, általános vita:

A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/29. szám)

(Dr. Orbán Viktor (Fidesz), dr. Semjén Zsolt (KDNP), dr. Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos (Fidesz) képviselők önálló indítványa) 

Elnököl:

Dr. Balsai István (Fidesz), a bizottság elnöke

     __________________________________________________

Tartalomjegyzék

 
 

 

(A napirendi pont tárgyalásának kezdete: 14 óra 8 perc)

A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/29. szám); döntés képviselői önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről, általános vita

     DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz), a bizottság elnöke (a továbbiakban ELNÖK): Az elfogadott napirendnek megfelelően elkezdjük a napirendre vett javaslatok tárgyalását. Ezek sorában az első a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló T/29. szám alatt bejegyzett javaslat, amelynek előterjesztői, Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos képviselő urak megbízták Répássy Róbert képviselő urat a javaslat ismertetésére. Átadom a szót.

Dr. Répássy Róbert szóbeli kiegészítése

     DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök úr, köszönöm, az előterjesztőknek is a bizalmat. Nem a javaslatot szeretném ismertetni, hanem inkább az indoklást szeretném szóban kibővíteni.

     A törvényjavaslat célja, hogy egyszerűsítse a magyar állampolgárság megszerzésének, illetve visszaszerzésének a lehetőségét. Eddig mindazoknak legalább egy év előzetes magyarországi tartózkodást kellett igazolnia, akik magyar állampolgárságot akartak, de csak azoknak mindössze egy évet, akik egyébként magyarok. A tervezett módosítás megszünteti az etnikai elvet, és a felmenők állampolgársága, illetve a magyar nyelvtudás alapján teszi lehetővé a kedvezményes letelepedést. A kedvezmény most már a magyarországi tartózkodásnak nem az egy évre mérsékelésre, hanem mint kritériumnak a teljes eltörlése. Ami nem változik, hogy továbbra is egyéni kérelemre, egyéni elbírálással lehet magyar állampolgárságot szerezni.

     Az új törvény és főként végrehajtási utasításai szigorú  biztonsági intézkedéseket tartalmaznak majd, hogy bűnözők vagy más biztonsági kockázatot hordozó elemek ne válhassanak a magyar állampolgárság által uniós polgárrá, illetve ne juthassanak magyar útlevélhez. Aki úgy kér magyar állampolgárságot, hogy Magyarországon nem telepszik le, annak a magyar állampolgársága csak Magyarországon jár majd jogokkal és kötelezettségekkel, hiszen a nemzetközi jog értelmében szűkebb pátriájában továbbra is eddigi állampolgársága számít meghatározónak, hacsak az érintett országok másként nem döntenek. Ezért nemcsak a szándéka, de a lehetősége sincs meg annak, hogy Magyarország bármely állammal szemben bármiféle követeléseket támasszon ott élő új állampolgárai miatt. A leendő magyar külügyminiszter ezzel együtt is sietett találkozni a leendő partnereivel a szomszédos országokban, így az egyedüliként aggodalmakat hangoztató szlovák külügyminiszterrel is, hogy biztosítsa őket a magyar állampolgársági reform szándékairól. Az új magyar szabályozás lényegében azonos lesz a román, a szerb és a szlovák állampolgársági joggal, amelyek szintén a felmenők állampolgársága alapján és az országban tartózkodás kritériuma nélkül teszi lehetővé az állampolgárság felvételét, és ha kevésbé is, de hasonlítani fog a horvát és a szlovén szabályozásra is, amelyek az etnikai hovatartozás alapján ugyanezt teszik.

     Ennyiben kívántam kiegészíteni a törvényjavaslat írásbeli indoklását. 

     ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólások következnek. Lamperth Mónikát illeti elsőként a szó.

Kérdések, hozzászólások

     DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Azt az irányt, amely ebből a tervezetből látszik, azt a Magyar Szocialista Párt jó iránynak tartja. Úgy gondoljuk, ez folytatása annak, amit még Avarkeszi Dezső miniszterelnöki megbízott tett, illetve az ő irányításával a honosítási eljárás gyorsítása és egyszerűsítése terén történt, ez továbbmegy ezen az úton.

     Ezzel együtt az időzítését, elsősorban a szlovákiai magyarság szempontjából rendkívül rossznak és veszélyesnek tartjuk. A nyilvánosság előtt elég sokat lehetett hallani erről, lehetett hallani az ő véleményüket is, álláspontjukat is, ezért azt gondoljuk, hogy ez nem jó, kockázatos, és ezért az első mondatok, amit az elején elmondtam, annak megerősítésével a Magyar Szocialista Párt itt most az alkotmányügyi bizottságban tartózkodással fog szavazni. 

     ELNÖK: Köszönöm. Gaudi-Nagy Tamás! 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Nagyon nagy jelentőségű kérdéshez nyúl a jogalkotó, ha a magyar állampolgárság magyar nemzetiségű, magyar emberek részére történő visszaadásáról vagy honosításáról szól.

     Amikor általános vitára alkalmasságról beszélünk egy jogszabály kapcsán, nyilván elsősorban azt kell megnézni, hogy egyáltalán alkotmányos keretek közötti jogszabályról van-e szó; itt nyilván igen. A Jobbik Magyarországért Mozgalom nagy örömmel üdvözli, hogy végre, nagyon hosszú, kemény, kínkeserves évtizedek után eljutottunk oda, hogy úgy tűnik, konszenzus alakult ki a magyar parlamenti pártok között abban, hogy szükséges orvosolni azt a gyalázatot, amely 1920. június 4-ével, illetve azt a trianoni békediktátumot hatályba léptető törvénnyel érte a magyar királyságot, amelynek nyomán az ország, a magyar királyság területének kétharmada elcsatolásra került, illetve a magyar nemzetiségű honfitársainkból 3,5 millióan kerültek a határokon túlra. A „határokon túl” kifejezés igazából nem is feltétlenül jó, nem adja vissza a tartalmát annak a tragédiának, amely 90 évvel ezelőtt történt, és amelynek a sebei máig sajognak. Közjogi eszközökkel a magyar állam már nagyon régóta adós volt ezzel a törvényjavaslattal. A Jobbik Magyarországért Mozgalom saját programjában is megfogalmazta célkitűzésként, hogy mielőbb biztosítani kell ezt a lehetőséget azoknak, akiket ettől megfosztott ez a diktátum. A nemzeti önrendelkezés elvének teljes sárba tiprásával született ez a diktátum, egy „pillanatnyi”, úgymond, húsz évre szóló fegyverszünet volt, mint tudjuk, ahogy mondta is az egyik klasszikus ezzel kapcsolatban, és látjuk a történelem folyásából, hogy egy azóta is folyamatos gennyes seb a Kárpát-medencében élő magyar nemzet testén.

     Így a gyógyír, a gyógyítás útja alapvetően két irányba mehet, egy felelős országvezetésnek ebben a helyzetben két irányban lehetett eljárnia. Az egyik, hogy saját jogalkotási eszközeivel próbál a saját jogi fennhatósági területén belül – de ez értelemszerűen kiterjed az elcsatolt területeken élő magyar testvérekre is – intézkedést hozni, jogszabályt alkotni. A másik oldalon pedig olyan külpolitikát folytat, mely erőteljes, határozott külpolitikával olyan státust harcol ki a csonka ország magának, amellyel biztosítja az elcsatolt területeken élő nemzetrészek összekapcsolását. Erre a történelem folyamán több kísérlet született. S én már belenéztem kicsit a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló T/39. számú törvényjavaslatba, és itt valóban igen fontos gondolatokat olvasunk, egyrészt egy történeti visszatekintést találunk ebben arról, hogy mi történt Trianon után.

