Lovas István Sajtódíj átadási ünnepség november 21-én - a nemzetünkért folytatott kultúrharc egy fontos állomása

Lovas Istán bátor, hatalmas tudású, kitartó és igazságszerető munkássága mindannyiunknak nagyon hiányzik. Fontos, hogy az ő szellemisége és kérlelhetetlen nemzeti elkötelezettsége a hazai sajtóéletben tovább éljen. Ezért hoztuk létre a Lovas István Társaságot és alapítottuk meg a Lovas István Sajtódíjat, amelyet most adunk át először. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat szoros együttműködést valósít meg a Lovas István Társasággal, erről fontos bejelentést teszek majd az eseményen. Megtisztelő volt számomra, hogy Pistát négy peres eljárásban is képviselhettem ezzel védve, támogatva őt igazságharcaban.

A Lovas István Társaság kezdeményezését is támogattam, magam is tag vagyok, illetve az alapítás jogi dokumenumait ügyvédi irodám készítette pro bono alapon, a bejegyzési eljárásban is én jártam el. Kondor Katalin elnökkel és tagtársaimmal együtt komoly elkepzeléseink vannak, erről is lesz majd szó a művészi előadasokkal (Hegedűs Endre zongoraművész, Oberfrank Pál színművész) is kísért rendezvényen, amelyen való részvételhez regisztráció szükséges.
https://lovasistvan.hu/regisztracio-sajtodij-2019/
Terveinkhez támogatásra is szükségünk van, az ehhez szükséges részletek:
https://lovasistvan.hu/tamogatas/

Szeretettel várjuk jóérzésű és a nemzeti függetlenségünkért folytatott kultúrharcban aktívan részt venni kívánó kedves honfitársainkat a díjmentesen látogatható rendezvényen.

Honfitársi üdvözlettel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu