Nem engedik ki Budaházyt, tüntetni készül a HVIM (Morvai Krisztina leveleivel)

Budaházy György ügyében ma ült össze a bíróság, hogy eldöntse, óvadék ellenében megszüntetik-e az előzetes letartóztatását, vagy az idei karácsonyt is a rácsok mögött, családjától távol kell töltenie.

Dr. Kenéz Andrea bírónő (pontosabban a Fidesz-kormány) úgy látta, Budaházy nem töltött még elég időt a rácsok mögött, ezért Konkoly Csaba ügyész javaslatára elutasította az óvadék ellenében való szabadlábra helyezést.

Az ítéleten felháborodott magyarok elől az ügyész bemenekült a tárgyalóterembe. Hat rendőr áll sorfalat az ajtó előtt. Budaházyt elszállították - tájékoztat olvasónk a helyszínről.

(Kuruc.info - SzKR nyomán)

A HVIM közleménye:

Másfél év fogság után sem engedték ki az Budaházy Györgyöt az előzetes letartóztatásból. Érthetetlen, hogyan tudtak ilyen döntést hozni egy nappal Szenteste előtt. Gyuri már második karácsonyát tölti külön a családjától, börtöncellába zárva.

Ezért tüntetést szervez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom december 30-án 17:30-tól a Szabadság téri a szovjet emlékműhöz.

Morvai Krisztina nyílt levele Kenéz Andreának

Budapest, 2010. december 23.

Tisztelt Dr. Kenéz Andrea Bírónő! Ön a mai napon elkövette azt a cselekményt, amelyet a gyermekvédelmi jog és az ENSZ Gyermeki Jogok Bizottsága „intézményi gyermekbántalmazásnak” nevez. Karácsony előtti napra, december 23-ra tűzte ki a másfél éve előzetes letartóztatásban lévő ellenzéki vezető, Budaházy György előzetes letartóztatásnak megszüntetésével, illetve meghosszabbításával kapcsolatos bírósági „tárgyalást”, ülést. A vádlottnak – Ön által és a nyilvánosság által tudottan – három kisgyermeke van, mindannyian 12 év alattiak, a legkisebb négyesztendős. A gyermekek nyilvánvalóan hetek óta azon izgulnak, szoronganak, hogy a nekik nagyon hiányzó édesapjuk velük töltheti-e a karácsonyt. Ön azt akarta, hogy az utolsó pillanatig kelljen várniuk arra, hogy erre a – számukra legfontosabb – kérdésre választ kapjanak. A tárgyalás kitűzésének időpontjából, a karácsony előtti utolsó munkanapból minden jóérzésű ember arra következtetett, hogy a gyermekekre, a családra és a vádlottra kedvező döntés születik, hiszen ellenkező esetben egy bíró – pontosan ismerve az eset összes körülményét, és tudva, hogy milyen döntést készül hozni – nyilvánvalóan nem szánta volna magát ilyen gonosz, a gyermekekkel szemben kegyetlen lépésre. Ezt gondoltuk és ezt hittük – de tévedtünk. Amit ma Ön tett több, mint a bírói etika megsértése és több, mint az emberség hiánya. Amit Ön ma tett, az gyermekbántalmazás. Mint bírói szakvizsgával és Ph.D tudományos fokozattal rendelkező jogász, igen sok kutatást végeztem a gyermekbántalmazás körében. Amint azt Ön is tudja, a gyermekbántalmazás nemcsak fizikai, hanem lelki formát is ölthet, amikor is valaki gyermekeknek nem fizikai, hanem súlyos lelki sérülést, fájdalmat, szenvedést okoz. Az elkövető nemcsak természetes személy, hanem intézmény is lehet. Intézményi gyermekbántalmazás, annak is a lelki formája valósul meg akkor is, amikor egy hatóság, például bíróság olyan döntést hoz, amely szükségtelenül, önkényesen súlyos lelki gyötrelmeket okoz kisgyermekeknek. Mi szükség volt erre, kedves bírónő? Kérem, hogy az idei karácsonyon jusson majd eszébe az a három Budaházy gyerek, aki az ön döntése miatt érzi magát nemcsak szomorúnak, de becsapottnak is.