     Tulajdonképpen minden, ami Trianon után történt a magyar politikában, magyar nemzetpolitikában, az valamiképpen a Trianonra adott válasz; jó válaszok, kevésbé  jó válaszok vagy akár rossz válaszok is születtek. A rossz válaszok politikája tartott az elmúlt nyolc évben, sőt, meg merem kockáztatni, az elmúlt húsz évben is, de az azelőtti időszakban is, 1945 után. Miután a magyar nemzeti szuverenitás elveszett, onnét kezdve a trianoni szétszabdaltságra adott csonka országi válaszok lényegében tévúton jártak, hiszen ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor azt mondhatjuk, hogy a kommunista időszak ehhez a kérdéshez, a nemzeti összetartozás kérdéséhez egyáltalán nem nyúlt felelősen, gyakorlatilag sorsukra hagyta a párizsi békediktátummal elcsatolt testvéreinket, nem biztosította számukra az összetartozás, a túlélés lehetőségét, és nem tettek semmit annak érdekében, hogy ezt a rendkívül igazságtalan és méltánytalan békediktátumot valamilyen módon fölülírják. Tehát az a feladata a magyar törvényalkotásnak, hogy fölülírja ezt a békediktátumot. Ezen az úton indulhatott volna el 1989-ben a Magyar Köztársaság, az új köztársaság, azonban hiába nyilatkoztatta ki Antall József, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke, tulajdonképpen ennek a gyakorlati megvalósítása ismét félresiklott, hiszen a ’91-es magyar–ukrán alapszerződés, majd pedig a ’95-ös szlovák és román alapszerződések lényegében azt rögzítették, hogy a magyar állam nem kíván érdemben változtatni a trianoni status quón, a párizsi békediktátum status quóján.

     Határozott álláspontom az, hogy az alapkiindulás az kell legyen, hogy változtatni kell ezen a status quón, még 90 év után is. S hogy mennyire súlyos sebeket ejtett az elszakítás a magyar nemzet testén, az illusztrálja legjobban, hogy 90 év után sajnos körülbelül ugyanannyi magyar ember él az elszakított területeken, mint ahányat elcsatoltak 90 évvel ezelőtt. A világon nincs még egy ilyen nemzet, amely ilyen vérveszteségeket vagy ilyen jövőbe vetett lehetőségeket vesztett el azzal, hogy olyan utódállamok karjaiba hajtották az elcsatolt területeken élő testvéreinket, akik abszolút érzéketlenek voltak a történelmi hagyományokra. Ahogy Apponyi Albert meg is fogalmazta a trianoni békediktátum tárgyalása során, hogy bizony amennyiben ezeknek az utódállamoknak odavetik a nemzettestvéreinket, akkor rájuk lényegében a leépülés, elnyomatás nehéz évtizedei várnak, és ez meg is valósult.

     A magyar állam két háború közötti időszakát viszont határozottan pozitívan értékeljük. Ez a politika nagyon sikeres politika volt, még ha a második világháború eseményei – utólag könnyű  bölcsnek lenni, és most azt mondani, hogy nem kellett volna törekedni arra, hogy meghaladjuk a trianoni békediktátum határait –, igenis, akkor a magyar politika realista módon törekedett a reális revízióra, és ezt meg is tudta valósítani oly módon, hogy azért mégiscsak az elcsatolt területek közel fele visszakerült nagy számú magyarsággal együtt, akik ráadásul vissza is kapták a magyar állampolgárságukat.

     S itt kanyarodnék oda, hogy a három út, három válaszirány, amelyet a magyar történelemben a magyar állam képviselői adtak 1920-ra, tehát: a két háború közötti időszak, a kommunista időszak és az úgynevezett rendszerváltás, de valójában nem rendszerváltás utáni húsz év válaszai sem voltak igazán jók. Hiszen most jutottunk csak el oda, és nem kis vér és veríték után, s elsősorban ez a kérdés, hogy egyáltalán az állampolgárság visszaadása, illetve megadása napirendre került, az jórészt köszönhető annak a népszavazásnak, amelyet 2004. december 5-én tartottak Magyarországon, amelynek kezdeményezője a Magyarok Világszövetsége volt, és amely egy olyan kétségbeejtő helyzetben került kezdeményezésre, amikor az európai uniós csatlakozást úgy vezényelték le, hogy lényegében nem voltak figyelemmel arra, hogy hét különböző utódállam területén élnek nemzettestvéreink, nem próbálkoztak meg azzal, hogy olyan speciális jogosítványokat kivívjanak, kishatárforgalom, vízumrendszer, vagy pedig ezen túlmenően olyan autonómia-rendszerek kiépítése, amelyek a tisztes, egyenjogú életfeltételeket biztosítják nemzettestvéreinknek. Hihetetlen történelmi vérveszteséget szenvedtek, hosszú lenne ezt végigsorolni; ezt majd inkább az általános vitában meg fogom tenni. De azt gondolom, itt egy pillanatra mégiscsak meg kell állnunk, amikor ehhez a kérdéshez nyúlunk, hogy tényleg ezzel a felelősséggel kell megtennünk ezt. Itt ülünk ezen Országház falai között, amelyet egy olyan időszakban emeltek, amely még a történelmi Nagy-Magyarország időszakában épült, azon testvéreink verejtékéből és véréből, akik most adott esetben szórványban Dél-Erdélyben egyedül élnek már csak egy olyan faluban, ahol annak idején, mondjuk, 80 százalékos magyarság élt, és most már csak egy szem ember jár el a református templomba meghallgatni az istentiszteletet.

     Amikor tehát megvizsgáljuk a mostani lehetőségeinket, ez a két út áll előttünk: tehát a saját jogalkotással merni nagyot lépni, merni nagynak lenni. Hiszen az elmúlt nyolc év időszakában a magyar külpolitika bizony mert kicsinek lenni, és ezzel a külpolitikával lényegében magára húzta az utódállamokat, amelyek oly mértékben elszemtelenedtek, bizony ezt kell mondani, legalábbis főleg északi szomszédunk, hogy lényegében a magyarság elleni jogtiprások sorozata felerősödött, soha nem látott mértékben felerősödött. A soha nem látott mérték persze nem igaz, hiszen 1945-48 között, a hontalanság éveiben a beneši dekrétumok a teljes jogfosztás állapotába taszították a magyarságot, megfosztották vagyonától, állampolgárságától, iskoláitól, nyelvétől meg akarták fosztani, és a mai napig is hatályban vannak ezek a dekrétumok. S amikor itt jószomszédsági szempontrendszerekről beszélt akár a szocialista külpolitika, vagy bizony azt kell mondanom, a Fidesz–kisgazda-kormány külpolitikája, akkor ezekre a hangsúlyokra, tehát a jószomszédsági érzékenységre sokkal inkább tekintettel volt, mintsem hogy megtette volna sokkal korábban ezt a lépést. Hiszen ne felejtsük el, hogy 2000-ben a Magyarok Világszövetsége a külhoni állampolgárság koncepcióját letette az asztalra. Lehetőség lett volna már akkor egy szavazati jog nélküli, de mégis egy egyenjogúsító, tehát a nemzettestbe visszaemelő állampolgársági törvényt megalkotni. Erre azonban nem vállalkozott az akkori kormányzat, hanem a státustörvényt választotta mint megoldást, amelyet azonban utóbb a Medgyessy-kormány villámgyorsan ki is üresített. Tegyük hozzá a történelmi hűség kedvéért, hogy nyilván egy kétharmados törvényről van szó, tehát egyedül nem is tudta volna átvinni a ’98-2002 közötti kormány ezt a törvényjavaslatot, azonban meg sem kísérelte ezt megtenni, és úgy gondolom, ez azért mindenképpen egy történelmi hiba volt.

     A népszavazással tulajdonképpen… 

     ELNÖK: Képviselő úr, ne haragudjon, nem akarok közbevágni, de az általános vitára alkalmasságról kell dönteni, és még négyen jelentkeztek hozzászólásra. Tisztelettel kérem, adja meg… 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Igen, a bevezető részt most lerövidítem… (Derültség.) Én azt gondolom, elég komoly dologról van szó; lehet, hogy egyeseknek… 

     ELNÖK: Mi előkészítjük a plenáris ülést. 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): …mókás hangulata van, de én azért arra kérem a tisztelt képviselőtársakat, hogy ezt vegyük komolyan, hiszen mégiscsak 3,5 millió magyar ember sorsáról döntünk. Illetve hozzá kell tegyem, természetesen mindazokról is döntünk, akik tengeren túlon emigrációban élnek, és már nyelvüket elvesztették – erre majd külön ki fogok térni, a nyelv kérdésére –, és például azokról is beszélünk, akik szórványban élnek, és a nyelvüket már adott esetben szintén elvesztették, kisebbségi sorban.

