Kártérítési perek a 2009. július 4-i Erzsébet téri oszlatással kapcsolatban

Megtartották az első tárgyalási napot a Bajtársiasság napja néven elhíresült Erzsébet téri békés, ülődemonstrációról jogtalanul előállítottakkal kapcsolatban.

Mint ismeretes, 216 gárdistát és szimpatizánst (köztük Vona Gábort) hurcolt el a rendőrség helyszínről - az idők folyamán többször módosított és változó indokok alapján – mely intézkedéssel kapcsolatban a Gaudi-Nagy Tamás által képviselt Kiss Róbert keresete alapján Fővárosi Bíróság még tavaly jogerősen kimondta, hogy jogszerűtlen volt, ennél fogva a tüntetés feloszlatás során alkamazott kényszerintézkedések is jogellenesnek minősülnek, tehát a személyes szabadság megsértése miatti kárigények megalapozottak.

A Jobbik Jogsegélyszolgálata első körben azok számára kéri a kártérítés megállapítását, akik ellen az akkor indított eljárásokat a bíróság megszüntette. A rendőrséggel hiába próbáltunk korábban peren kívüli egyezséget kötni, a BRFK érdemben nem is reagált a megkeresésre.

Az eljárásba bekapcsolódott dr. Gaudi-Nagy Tamás is, aki az első tárgyalási napon szintén kezdeményezte a peren kívüli egyezséget, de a rendőrség jogi képviselője kategorikusan elzárkózott a jogtalanul bántalmazottak, és fogvatartottak kártalanításáról. Ez a fajta pökhendi és arrogáns hozzáállás is mutatja, hogy a gyurcsányi rendőrség azt folytatja tovább Pintér regnálása alatt, amit 2006-ban elkezdett.

A bíróság a felperesek kérelmének kiegészítését kérte, ezért új tárgyalási napot tűzött ki, ahol már valószínűleg ítéletet is fog hozni. Ez természetesen nem lehet más, mint, hogy a BRFK-t kötelezik kártérítés fizetésére. A kérdéses csak a megítélt összegek nagysága lehet.

Hunyadi Gábor
a Jobbik Jogsegélyszolgálat vezetője

Gaudi-Nagy Tamás által kiegészítve