Gaudi interjú a Demokratában: Őszödi úton a Jobbik (2018. április 5.)

A nemzet érdeke, hogy a magyarságot védő, értékeit gyarapító, öntudatát, gazdasági, szellemi és lelki erejét fokozó kormányzat irányítsa ezekben a rendívül bizonytalan, bevándorlással és terrorizmussal, továbbá a nemzeti hagyományokat és nemzetállamokat felszámolni kívánó tervekkel teli időkben. Itt nincs helye szemellenzőnek, a nemzeti érdek mindig felül kell hogy írja a pártérdekeket – mondta a Demokratának dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, nemzeti jogvédő, volt jobbikos országgyűlési képviselő.

– Emberjogista szervezetek a jogállam szétzúzásával, diktatúraépítéssel vádolják Magyarországot. Nemzeti jogvédőként mit gondol erről?

– Ez hisztériakeltés, ami igazolja, hogy igenis léteznek olyan hálózatba tömörült erők, amelyek most a nyílt társadalom neoliberális modelljét erőltető céljaikat, érdekeiket veszélyeztetve látják. Mi, nemzeti jogvédők régóta komoly elvi csatákat vívunk a Soros-zsoldban álló, hatalmas pénzekből működő álliberális, áljogvédő és álcivil szervezetekkel, amelyek nemzetellenes tevékenysége főleg 2015-ben, a nagy bevándoroltatási krízis idején erősödött fel. Ezek a valójában globalista érdekeket szolgáló szervezetek a bűnpártolás határát akár átlépve segítik elő az illegális migránsok hazánkba, illetve Európába jutását, és hajtják végre Sorosék nemzetünk létét fenyegető programját. Ezért is támogattuk a civil szervezetek átláthatóságát és külföldről kapott támogatásaik bevallását előíró törvényt. A Stop Soros törvénycsomag helyesen tartalmaz további szigorításokat, mert az átláthatósági törvénynek fittyet hánytak a jogállamisági mantrát szajkózó és a jogokat éppen a magyarságtól megtagadó alakulatok. Tünet értékű, hogy ez a jogszabály, a hazánk elleni EU-hadjárat egyik eltöröltetni kívánt célpontja milyen támadásözönt kapott. Nem vitatható el egy függetlenségét, öntudatát védő nemzet azon joga, hogy szükséges és arányos módon védekezzen olyan külföldről érkező befolyásolással szemben, amely gyökereiben támadja értékeinket.

– Korábbi pártja, a Jobbik mégis démonizálásnak nevezi a Soros-jelenség feltárását.

– Bár nem voltam a párt tagja, nemzeti jogvédőként és nemzeti radikális magyarként valóban a Jobbik meghatározó arca, 2010 és 2014 között a frakció legaktívabb országgyűlési képviselője voltam a Parlamentben és az Európa Tanácsban egyaránt. Mivel a képviselői mandátumom megszűnése óta a Jobbik által kiadott elhatárolódó közlemény formájában okiratom van arról, hogy az utam a párttól elvált, így teljes szabadsággal emelhetem fel most szavamat a nemzethűség és hazám iránt érzett felelősség jegyében. A nemzeti radikális elvek fokozatos feladása és az elvhű emberek eltávolításának folyamata nem tegnap kezdődött, ennek már a Parlamentbe jutás után voltak jelei Vona Gáborék részéről, de 2014-2015-ig a fő csapásirány nem változott.

– Mi állhat a Jobbik színeváltozásának hátterében?

– A néppártosodás gondolata önmagában nem volt rossz, de miután Simicska Lajos befolyást szerzett, már nem az eredeti célok szélesebb körű elfogadhatóvá tétele lett a program, hanem torz és hiteltelen idomulás a hatalom megszerzése érdekében bármihez. Sorra jöttek a vállalhatatlan tettek: a párt lelke elvételének bejelentése, a bevándorlásellenes Alaptörvény-módosítás meg nem szavazása, a CEU és Soros civiljei melletti kiállás, a kudarcos és eleve rossz koncepcióval meghirdetett ultra demagóg bérunió, Canossa-járás a Spinoza Házban, kiállás a nemzeti szuverenitásunkat fenyegető Európai Ügyészség mellett, a bevándorláspárti LMP-vel és olimpiagyilkos Momentummal közös kormányzás kilátásba helyezése, Lázár János bécsi videóüzenetének elítélése, és így tovább. Ma már bizonyítékok egyre zártabb láncolata támasztja alá, hogy a mostani választáson, illetve azt követően a 2010 utáni új, a nemzeti önrendelkezés útját járó magyar érdekű rendszer lebontása érdekében az elveit feladó Jobbik együttműködésre készül az EU-szervilis, hazafiatlan, bevándorláspárti, jelentős részben szemkilövetőkből álló balliberális oldallal. Ezt bizonyítja a párt szóvivőjének több megnyilvánulása is.