     A népszavazás kapcsán tehát azt azért még tegyük hozzá, hogy egy olyan nemzetellenes propagandát fejtett ki az akkori kormányzat, amely példátlan volt. Gyurcsány Ferenc vezetésével az akkori kormány saját nemzete ellen hergelte a választókat, és így lehetett az, hogy az „igenek” ugyan többségbe kerültek, amelyek a kedvezményes honosítást támogatták volna, hogy így legyenek magyar állampolgárok az elszakított sorban élő testvéreink, azonban nem került közjogilag kötelező érvényre ez a népszavazási eredmény. Ezért kell most a jogalkotás eszközéhez nyúlni. Mindenképpen üdvözlendő tehát, hogy a Ház elé került a javaslat, a Jobbik üdvözli ezt.

     A módszertanról kicsit mindenképpen beszélni kell. Itt alapvetően két nagy megoldási lehetőség lehet. Az egyik megoldás a jelenleg hatályos állampolgársági törvény 5/A. §-ának a kiterjesztése vagy módosítása, amely tulajdonképpen a nyilatkozattal történő visszaszerzés lehetősége. Ez nem egy ördögtől való dolog, ez lényegében azon sváb nemzetiségű emberek számára, akiket ’45 után etnikai okokból üldöztek el az országból, mai napig létező lehetőség. Ez lehetne tehát az egyik megoldás, hogy azt mondjuk, hogy nem honosítunk, hiszen ezeknek az embereknek visszajár az állampolgárság, illetve akik már leszármazók, azok meg azon a jogon kell hogy állampolgársághoz jussanak, hogy nekik a felmenőik magyar állampolgárok voltak.

     Ez az út, amelyet viszont végül is választott a jogalkotási szándékkal rendelkező, kétharmados többséggel bíró Fidesz-KDNP, nem egy rossz út. Mert látható egy kettős irányultság: egyrészt aki nem magyar állampolgár jelenleg, de nem is volt magyar állampolgár soha, őt a kedvezményes honosítási rezsimbe rakja; akik pedig állampolgárok voltak, ott nagyon helyesen beilleszti őket a törvény azon rendelkezésébe, amely a visszahonosítás kategóriájáról szól.

     Amit viszont még konkrétabban meg kell nézni, az egy nagyon kényes része ennek a törvényjavaslatnak, mégpedig az, hogy tulajdonképpen mi a cél, mi a törvényalkotásnak a célja. A cél itt nyilvánvalóan szerintünk az, hogy egy gyógyírt adjon, gyógyítsa ezeket a sebeket, amelyeket a trianoni diktátum ejtett a nemzet testén. Egy közjogi köteléket hoz létre, amely kétségkívül a magyarországi lakhellyel töltődik fel valódi tartalommal, de aki már járt határon túl, elcsatolt területeken – nyilván mindannyian jártunk, feltételezem –, tudjuk, hogy az ott élő testvéreink számára sokkal többet jelent ez a dolog, mint egy puszta közjogi kötelék. Tehát számukra nagyon nem mindegy, sőt azt kell mondanom, sokkal nagyobb a szimbolikája, az üzenetértéke… 

     ELNÖK: Képviselő úr, még egyszer kérem, legyen tekintettel arra, hogy még mind a két frakciótársa is fel kíván szólalni, azonkívül az egyik frakció még nem nyilatkozott. Nagyon kérem, legyen erre tekintettel! 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Igyekszem, és tényleg elnézésüket kérem. Nyilván ebben van egy szubjektivizmus is, hiszen közel hat éve foglalkozom állampolgársági joggal, és jelenleg is folynak egyébként a délvidéki magyar emberek állampolgársági próbaperei, amelyek azonban egy egymondatos kitérőt mindenképpen megérnek, azt gondolom. Hiszen a Délvidék területén élő magyar polgárok, akik visszakapták a revíziós törvényekkel az állampolgárságukat a trianoni diktátum elvesztése után, és akik elvesztették ezt szintén ’45-ben, a mi álláspontunk lényege az, hogy pontosítom: nem vesztették el; tehát nem vesztették el, ők a mai napig magyar állampolgárok. Tehát az ő esetükben nagyon különleges lehetőség nyílik a magyar állam részéről, mégpedig az, hogy azt mondja ki a magyar állam, hogy itt egy állampolgársági bizonyítvánnyal lényegében elismeri azt, hogy a jelenlegi Szerbia, Szlovénia és Horvátország területén élő, történelmileg Délvidéknek nevezett magyar területen élő volt magyar állampolgárok és azok leszármazói lényegében nem vesztették el az állampolgárságukat, hiszen kétoldalú egyezménnyel nem fosztották meg őket az állampolgárságtól. Az e tárgyban folyó perek változó sikerrel folynak, de az a lényeg, hogy ilyen lehetősége nyílna a jogalkotónak, és erre kifejezetten felhívom a figyelmet. 

     ELNÖK: Képviselő úr, a tárgyról beszélünk. Az a kérésem, szíveskedjék arról nyilatkozni, hogy támogatja-e a törvényjavaslat általános vitáját, ennek a törvényjavaslatnak, vagy pedig nem. 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Természetesen támogatjuk a vitáját… 

     ELNÖK: Köszönjük. 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): …hiszen egy nagyon fontos és lényeges előterjesztésről van szó. Csak hát nyilván vannak olyan meglátásaink, amelyeket fontosnak tartunk elmondani… 

     ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Megadom a szót…, pontosabban a Lehet Más a Politika frakció álláspontját Schiffer képviselő úr távollétében Szilágyi Péter képviselőtársunk ismertetné. Ahhoz azonban, hogy ismertethesse, szavaznunk kell, hogy megadjuk-e a lehetőséget, hiszen ő nem tagja a bizottságnak. (Szavazás.) Támogatjuk. Köszönöm szépen.

     Megadom a szót. 

     SZILÁGYI PÉTER (LMP): Tisztelt Bizottság! Köszönöm a szót. Képviselőtársam nagy ívű beszédében említette az állampolgárságról szóló  népszavazást. A Lehet Más a Politika egy tünetnek tartja a népszavazást követő politikai hisztéria kialakulását.

     Úgy látjuk, a parlamentben az érzelmi politizálás helyett a szakmaiságnak kell megjelennie. Ezt a szempontot mérlegelve, az LMP általános vitára alkalmasnak tartja ezt a javaslatot. Egyetértünk a főbb irányvonalakkal. Úgy véljük, elősegítheti ez a törvényjavaslat a határokon átívelő környezetszennyezés problémájának a kezelését is, hiszen csakúgy, mint határokon túl élő testvéreinket, minket is érintenek ezek a kérdések. Bízunk benne, hogy ez az érzelmi támogatás elő fogja segíteni ennek a problémának a kezelését is.

     Azonban néhány technikai kérdésünk, illetve felvetésünk lenne. Nem szeretném most ezeket mind ismertetni, hiszen majd a részletes vitában lesz erre alkalmunk. Azonban szeretném megkérdezni, milyen jogi kategóriákba tartozik a magyarországi származás valószínűsítése.

     Fontos kérdésként merülhet fel az is, hogy a szociális ellátások körében hogyan fog megvalósulni az azonos jogállású állampolgárság.

     Köszönöm szépen. Tehát a Lehet Más a Politika támogatja a törvényjavaslat általános vitára bocsátását. 

     ELNÖK: Köszönöm. Újabb helyettesítéseket kell ismertetnem: Papcsák Ferenc képviselő úr helyettesíti Kovács Ferenc képviselő urat, Rubovszky képviselő úr Salamon Lászlót, Cser-Palkovics képviselő  úr pedig Vinnai Győzőt.

     Folytatjuk a hozzászólásokat. Gyüre Csaba alelnök úr jelentkezett, utána Murányi Levente. 

     DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Lamperth Mónika képviselőtársam az előbbiek során kifejtette az MSZP álláspontját erről, hogy jelen pillanatban véleményük szerint nem időszerű ennek a kérdésnek a tárgyalása – (Dr. Lamperth Mónika: Én nem ezt mondtam!), bocsánat, én ezt így értettem –, és hogy tartózkodni fognak, hiszen a szlovák helyzet miatt nem tartják időszerűnek; én legalábbis így értettem. Szerintünk sem időszerű, de csak azért nem időszerű, mert húsz esztendővel ezelőtt lett volna véleményünk szerint időszerű, akkor, amikor az úgynevezett, ma, utólag rendszerváltásnak nevezett – általunk vitatottan rendszerváltásnak nevezett – formáció lezajlott, akkor kellett volna tisztába tenni ezt a kérdést.

     Sajnos azóta túl vagyunk egy népszavazáson, a 2004. december 5-ei népszavazáson, amikor éppen a Szocialista Párt volt az, aki utólagosan is elítélendő  módon megakadályozta azt, minden erővel – és ebben óriási szerepe volt az akkori miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek, és ne vitassuk el tőle ezt az érdemet – megakadályozták azt, hogy már 2004. december 5-én magyar állampolgársághoz jussanak azok, akik teljesen önhibájukon kívül mint nemzettestvéreink lettek, mindenféle bírósági döntést nélkülözően, megfosztva a legalapvetőbb emberi joguktól, attól, hogy a magyar állampolgárságot magukénak tudják. És sajnos, azt mondom, húsz esztendeje nagy adóssága a magyar jogalkotásnak, hogy ezt nem tette meg. Én nagyon örülök annak, hogy a Fidesz-KDNP olyan fontosnak tartja ezt a kérdést, hogy rögtön az első héten napirendi pontként fölvetette, és minél hamarabb döntést akar ebben hozni. Nagyon üdvözöljük ezt a hozzáállást, illetve azt, hogy az állampolgárságot, tulajdonképpen egy-két pont kivételével, teljes egészében meg kívánja adni.

     Nem akarom elismételni, amit Gaudi-Nagy Tamás elmondott, ezért csak nagyon röviden két dolgot szeretnék kifejteni.

     Répássy képviselőtársam a tegnapi napon ismertette velünk azt az álláspontot, amely a határokon túl élő magyaroknak a választójogával kapcsolatos Fidesz-KDNP álláspont, aminek az a lényege, hogy az állampolgárságot megkapják, de semmiféle szavazati jog nem fog ezzel együtt járni, tehát sem aktív, sem passzív választójog nem lesz. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ismertette az álláspontját, miszerint mi mindenképpen időszerűnek tartanánk ezzel bővíteni a törvényjavaslatot. Mi tehát továbbra is ragaszkodnánk ahhoz, hogy a választójogot megkapják a határon túl élő magyar testvéreink. Ezzel kapcsolatosan be is terjesztettük az alkotmány módosítására tett törvényjavaslatunkat, amelynek a lényege pontosan az volt, hogy 26 fővel növeljük meg a Fidesz-KDNP által javasolt maximális parlamenti létszámot, amelyet legföljebb 200 főben jelöltek meg, illetve ehhez csatlakozna még a választható maximum 13 kisebbségi képviselő, s mi ehhez tettük még hozzá a magunk javaslatát, amelyben azt szeretnénk, hogy még további 26 határon túli magyar, jelenlegi határon kívüli magyar is képviselhetné a Kárpát-medencei magyarságnak az érdekeit. Nagyon fontosnak tartanánk, hogy a magyar Országházban, a magyar népképviseletben megjelenjen azok a szószólók is, akik Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyországból, Délvidékről, esetleg Őrvidékről érkeznek ide, és ők is el tudják mondani, illetve érvényt tudjanak szerezni annak az akaratnak, amit az ottani nemzettestvéreink akarnak elérni. Ez sajnos ma a magyar parlamentben nem lehetséges, és a Jobbik ezért is tartja kicsit szűknek ezt a törvényi keretet, amelyet jelen pillanatban tárgyalunk.

     Ezenkívül még egy sarkalatos problémát szeretnék ezzel kapcsolatosan jelezni. Ez pedig az a része a törvénytervezetnek, amely arra tesz javaslatot, hogy csak a magyar nyelvet bíró magyarok kapják meg az állampolgárságot. Nem akarom túlragozni ezt a kérdést, de ami ebben a legfontosabb, hogy nem értünk egyet. Rengeteg olyan magyar ember él külföldön – sajnos ma azt kell mondjuk, hogy külföldön, bár nekünk, azt hiszem, valamennyiünknek hazánk az a terület, mert egy egységes Kárpát-medencei hazában tudunk csak gondolkodni –, ezen emberek egy része elvesztette a nyelvét. Önhibáján kívül vesztette el a nyelvét, mert olyan környezetben élt, olyan szórványban élt, olyan lehetőségei voltak az iskoláztatásban, olyan lehetőségei voltak a munkahelyen, a katonaság idején, és a többi, és a többi, vagy vegyes házasságok során, hogy bizony sok olyan magyar nemzettestvérünket zárnánk ki a magyar állampolgárság megszerzéséből, akiket egyébként joggal, a történelmi alkotmány alapján, a Szent Korona-tan alapján megilletné őket a magyar állampolgárság, illetve méltán mint magyar felmenőkkel rendelkezők, a régi magyar hazát soha el nem hagyó emberek, akiknek adott esetben még bizonyos szinten a magyar identitástudatuk is megmaradt. Úgy érezzük tehát, hogy itt egy olyan erős szűkítése van a törvénytervezetnek, amely sok olyan embert zárna ki ebből, akik alkalmasak, illetve méltók is lennének arra, hogy a magyar állampolgárságot megkapják.

     Joggal fel lehet vetni itt azt a kérdést, hogy akkor idegen elemek is megkaphatnák ezt a magyar állampolgárságot. Én azonban azt látom, hogy a tervezetet benyújtó Fidesz-KDNP megfelelő biztosítékokat is tett ebbe a törvénytervezetbe, arra nézve, hogy azok a személyek, akik nem lennének méltóak erre a magyar állampolgárságra, akik tehát veszélyeztetnék a közrendet, közbiztonságot Magyarországon, azok megfelelően kiszűrésre kerülnének. Éppen ezért meglenne a megfelelő biztosíték arra, hogy azok a magyar származásúak is megkaphassák az állampolgárságot, akik már nem vagy csak nagyon kevéssé beszélik a magyar nyelvet.

     Tehát ezzel a két alapvető változtatással tudnánk teljes értékűen elfogadni ezt a törvénytervezetet. Mindazzal, hogy természetesen nagyon örülünk és támogatjuk a Fidesz-KDNP javaslatát a magyar állampolgárság megadására. Köszönöm szépen. 

     ELNÖK: Köszönöm. Murányi Levente képviselő úr! 

     MURÁNYI LEVENTE (Jobbik): Köszönöm a szót. Nem tagadom, hogy nagy örömmel olvastam ezt a törvénytervezetet, amelyet a KDNP képviselőcsoportja benyújtott. Azonban felmerült egy jobbító szándékú kérdés bennem, mégpedig a következő. Az 1920. június 4-ei de factót de jure felülíró 1947. február 10-ei sztálini rablóbéke miért nincs ebben megemlítve, hiszen az van törvényileg jelen pillanatban érvényben. Úgyhogy én ezt mindenképpen hiányosságnak tartom, ami kicsit homályossá teszi a szándékot számomra. Ezért azt szeretném megtudni, hogy ez miért történt így.

     Köszönöm szépen a szót. 

     ELNÖK: Köszönöm. Ismételt hozzászólást kért Lamperth Mónika képviselő asszony; utána más képviselői jelentkezés nem volt. 

     DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Csak szeretném nyomatékosan újra elmondani és fölhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy én nem használtam azt a kifejezést, hogy nem időszerű. Én nemcsak hogy ismerem jól a magyar nyelvet, hanem szeretem is, és sokra becsülöm, büszke vagyok arra, hogy a mi nyelvünk árnyalt és gyönyörű. Tehát a „nem időszerű” nem ugyanazt jelenti, mint amit én mondtam, hogy rossz az időzítése, és ezt szeretném leszögezni.

