Mandiner.hu: Gaudi-Nagy - Lázár listája alkalmas eszköz

Alkalmas eszköznek tartja Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester internetes listáját a szociális támogatásokkal való visszaélések ellen Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője. Elmondta, pártja szerint a kormánynak jogalkotási lépéseket kellene tennie a visszaélések elkerülésére.

Radikális változásokra van szükség a szociálpolitikában és a potyautasokat ki kell dobni a rendszerből – mondta a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságnak keddi ülése után újságíróknak. A képviselő annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület meghallgatta Lázár Jánost, Hódmezővásárhely fideszes polgármesterét arról, hogy a város honlapján nyilvánosságra hozták a segélyt kérő, de azt át nem vevő, valamint a közhasznú munkát visszautasító személyek nevét tartalmazó listát.

A radikális politikus szerint a polgármester által választott módszer "nem alkalmatlan eszköz, semmiképpen nem az. Hogy jogszerű-e vagy sem, abban mi úgy gondoljuk, hogy határvidéken áll". Szerinte jelenleg Magyarországon a teljes szociális rendszer a visszaélésekre épül, pártja viszont úgy látja, a Lázár János által választott lépések arra bírják az embereket, hogy korrekt módon vegyenek részt a közmunkában.

Gaudi-Nagy rámutatott, az eset rámutatott arra, hogy a kormánynak akár jogalkotási lépéseket is tennie kell az ügyben. Közölte, hogy ezeket a lépéseket a Jobbik legfeljebb akkor kritizálná, ha nem lennének eléggé radikálisak.

mandiner.hu