Liberális hazugságok a magyarországi médiahelyzettel kapcsolatos brüsszeli EP meghallgatáson

Az MTI tudósítása nyomán: Merre tart Magyarország? címmel a médiaszabadság magyarországi helyzetéről tartott kedden bő kétórás meghallgatást az Európai Parlament (EP) többpárti médiaügyi munkacsoportja Brüsszelben. A rendezvényre invitáló plakáton (link) egy megtört arcú, megalázott fiatal nő látható, akinek száját egy piros-fehér-zöld színű nemzeti szalag tapasztja be, azt a látszatot sugallva, mintha Magyarországon megszűnt volna a sajtószabadság. A rendezvény "érdekessége", hogy annak szervezői között feltüntetésre került öt EP frakció, többek között a Fideszt soraiban tudó Európai Néppárt is.

Bolgár György, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője "az utolsó független, a kormányt bíráló" rádióállomásként jellemezte a Klubrádiót. A frekvenciapályázati ügy ismertetésekor azt hangsúlyozta, hogy az országos közéleti kérdések megvitatására nagy hangsúlyt helyező rádió számára hátrányosan fogalmazták meg a pályázati feltételeket.

A Népszabadság főszerkesztő-helyettese egyebek között arról beszélt: nem csupán a közlés szabadsága, hanem a szabad közlés tartalmához való széles körű hozzáférés lehetősége is szükséges a sajtószabadsághoz.

Horváth Gábor szóvá tette, hogy az MTI "ingyenessé tette szolgáltatását", és ezzel elérte, hogy a pénzforrásokban nem bővelkedő médiavállalkozások nem fizetnek elő alternatív hírforrásra. Az újságíró felhívta a figyelmet az öncenzúra jelenségére.

Pindroch Tamás, a Magyar Hírlap újságírója szerint ez a kép egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Közölte: a jelenlegi kormány alatt nem történt olyan, mint 2007-ben, amikor a titkosszolgálat lépett fel a Magyar Nemzet egyik újságírója ellen, mert az a titokminiszter épülő villája környékén érdeklődött. Beszámolt arról, hogy őt magát is jogellenesen őrizetbe vette a rendőrség 2009-ben a visszaélések feltárása miatt, valamint a Hír TV újságíróit úgy akarták hitelteleníteni az előző kormány idején, hogy kábítószert próbáltak csempészni a kocsijukba.

Jean-Marie Cavada francia néppárti EP-képviselő, a médiaügyi munkacsoport vezetője közölte: a rendezvénynek az volt a célja, hogy tényekkel és konkrétumokkal segítse elő a tisztánlátást. Tanja Fajon szlovén szocialista EP-képviselő azt emelte ki, hogy nem Magyarország elleni támadásról, hanem az európai értékek védelméről van szó.

Schöpflin György magyar néppárti képviselő szerint ideológiailag megalapozott kampány folyik Magyarország ellen, amelyben "a bűnösség vélelméből" indulnak ki. Szerinte ez a kampány a szándékolttal ellentétes hatást vált ki. Közölte: a támadások valószínűleg arra is visszavezethetők, hogy az EP-képviselők nem ellenőrzik kellőképpen a magyar médiahelyzetről szóló állításokat.

A szocialista Göncz Kinga arról szólt, hogy az EU-tagjelölt országokat még szigorúan ellenőrzik a médiaszabadság szempontjából, de az EU-taggá válással ez nem folytatódik. A jobbikos Morvai Krisztina felvetette, hogy az előző magyar kormányok idején, így többek között a 2006 őszi szemkilövések és tömeges rendőri erőszak idején, nem indítottak vizsgálatokat a magyar hatóságok jogsértéseivel szemben az EP-ben. Mindez egyértelműen az Európai Unió által folyamatosan alkalmazott kettős mércére utal. Felmutatta Budaházy György, Novák Előd és a Szabad Magyarországért Mozgalom által, a 2003-as EU csatlakozási népszavazási kampányban használt "Lehet NEM-et is mondani" feliratú, csatlakozás elleni szavazásra buzdító plakátot, amely miatt a szólásszabadságot és választójogot súlyosan sértő módon bűntetőeljárást indítottak Budaházyékkal szemben és a kampány finisében több ezer ilyen plakátot lefoglaltak. Akkor nem emelt szót ez ellen az Európai Unió! A képviselőnő megkérdezte Bolgár Györgyöt és Horváth Gábort, hogy szíveskedjenek jelezni hány ellenzéki médium működik Magyarországon, milyen témákról nem szabad hírt közölni hazánkban, illetve nevezzenek meg olyan eseteket, amikor balliberális ellenzéki újságírók hátrányos jogkövetkezményeket kellett elszenvedjenek. A kérdezett személyek sokatmondó hallgatással válaszoltak...Gaudi-Nagy Tamás, országgyűlési képviselő hozzászólásában felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi sajtószabadság halálának vizionálása a Klub Rádiónak felróható pénzügyi okokból elbukott frekvencia-pályázat miatt történik. A Klub Rádió frekvenciáját a nyertes pályázó jelentősen magasabb pénzügyi ajánlattal nyerte el a Klub Rádió előtt, noha a magát a sajtószabadság utolsó bástyájaként feltüntető, balliberális elfogultságú médium a hallgatói gyűjtésekből befolyt 120 millió forintból bőven felajánlhatta volna a nyertességhez szükséges összeget, de ezt ki tudja milyen okból nem tették meg. A jobbikos képviselő elmondta azt is, hogy az EU-NEM plakát miatt büntetőeljárás alá vont Budaházy György és társainak felmentését csak három év küzdelem után tudta elérni, tavaly pedig kártérítést harcolt ki nekik. Mint a 2002 és 2010 között, politikai szabadságjogokkal összefüggésben, a magyar állam részéről elkövetett jogsértéseket kivizsgáló parlamenti albizottság alelnöke és jelentéstevője megerősítette azt, hogy ebben az időszakban, ellenzéki újságírókkal (köztük Pindroch Tamás) szemben rendszeresen indítottak megfélemlítő jellegű eljárásokat, amelyekre szintén nem reagált az EU. Deutsch Tamás néppárti EP-képviselő a rendezvény után újságíróknak azt mondta, hogy a bírálók állításai konkrétumok nélküli "ürességekből" álltak.

Az eseményről szóló videó-összeállítás rövidesen elérhető lesz a www.morvaikrisztina.hu, illetve a www.gaudi.jobbik.hu honlapokon.