     Abból a kérdésből, amelyet LMP-s képviselőtársam föltett, nagyon nagy tisztelettel fogok adózni Répássy képviselő úrnak, aki előterjesztőként van jelen, ha jogászként azt meg tudja indokolni, mit jelent az, hogy „valószínűsíti”, merthogy ez egy elég nehéz és problematikus kérdés. Ezt csak azért mondtam én is és erősítettem meg, merthogy előkészítetlen is, előkészítetlennek is tartjuk, és talán így jobban kiderül, mit tartok különbségnek a nem időszerű és a rossz időzítés, valamint az előkészítetlen között.

     Köszönöm szépen. 

     ELNÖK: Gaudi képviselő úr ismételt hozzászólást kért. 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Most tényleg abszolút pragmatikusan mozogva, én is ezt kérdezném. Itt végül is azt látjuk, hogy ennek a kedvezményes honosítási logikának valóban két erős feltétele van: az egyik a magyar állampolgárságú felmenő, amit nyilván mindenki tud okirattal korrekten igazolni. Jelenleg is, ha valaki állampolgársági bizonyítvány iránti kérelmet nyújt be, akkor ezt neki elő kell ásni, le kell hitelesíttetni, s a többi.

     A másik, a vagylagos feltétel két, ha jól látom, konjunktív feltételt tartalmaz – illetve ezt kérdezem is egyben, hogy akkor magyarázza meg nekünk Répássy képviselő úr –, tehát a magyar állampolgárság igazolásának az alternatívája az, hogy a magyarországi származást igazolja? Ha igen, akkor ezt hogyan kellene igazolni? Mert itt valóban egy érdekes kapu nyílik ki, és nem tudjuk, ki fog bejönni ezen a kapun.

     A magyarnyelv-tudás igazolásánál pedig az a kérdésem, hogy igazából ki fogja ezt a nyelvtudást igazolni. Ezt elég méltánytalannak érzem, több tekintetben is. Beszéltünk itt az érzelmi kötődésekről. Tényleg, a székelyföldi Áron bácsi, aki világéletében ott volt, magyarul beszél, székely ember – ő most menjen el valahova, és adjon számot arról, most akkor mondja el az Anyám tyúkját? Vagy hogyan fog ez zajlani? Ezt nagyon méltánytalannak érzem. Meg is kérdeztem a nyitó ülésen a határon túli magyarság képviselői közül egypárat, ők hogyan gondolják ezt, és igazából elég rossz üzenetet kaptam az egyiküktől, aminek az volt a lényege, hogy majd a mi szervezeteink fogják tulajdonképpen mintegy vizsgáztatni vagy legalábbis felmérni a magyar emberek nyelvtudását. S még egyszer mondom, ez egy szimbolikus jogalkotás: itt nagyon vigyázni kell ezeknek az embereknek az érzékenységére. Hiszen ők egyrészt a diktátummal odavettettek egy utódállamnak, aztán átment rajtuk a történelem, a világháborúk, egy kommunista rendszer; aztán jött a rendszerváltás a nagy reményekkel, esetleg hogy változik a jaltai status quo, széthullik – csak a Kárpát-medencében maradtak meg a határok, lényegében már minden határ megváltozott –, ez sem jött össze; aztán pedig jött a népszavazás, azzal a nemzetellenes propagandával, amit folytatott az MSZP-SZDSZ-kormány, az tényleg egy gyalázat volt, s nagyon tisztességesen helytálltak így is az emberek, hiszen többségbe kerültek az igenek. De mégis, ők nagyon érzékenyek. Úgy gondolom, ez nagyon sarokpontja a dolognak.

     És a magyar nyelv másik szempontból meg kizáró az elmondottak szerint, amit Gyüre képviselőtársam mondott, ahogy említettem is. Tehát mi van a tengeren túli második-harmadik generációs magyarokkal? Akik nem kevesen vannak; felmérések szerint 1,5-2 millió emberről van szó, akik magyar kötődésűek. El lehet velük beszélgetni angolul, hogy milyen jó, mondjuk, a Kárpátia együttes, vagy Deák milyen szépeket mondott a parlamentben. Magyar kötődésű, de már nem beszél magyarul. Sőt, elnézést az ’56-osoktól, de sok ’56-os emigránsnak is bizony már nem beszélnek magyarul a gyermekei, mert olyan közegben élnek, de mégis, magyar kötődésűek. Őket így, ebből a kedvezményes honosítási lehetőségből kizárni, szerintem nagyon nagy hiba lenne. És a szórvánnyal meg még inkább kitolunk, hiszen szegény szórvány azért szórvány, mert őt eltaposták, és nem tanulhatott magyarul, nem mehetett magyar templomba, magyar misére. Most pedig büntetjük őt ezért, hogy nem tudja a magyar nyelvet?!

     Jó  megoldási lehetőségként javaslom a magyarigazolvány működtetését. Emlékezzünk – itt van Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke –, az a bizonyos népszavazási kérdés szintén kedvezményes honosításról szólt, és ott a nemzetiség igazolásának egy különleges eszközeként jelölte meg a magyarigazolványt. Ami tulajdonképpen egy létező okirat, ugyan sok előny vagy hátrány már nem kötődik hozzá, de kiemelt helyen ott van a Kárpát-medencei magyar emberek fiókjaiban, s ez tulajdonképpen előhívható, mint egy nemzetiségigazoló dokumentum. Hiszen ők már átestek egyszer különböző felméréseken, hogy most akkor valóban magyarnak minősülnek-e vagy sem – most még egyszer nekilökni őket egy ilyen folyamatnak, azért ez egy nagyon komoly aggályokat keltő dolog. Nagyon kérem, hogy ezt fontolják meg az előterjesztők.

     Köszönöm. 

     ELNÖK: Köszönjük. Lezárom a képviselői hozzászólásokat, engedelmükkel, nincs több jelentkezés.

     Körünkben van Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki nemcsak szemlélője akar lenni, hanem hozzá is szeretne szólni a vitához. Amennyiben a bizottság tagjai ezt jóváhagyják, kérem, szavazzák meg. (Szavazás.) Megszavaztuk.

     Parancsoljon, elnök úr! 

     PATRUBÁNY MIKLÓS, a Magyarok Világszövetségének elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Köszönöm a megszólalás lehetőségét. Gondolom, nem túlzás és nem szerénytelenség, ha azt állítjuk, hogy a Magyarok Világszövetsége az elmúlt tizenöt év alatt a magyar állampolgárság és általában az Európában gyakorolt állampolgársági kérdések terén szerzett ismereteivel azon magyar intézmények közé tartozik, amelyek erről a kérdéskörről a legtöbbet tudják, és méltányosnak érzem, hogy ebben a vitában szólási lehetőséget biztosítanak.

     Másodsorban elégtétel számunkra az, hogy miután az ismert körülmények között eredménytelenségbe taszított népszavazás után oly sokat kellett elszenvednünk, oly sok vádat kellett magunkra vennünk, az a körülmény, hogy az újonnan alakuló Országgyűlés egy elsöprő jobboldali, pontosabban fideszes és KDNP-s győzelem után az első lépések közé tervezi a külhoni magyarok magyar állampolgársága kérdésének rendezését, úgy gondoljuk, hogy ez a 2004. december 5-ei népszavazás nélkül nem következett volna be. Tehát úgy értékeljük ennek a mostani törvénytervezetnek a benyújtását, hogy ez közvetlenül annak a kárhoztatott népszavazásnak a pici, lehet, hogy még keserű, de mindenképpen gyümölcse.