– Mire gondol?

– Volt képviselőtársam, Mirkóczki Ádám kijelentette, hogy nem volt igaz, amit a Jobbik 2010 előtt képviselt. Ez döbbenetes és önleleplező, ez a Jobbik őszödi beszéde. Ezzel gyökerében megtagadta mindazt, ami a Jobbik nemzeti radikális lényegét jelentette és egyúttal kvázi lenácizta azokat a hazafiakat, gárdistákat, akiknek vére, verejtéke, bátorsága, kitartása, önzetlen munkája, tudása és adományai révén a Jobbik egyáltalán hazai és európai parlamenti szintre jutott a nemzeti önrendelkezés kivívásának mandátumával. Mirkóczki emellett az ATV-ben azt mondta, mindenki szavazzon a legesélyesebb ellenzéki jelöltre, aki adott esetben ugyebár MSZP-s, DK-s induló is lehet. A Hír TV-ben pedig azt a dodonai választ adta Kálmán Olga azon kérdésére, hogy mi lesz, ha a Fidesz kisebbségbe kerül, és egyedül nem tud kormányt alakítani, nem utasította vissza még a feltételezést is, mely szerint a választás után egy gyékényen árulnának a szemkilövetőkkel és bevándorláspártiakkal, hanem azt felelte, hogy „először érjük el a hidat, aztán átmegyünk rajta”, továbbá hogy „két hét alatt még sok minden történhet.” Sőt szerinte ez Vona Gábornak a legnagyobb teher, mondván, ő többféle forgatókönyvvel készül, amelyet rajta kívül más még nem is ismer. Jól hallottuk? Mi történhet két hét alatt? Nem tudhatja a választás előtt egy hazafias szavazó, hogy mit tervez a Jobbik a választás után, ha koalícióra kényszerül? Aki közvetve, vagy közvetlenül bűnsegédletet vállal abban, hogy Gyurcsány és bandája visszatérjen Magyarország irányításának a közelébe, az kiemelt felelősségű bűntettet követ el a nemzet ellen. Tűnjön már fel, hogy ha a 2006 őszi rendőrterrort tagadó liberális főideológus, Heller Ágnes ezerrel kampányol a Jobbik mellett, a javára való visszalépésre buzdít, akkor itt valami nagyon nincs rendben! Az is tünetértékű, hogy Márki-Zay Péter elégedetten közli a Jobbikról, hogy igyekeztek megszabadulni a szélsőségektől, és közös rendszerváltó alapértéknek tekinti a demokrácia, a jogállamiság, a piacgazdaság elfuserált liberális elvei mellett a gyarmatosító, a nemzetállamok felszámolására törekvő és az Európát tönkre tevő bevándoroltatási programot agresszívan erőltető EU iránti elkötelezettséget. Dacára, hogy a Jobbik eredeti identitásának meghatározó része volt a gyarmatosító brüsszeli rendszerrel szembeni ellenállás és a nemzeti önrendelkezés. Mindez a választók megtévesztése, miközben a nemzet sorsa a tét.

– Nem túlzás ez?

– A nemzet érdeke, hogy a magyarság érdekeit védő, értékeit gyarapító, öntudatát, gazdasági, szellemi és lelki erejét fokozó kormányzat irányítsa ezekben a rendívül bizonytalan, bevándorlással és terrorizmussal, továbbá a nemzeti hagyományokat és nemzetállamokat felszámolni kívánó tervekkel teli időkben. Itt nincs helye szemellenzőnek, a nemzeti érdek mindig felül kell hogy írja a pártérdekeket. A hatalom akarása érdekében sem kerülhet nemzethű ember egy politikai akolba a magyarság ellenségeivel, még akkor sem, ha jogos indulatai és adott esetben tényeken alapuló kritikái vannak. Sok intézkedést lehet vitatni, voltak az elmúlt években vállalhatatlan kormányzati tettek, vannak vállalhatatlan arcok, sokkal több alázatra, őszinteségre és önkritikára van szükség, Orbán Viktornak hoznia kellene néhány tiszt- és gyalogáldozatot. De ha a Jobbik által is hangoztatott propagandának megfelelően itt minden a lopásról szól, akkor miként lehetnek ilyen jók a gazdasági mutatók? Csökkenő munkanélküliség, növekvő jövedelmek, zsugorodó államadósság, családtámogatások - hosszan lehetne sorolni az eredményeket. Nagy a lemaradás viszont az igazságtétel, a 2006-os rendőrterror felelőseinek elszámoltatása ügyében. Ez sokakat joggal bosszant, és láthatóan fel is bátorította a 2010 előtti nemzetvesztő időszak bűnöseit, akik most újra véres leszámolást helyeznek kilátásba. Magam is rengeteget küzdöttem képviselőként és természetesen előtte és utána is máig, hogy a nemzeti vagyon és nemzeti ellenállók terhére elkövetett bűntettek felelősei elnyerjék méltó büntetésüket. Ez kétségkívül nem könnyű feladat, mivel sokszor rendkívül komoly bizonyítási akadályokba ütköztünk mi is. A 2006 őszi törvénysértő elítélések semmissé nyilvánítása megtörtént, ugyanakkor a 2002-2010 közötti politikai ellenállók teljes körű amnesztiája még mindig várat magára. Máig nem értem, hogy mi szükség volt az elszámoltatás lezárására 2012 nyarán. Emlékszem, hogy a kormánypárti sorokban sem értették, miért zárják le azt, ami még messze van a beteljesüléstől. Kétségkívül volt kormányzati törekvés Budai Gyula és elődei részéről, de az ügyek többsége néhány kivételtől eltekintve zátonyra futott vagy az ügyészségeken, vagy a rendszerre a sikertelen bírónyugdíjazás miatt jelentős részben görbe szemmel néző bíróságokon. Hatalmas hiba volt a kétharmados többség birtokában nem végigvinni a bírósági és ügyész kar megtisztítását, ez máig visszaüt