     Engedtessék meg, hogy az előterjesztéshez és az itt zajló vitához érdemben hozzászóljak. Alapvetően nehéz ezt a kérdést, mármint a külhoni magyarok – érts alatta a Kárpát-medencei elszakított területeken élő magyarok – magyar állampolgárságának a kérdését a mai magyar állampolgársági törvényen keresztül, annak az optikáján keresztül rendezni. Azért nehéz, mert voltaképpen a jelenlegi magyar állampolgársági törvény egy súlyos diszkriminációt követ el az elcsatolt területen élő magyarokkal szemben, hiszen bárhol másutt élő magyarok minden további nélkül visszaigényelhetik a magyar állampolgárságukat, különösebb nehézségek nélkül; természetesen lakhatósághoz kötve. De más ezt a kérdést amerikai vagy emigráns nyugati magyarként kezelni, és megint más az elcsatolt területen élő magyarként kezelni. Ezért tehát azt mondom, hogy az Országgyűlés akkor jár el helyesen, ha ezt a kérdést nem egy csupán technikai állampolgársági kérdésnek tekinti, hanem alapvetően egy jóvátételi kérdésnek kell tekinteni. Egy történelmi igazságtételnek kell tekinteni, úgy, ahogy az egész rendszerváltás, a kommunizmus leváltása a Történelmi Igazságtétel Bizottságának a megalakításával és annak a munkájával gerjedt végül is – fogadjuk el talán ezt a szót – abba az állapotba, hogy megtörténhetett Magyarországon a kommunizmus utáni rendszerváltás folyamata.

     S ahhoz, hogy ebben egy konkrét fogódzót is adjak a jelenlegi országgyűlési képviselőknek és a frakcióknak, engedtessék meg megemlítenem, hogy az Országgyűlés pontosan az állampolgársági kérdésben nem követne el semmiféle precedens nélkülit, még akkor sem, ha egy tollvonással adná vissza az elcsatolt területen élő magyarok magyar állampolgárságot, hiszen egy tollvonással vétetett el, az ő megkérdezésük nélkül. S milyen precedensre utalok? A második világháború utáni évek egyik első törvénye volt – bocsánatot kérek, ma értesültem arról, hogy lehetőség lesz itt a felszólalásomra, nem volt időm a programomból arra időt szorítani, hogy tételesen, név és szám szerint említsem a törvényt, de holnapig kikeressük; tehát a második világháború után, ’45-ben vagy ’46-ban, azt hiszem, ’45-ben történt –, rögtön született egy jóvátételi törvény a zsidósággal szemben, amelyik tételesen visszaadta a zsidók magyar állampolgárságát, azokét, akiket az azt megelőző öt-hat esztendőben ilyen vagy olyan hátrányos megkülönböztető törvényekkel vagy rendeletekkel megfosztottak a magyar állampolgárságuktól. Akkor tehát kérdezem: ha a magyar állam képes volt a zsidó etnikumú vagy zsidó vallású állampolgáraival szemben ennek a méltányosságnak a gyakorlására, akkor miért nem tudja ugyanezt gyakorolni a magyar etnikumú, keresztény, elszakított magyarokkal szemben? Nyilván az ok nem jogi és nem alkotmányjogi, hanem politikai természetű, és nemcsak Magyarország belügyeitől függ, gondoljuk és reméljük.

     Viszont ez a létező precedens arra kell intse a ma vitázó feleket, hogy ha nem is adják meg egy tollvonással a magyar állampolgárságot az elcsatolt területeken élő magyaroknak, minthogy azt a mai nemzetközi kontextus elég nehézzé tenné, ezen túlmenően minden lehetőséget és minden könnyedséget megadjanak a kérvényező magyaroknak. Éppen azért, mert ők kérhetnék tollvonással is, alanyi jogon is, hiszen nem mondtak le, nem távoztak; nyolcvan éven, most már kilencvenedik éve megtartották magyarságukat, olyan körülmények között, amelyről én, mint aki mai napig Kolozsváron élek, tanúskodhatom, de nem vagyok ezzel egyedül.

     A második kérdés, ami itt a feleket megosztja, úgy látom, tulajdonképpen a nyelvhasználat és a nyelvismeret kérdése. Itt is egy eligazító részlettel szolgálnék. A történelmi magyar állampolgársági jog, tehát az első állampolgársági törvénytől, amelyet 1871-ben fogadtak el – ha pontosan idézem –, ennek az állampolgársági jognak a szemlélete alapvetően vérségi elvű. Az állampolgársági jogban világszerte két szemlélet uralkodik: a területi és a vérségi elv. A magyar alkotmányjog teljes hagyományában alapvetően vérségi; ez azt jelenti, hogy egy magyar állampolgárnak a gyermeke, az utódja automatikusan magyar állampolgár lesz, függetlenül attól, hogy hol születik, éppenséggel a magyar állam területén vagy bárhol másutt a világon. Ezért, ha valaki ma egy mélyfúrást végez a mai magyar állampolgárok halmazában, akkor ne érje meglepetés, ha arra a következtetésre jut, hogy akár százmillió magyar állampolgár is van ma de jure a világon, hiszen mindenkinek, aki magyar állampolgár volt, annak minden leszármazottja de jure ma magyar állampolgár. Más kérdés, hogy ezt az illető tudja-e, más kérdés, hogy erről a magyar állam tudomást vesz-e. De ennek konkrét következményét számtalanszor megtapasztalhattuk az elmúlt húsz esztendőben, amikor is Nyugatra szakadt magyarok, pontosan az állampolgársági jognak a mai törvényben is továbbélő természetéből adódóan, kérték és megkapták a magyar állampolgárságukat. Ez az Amerikában élő második vagy harmadik generációs magyar, akinek már a nagyapja sem tudott magyarul, hiszen ezelőtt száz évvel vándoroltak ki, és már 1930-ban elfelejtettek magyarul beszélni, ő, ha kéri a magyar állampolgárságot, minden további nélkül megkapja.

     Tehát megint csak azt mondom, nagyon óvatosan kell kezelni, és semmiképpen sem kell merev feltételekhez kötni a nyelvismeretet. Ha valaki azt nyilatkozza, hogy kérem, felmenőim magyarok voltak és magyar állampolgárságomra igényt tartok, alanyi jogon kaphassa azt meg. Ez a Magyarok Világszövetségének hivatalos álláspontja, annál is inkább, hogy most nem azokról beszélünk, akik önként elhagyták a hazát, hanem azokról beszélünk, akikkel szemben a magyar állam jóvátételre kötelezett, hiszen az ő felmenőik ugyanúgy vérükkel, verejtékükkel, adóforintjaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a mai Magyarország még létezik, mint azokéi, akik abban a – nevezzük így – szerencsés helyzetben vannak, hogy itt születtek, ennek a maradék országnak a területén.

     Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A további kérdésekben készségesen állunk minden részlet tisztázásában a rendelkezésükre. El kell mondanom egy felismerésünket, amely idén született meg, jóllehet, tizenöt éve szajkózzuk ezt az ügyet, hiszen érezzük, hogy ez a leginkább foglalkoztatja a magyarokat. Az, hogy a magyar állampolgárság visszaadásához az út egy olyan törvényen keresztül vezet, amelyik elvileg rendezi ezt a kérdést, és amelyet egy trianoni emléknaptörvénnyel tudnék leginkább jellemezni. Ezelőtt egy héttel elküldtük a pártelnököknek és a frakcióvezetőknek azt a törvénytervezetet, amelyet a Magyarok Világszövetsége e tekintetben dolgozott ki, mindössze háromoldalas, indoklásostul három és fél. Ez a törvénytervezet pedig pontosan helyére teszi a dolgokat. Mert ha a magyar állam elismeri és törvényben rögzíti, hogy Trianon napja és ennek szellemében a párizsi béke napja voltaképpen egy tragikus következményekkel járó esemény minden magyar számára, akkor megteremti nemcsak az elvi, de az erkölcsi alapot is ahhoz, hogy az állampolgárságot is úgy kezeljük, az elcsatolt magyarok állampolgárságát, ahogyan azt kell, tehát mint jóvátételi kérdést.

     Elhoztam azt a CD-t, amelyik tegnap jelent meg, és amely az egész trianoni folyamatról szól. A trianoni béke 90. évfordulójára adtuk ki, és szeretnénk ezzel hozzájárulni a mai magyar nemzedék tisztánlátásához. Elhoztam a törvénytervezetet is, amelyet elnök úrnak ma átadok.

     S az utolsó kérdés, amelyhez hozzászólok: a szavazati jog kérdése. Mert ez a kulcskérdés. Mi ’95 óta hivatalos álláspontjává tettük a Magyarok Világszövetségének, hogy alanyi jogon vissza kell adni minden magyarnak a magyar állampolgárságát. Ezt a magyarok negyedik világkongresszusa ’96 tavaszán, Horn Gyula miniszterelnök jelenlétében, egyértelmű szavazatával kimondta. S akkor fáradoztunk négy éven keresztül, hogy a magyar politikummal, a parlamenti pártokkal, a kormánnyal elfogadtassuk ezt a gondolatot. Ezekből a párbeszédekből levontuk azt a következtetést, hogy a mai magyar politikum nem hajlandó elfogadni azt a gondolatot, hogy a külhoni magyarok szavazatukkal befolyásolják a magyarországi politikai térképet, és fél attól, hogy ideözönlenek a magyarok, és megnyomorítják a mai Magyarországot, annak szociális rendszerét tönkreteszik. Ezért ’99-ben egy új fogalmat alkottunk, amelyet külhoni magyar állampolgárságnak neveztünk, és nemcsak eljuttattuk minden országgyűlési képviselőnek, hanem az EBESZ éves felülvizsgálati konferenciáján is ismertettük, mint nemcsak magyar, hanem egyetemes európai jogi eszközt a kisebbségbe szorult nemzeti közösségi tagok jogállása kezelésének eszközét. A külhoni magyar állampolgárság egy kompromisszumos ajánlat volt részünkről – mármint a külhoni magyarok részéről, amelyet a Világszövetség testesített meg –, hogy nem kérünk sem szavazati jogot, nem kérünk áttelepedési jogot, csak a szimbólumot: a magyar útlevelet, és azt, hogy vallhassuk magunkat magyar állampolgárnak. Én ezzel kampányoltam, és úgy lettem a Magyarok Világszövetségének elnöke – Boross Péter volt miniszterelnök volt a fő rivális –, hogy azt ígértem, ha elnök leszek, ezen leszek, hogy ez a törvény megvalósuljon. 2000-ben, megválasztásom után három hónap alatt a törvénytervezetet Zétényi Zsolt kódolásában átadtuk augusztus 20-án, a keresztény magyar állam ezredik évfordulóján az országgyűlési pártoknak, a kormánynak és a legfőbb közjogi méltóságoknak. Sajnos ezt a politikum elutasította.

     Ezekután a 2004-es népszavazás már nem a külhoni magyar állampolgárságról szólt, hanem a teljes körű magyar állampolgárságról, mert az idő úgy hozta; ezt most nincs időm kifejteni, de ennek is ok-okozati összefüggése van, hogy miért nem a külhoni magyar állampolgárság kérdését vittük népszavazásra, hanem 2004-ben immár a teljes körű magyar állampolgárság kérdését.

     Tisztelt Bizottság! Továbbgondolva: tisztelt Országgyűlés! Az a népszavazás, minden elcsalatottsága és minden akadályoztatása, minden megtévesztettsége ellenére győztes volt, és igenekkel végződött. Tehát az Országgyűlés, ha akarta volna, azoknak az igeneknek a birtokában már rég meghozhatta volna ezt a törvényt, amelyről most folyik a vita. Ezért tehát, miután egy győztes népszavazás kimondta, hogy igenis, Magyarország politikailag aktív embereinek, állampolgárainak többsége úgy véli, hogy a külhoni magyaroknak teljes körű magyar állampolgárságot kell adni, ez csak azt jelentheti, hogy szavazati joggal járó, teljes körű állampolgárságot támogatunk és ajánlunk.

     Köszönöm a figyelmet.  

     ELNÖK: Köszönöm, elnök úr. Két dologról szeretném megnyugtatni. Átvesszük, a munkatársam átveszi a CD-t és a javaslatát; gondoskodunk róla, hogy mindegyikünk megkapja. A mai napirenden van egyébként a trianoni emléktörvény; ha kívánja, hallgassa végig – az egyik napirendi pontunk lesz, amelyet ma nyújtott be képviselői indítványként néhány Fidesz-KDNP-s politikus.

     Köszönöm szépen. A vitát, a hozzászólásokat lezárom, és visszaadom a szót az előterjesztők képviseletében Répássy Róbertnek.

Dr. Répássy Róbert válaszai, reflexiói

     DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Előrebocsátom, hogy minden felmerült kérdésre nem fogok tudni válaszolni, mert részben, néhány technikai részletkérdésben jogosak a felvetések, de azért szerintem a törvényjavaslat világos elvi alapokon áll. Ettől függetlenül a részletkérdéseket még tisztázni kell. Úgy tervezi az előterjesztő, hogy augusztus 20-án lép hatályba a törvény, de a rendelkezéseit 2011. január 1-jétől kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy bőven van idő arra, hogy megalkossuk ezeket a végrehajtási rendeleteket. Ezzel együtt is néhány kérdésre megpróbálok azért válaszolni.

     Azt már az elején jó leszögezni, hogy a törvény nem állapít meg új feltételt, új kritériumot a kedvezményes állampolgársághoz. Az állampolgársági törvény eddig is vérségi alapon állt, a felmenők magyar állampolgárságából származott az állampolgárság, és ezen belül is kedvezményezte a magyar nemzetiségűeket. Ez utóbbi kedvezmény kapcsán a Magyarországon lakás kritériumától tekint el a törvényjavaslat. Tehát új kritérium nincs; egy kritériummal kevesebb, ami a kedvezményes állampolgárság-szerzést lehetővé teszi. Ezen a ponton összefügg a javaslat a választójogi kérdéssel, hiszen éppen az a lényege a javaslatnak, hogy nem kell ahhoz magyarországi lakóhellyel rendelkezni, hogy magyar állampolgár legyen valaki. De mivel a választójogunk alkotmány szintjén szabályozza, hogy magyar állampolgárság és magyarországi lakóhely kell a szavazáshoz, ezért a kettő most feloldhatatlan ellentétben áll. Természetesen ha benyújtják majd, nem azt a módosítást, amelyet benyújtottak a kisebb létszámhoz, hanem nyilván az alkotmány választójogi rendelkezéseihez nyújtanak be ilyen módosítást, akkor érdemes ezen elgondolkodni. A mi szándékaink szerint ez az állampolgársági törvény, tehát a kedvezményes honosítás nem jár választójoggal. Ezt szerintem jóval nagyobb összefüggésben át kell tekinteni, hiszen ma még megjósolhatatlan, hogy hány új állampolgára lesz ezáltal a kedvezményes honosítással a Magyar Köztársaságnak.

     Azok az aggályok, amelyek azzal kapcsolatban merültek fel, hogy a kérelem alapján „kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyarnyelv-tudását igazolja”, itt az én értelmezésemben és az előterjesztők szándéka szerint az valóban egy vagylagos feltétel, hogy magyar állampolgár volt vagy valószínűsíti magyarországi származását. De az meg konjunktív feltétel, hogy „és magyarnyelv-tudását igazolja”. Hozzáteszem, ezt megint csak a végrehajtási rendeletnek kell szabályoznia. Nyilván, mivel nem követeli meg, hogy Magyarországon lakóhellyel rendelkezzen az új állampolgár, ezért azt sem követeli meg, hogy Magyarországon igazolja a magyarnyelv-tudását, tehát ez valószínűleg a külképviseleten történhet meg. De az is lehet, amire Gaudi-Nagy Tamás utalt, hogy ezt valamilyen más formában igazolja, tehát adott esetben például a határon túli magyarok szervezeteinek a közreműködésével igazolja a magyarnyelv-tudását.

     Azt lehet valószínűsíteni, hiszen a törvény betűjéből az is következhet, hogy egyébként olyanok is megszerezhetik majd így a magyar állampolgárságot, akik egyébként nem magyar etnikumúak. Hiszen akár még magyar állampolgár felmenőkkel rendelkezik, s akár még magyarnyelv-tudása is lehet sok olyan személynek, akik egyébként nem magyar etnikumúak. De úgy gondoljuk, ez nem okoz gondot, hanem örülünk annak, ha a Magyar Köztársaság állampolgárai így bővülnek.