– Állam az államban?

- Látni kell, hogy létezik egy kormányoktól független magyarellenes és valószínűleg Soros által is befolyásolt hálózat, amelynek tagjai jelen vannak a rendőrség, az ügyészség és bíróság soraiban. Ezért tart még ma is, idestova 9 éve Budaházy György és 16 társának kálváriája. Az eljárást a Gyurcsány–Draskovics konyhában főzték ki, és máig az akkori szemkilövetők receptje szerint zajlik, az akkori jogsértő bizonyítékok alapján. Megkerülhetetlen és haladéktalan erkölcsi és politikai kötelessége lesz az újrázás esélyét elnyerő mostani kormányzatnak Budaházyék közkegyelemben részesítése. És ne legyenek illúzióink, ilyet a szemkilövetőktől és bevándorláspártiaktól nem remélhetünk. A kormánytól viszont ígérvényem van arra, hogy elmarasztaló jogerős ítélet esetén kegyelemmel rendezik az ügyet. Ha netán bukik a mostani kormány és jön egy szivárványkoalíció, akár a Jobbikkal együtt, és nekilátnak a nemzeti rendszer és az elmúlt évek eredményeinek lebontásához globalista érdekeknek megfelelően utat nyitva a bevándorolóknak és az EU, illetve a multicégek ismételt gyarmatosításának, akkor biztos vagyok benne, hogy 2006 őszéhez hasonlóan ismét fellángol a nemzeti ellenállás, és számos hazafi, akik most adott esetben nem is értenek egyet a rendszer megítélésében és a Jobbik ügyében, vállvetve kelnek fel hazánk feladása ellen. Mi, nemzeti jogvédők akkor ismét ott leszünk velük. Ne adja az ég, hogy erre szükség legyen! Ezért is fontos leszögezni, hogy a jelenlegi kormány, nem hibátlanul, de helyes szándékkal és céllal, egyes elemeiben egyre inkább nemzeti radikális politikát folytat. Az elmúlt 16 év nemzeti ellenállási mozgalmának a sikere, hogy olyan szellemiségű intézkedések sokaságának örülhetünk, amelyről csak álmodott korábban a hazafias közösség. A nemzeti szuverenitás és önrendelkezés EU-val szembeni védelme, a bevándorlás-ellenesség, a Soros-birodalom elleni fellépés, az elcsatolt magyarokért való kiállás, különösen Ukrajna viszonylatában, a hagyományos keresztény értékek, családok védelme a liberális devianciákkal szemben, a bűnözés elleni eredményes fellépés, a hadseregfejlesztés és a nemzeti öntudat erősítése, a nemzeti örökség és hagyományaink védelme, a hungarikumok felkarolása eredetileg mind nemzeti radikális programelemek. Mindez veszélybe kerülhet, ha a választás eredményeként kormányzóképtelen káosz uralkodik el. Aki erős garanciát akar kapni arra, hogy nemzeti érdekű országvezetés irányítsa hazánkat és ne jusson hatalomra semmilyen kombinációban a liberális, magyarellenes, szemkilövető-bevándorláspárti erő, annak, bár nem kritikátlanul, de a jelenlegi kormánypártokat érdemes támogatni.

Ágoston Balázs

https://www.facebook.com/demokrata.hetilap/photos/a.425139117536343.1110...