     S itt egyből ki is térek arra a kérdésre, amelyet az LMP képviselője vetett fel. Mindannyian tudjuk, hogy az állampolgárság nem automatikusan jár például szociális jogokkal. Bizonyos jogokkal jár a magyar állampolgárság, de nem automatikusan jár a szociális jogokkal vagy a társadalombiztosítással, mint ahogyan választójoggal sem jár. Azokat külön törvények szabályozzák, tehát az külön kérdés, külön jogviszony kérdése, hogy kik kaphatnak az állampolgárságuk okán egyéb jogokat. Én úgy hiszem, itt Szlovákia tekintetében és Románia tekintetében, amely országok az Európai Unió tagállamai, egyébként sem látok semmi problémát, hiszen ők akár szlovák állampolgárokként vagy román állampolgárokként is igénybe vehetnek olyan szolgáltatásokat, amelyeket csak a magyar állampolgárok vehetnének igénybe, de az európai uniós állampolgárságuk miatt veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.

     Magyarországi származás valószínűsítése. Ez valóban egy látszólag ködös jogi fogalom. Az kétségtelen, hogy a magyar állampolgár felmenő  igazolása egy egzakt, ha úgy tetszik, objektív kritérium, míg a magyarországi származás valószínűsítése mérlegelésen alapul, mármint annak elfogadása. Kérem, hogy ezt így értsék, hogy az első esetben az, hogy magyar állampolgár volt a felmenője, nyilván okiratokkal fogja tudni igazolni, a másik esetben pedig az egy mérlegelés lesz majd az állampolgárságot megadó, pontosabban arra javaslatot tevő szerv fogja mérlegelni, hogy ezt igazoltnak tekinti-e, pontosabban valószínűsíthetővé teszik ezt a magyarországi származást. Nem akarok itt nagyon rébuszokban beszélni: az én legjobb értelmezésem, legjobb tudásom szerint ezt nevezzük csak csángó klauzulának, s talán így akkor érthetőbb lesz az, hogy miért kerül ez ide bele a törvénybe, hiszen például a csángók bár magyarok – nem akarok most belemenni ebbe az etnikai vitába vagy etnikai meghatározásba –, de ők kétségtelenül nem feltétlenül tudnak igazolni magyar állampolgár felmenőt. De lehet, hogy mind magyarországi származást, mind magyarnyelv-tudást tudnak igazolni. Itt tehát van objektív feltétel, és van szubjektív feltétel. Egyébként az államnak amúgy is, mondjuk, egy köztársasági elnöknek amúgy is vannak lehetőségei arra, hogy szubjektíven döntse el azt, ki kaphat magyar állampolgárságot. Itt van egy lehetőség arra, hogy ezt mérlegelje majd az új állampolgárok tekintetében a magyar állam.

     Még egy kitérő, amiről kénytelen vagyok szót ejteni, mert az egyik kifogás a politikai helyzettel, pontosabban a szomszédaink közül egy szomszéd államnak a reagálásával kapcsolatos: ez a szlovák aggodalom. Itt nemcsak aggodalomról van szó, hanem itt valójában hisztériáról van szó. Mi úgy látjuk, az sokatmondó, hogy a szomszédaink közül egyedül Szlovákia fogalmazott meg aggályokat. Ez sokatmondó; ez azt jelenti, hogy például a románok tudják és ismerik, hogy náluk is van ilyen szabály; ha jól emlékszem, a szerbek pedig maguk ajánlották föl, hogy kettős állampolgárságot kaphassanak a szerbiai magyarok. Tehát lényegében Szlovákia egyedül maradt ezzel az aggályával; ez is mutatja az álláspontjuknak a politikai indíttatását.

     Hozzáteszem, gyakorlatilag bármit is tennénk ebben a tekintetben, az úgysem felelne meg a szlovák nacionalista pártoknak. Ezért szerintem nem érdemes abból kiindulni, hogy olyan törvény születhet-e, amely megfelel Robert Fico kormányának, mert nyilván nem felel meg. Az a lényeg, hogy a nemzetközi jognak feleljen meg a törvény, a nemzetközi és elsősorban európai gyakorlatnak feleljen meg, valamint annak az elvnek feleljen meg, hogy az állampolgárság megadása a magyar állam szuverenitása. Mint ahogyan egyébként a szlovák állampolgárság megadása a szlovák állam szuverenitásának a része.

     Még egy érdekességre hívom fel a figyelmet. Ha az ember jól belegondol abba, kik kaphatnak így magyar állampolgárságot kedvezményesen, akkor valójában nem Szlovákiának jelent nemzetbiztonsági kockázatot az, hogy néhány százezer ottani, tehát szlovákiai magyar magyar állampolgár lehet, hanem a szöveg szó szerinti értelmezésével akár Magyarországnak jelenthet ez nemzetbiztonsági kockázatot, hogy mondjuk, egész Szlovákia magyar állampolgárságot kérhetne. Amennyiben kicsit megtanulnak magyarul, a törvény alapján kedvezményes honosítással 5 millió új állampolgára lehetne Magyarországnak. (Derültség.) Tehát szerintem jó, ha megfordítjuk a fejükben, hogy ez valójában Magyarország számára jelentene nemzetbiztonsági kockázatot. Természetesen mi a jószomszédság jegyében bízunk abban, hogy még ha ilyen nagy számú új állampolgára is lenne Magyarországnak, a jószomszédi viszonyok, a közös európai uniós tagságunk és a közös NATO-tagságunk csak megoldja a nem létező, a szerintünk sem szlovák oldalon, sem magyar oldalon nem létező nemzetbiztonsági kockázatokat.

     Kérem, engedjék meg, hogy az általános vita szintjén így válaszoljak. S természetesen majd a részletes vitában, ha lesznek konkrét módosító indítványok, akkor pedig igyekszünk részletes válaszokat adni a felmerült kérdésekre.

     Köszönöm szépen. 

     ELNÖK: Köszönjük. Szavazni fogunk.

Szavazás a törvény elfogadásának kétharmadosságáról

     Mindenekelőtt arról szavazunk, hogy a törvény kétharmados elfogadást igényel a parlamentben; alkotmányos törvény. Aki szerint így van, annak kérem a szavazatait. (Szavazás. – Látható többség.)

Szavazás a tárgysorozatba-vételről

     Most a tárgysorozatba-vételről szavazunk. Aki mellette van? (Szavazás.) Ez 20 igen. Akik ellenezték ezt? (Szavazás.) Olyan nincs. Akik tartózkodtak? (Szavazás.) 4 tartózkodás.

Szavazás az általános vitára való alkalmasságról

     Végül pedig az általános vitára alkalmasságról kérdezem, ki van mellette. (Szavazás.) Ez is 20 igen. Aki szerint nem alkalmas? (Szavazás.) Nincs ilyen. S aki tartózkodott? (Szavazás.) Ugyancsak 4. Köszönöm szépen.

     Többségi és kisebbségi előadót kívánunk állítani. A többségi előadó Répássy Róbert képviselőtársunk lesz. A másik álláspont tekintetében? Állítsunk, vagy pedig Répássy képviselőtársunk ismertetni tudja ezt is? 

     DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Mi élnénk a lehetőséggel. 

     DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): De nem voltunk kisebbségben, mi a többséggel szavaztunk. (Derültség.) 

     ELNÖK: A helyzet az, hogy igennel szavazott a három képviselő úr, úgyhogy a többséghez tartoznak. Most a Szocialista Pártnak volt fenntartása. (Jelzésre:) Nem kívánnak előadót állítani. Akkor Répássy képviselőtársunk a többségi állásponttal együtt ismerteti a felmerült aggályokat is.

     Köszönöm szépen. Ezt a napirendi pontot lezárom. 

(A napirendi pont tárgyalásának vége: 15 óra 15 perc) 

Jegyzőkönyvvezető: Prin Andrea