Üdvözlettel,

Dr. Morvai Krisztina
európai parlamenti képviselő
az EP LIBE (Szabadságjogi, Igazságügyi és Rendészeti) Bizottságának tagja

Újabb levél:

Tisztelt Dr. Frech Ágnes Kollégiumvezető Asszony és Tisztelt Dr. Kenéz Andrea Bírónő!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a mai napon az alábbi sajtóközleményt adtam ki, s juttattam el a nyilvánossághoz egyéb internetes lehetőségek útján is. A közlemény kiadását követően észleltem a Fővárosi Bíróság honlapján, hogy Kenéz Andrea bírónő fiatalkorúak bírájaként is eljár, s e minőségében, tehát fiatalkorúak bírája címmel és beosztással rendelkező bíróként valósította meg az intézményi gyermekbántalmazást. Ez olyan mértékben döbbentett meg szakmailag és emberileg egyaránt, hogy úgy döntöttem: az Európai Parlament januári plenáris ülésén, amely egyben a magyar soros elnökség nyitó ülése, a nemzetközi nyilvánosságot kihasználva felszólalást tartok erről az ügyről.

Amióta angol állampolgárságú letartóztatottak ügyében több brit képviselőtársam is felszólalt az Európai Parlamentben, s bemutatta a magyarországi előzetes letartóztatásokkal kapcsolatos tarthatatlan eljárásjogi és végrehajtási körülményeket a kérdéskört igen nagy érdeklődés övezi Strasbourgban és Brüsszelben. Ennélfogva bízhatok benne, hogy mind képviselőtársaim, mind a nemzetközi sajtó felfigyel a felszólalásra, s együtt fogjuk keresni a több vonatkozásban is a nemzetközi normákat súlyosan sértő magyarországi bírói gyakorlat felszámolásának lehetőségeit. E lehetőségeknek nyilvánvalóan - ahogy azt a mai eset is jelezte - tartalmazniuk kell a magyar bírák oktatását a gyermeki jogok nemzetközi normáira, az intézményes gyermekbántalmazás fogalmára s az utóbbi elkerülésének kötelezettségére is. Az Európai Parlament (s annak LIBE Bizottsága) reakciójától függetlenül is kérem, hogy Kollégiumvezető Asszony haladéktalanul vizsgálja ki a sajtóközleményben körülírt esetet, s tájékoztasson arról, mi szükség volt arra, hogy Budaházy György előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról, illetve megszüntetéséről karácsony (szenteste) ünnepe előtti napon döntsön a Fővárosi Bíróság.

Tisztelettel,

Morvai Krisztina

A bíróság közleménye:

Fővárosi Bíróság
Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya

A Fővárosi Bíróság 2010. december 23. napján megtartott ülésén elutasította B. György I.r. vádlott védője által a vádlott érdekében óvadék megállapítása iránt előterjesztett indítványát.

A bíróság az óvadék kérdésében a büntetőeljárási törvény rendelkezése szerint nem nyilvános ülésen döntött. A döntés értelmében B. György I.r. vádlott továbbra is előzetes letartóztatásban marad az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig.

A bíróság felhívta a vádlott és a védő figyelmét, hogy újabb indítványt akkor terjeszthetnek elő, ha abban új körülményre hivatkoznak.

Az ülés berekesztése után a tárgyalóteremből távozó ügyészt a bírósági folyosón az összegyűlt szimpatizánsok egy csoportja lökdöste és leköpte. Ez a magatartás bűncselekményt valósít meg, amely miatt büntetőeljárásnak van helye.

A Fővárosi Bíróság őrszolgálata mindvégig figyelemmel kísérte a tárgyalóterem előtt várakozók magatartását, valamint a tanács elnökének jelzésére a bíróság nyomban értesítette az V. Kerületi Rendőrkapitányságot. A kiérkező rendőrök megtették a szükséges intézkedést.

Budapest, 2010. december 23.

Lipusz Zsolt: Budaházy rács mögött, a Gyurcsány-féle bűnözők a törvényhozásban?

Igen, 2010-ben ez is lehetséges és megtörténhet ebben a teljesen feje tetejére állított országban. Sajnos mindinkább az az érzésem, hogy nem változott itt lényegileg semmi ebben az évben sem. Ahol a jog a jogtalanság védőbástyája, a jogtalanság pedig a törvényesség bohócdíszleteiben tetszeleg.

Azok a bűnözők, akik tönkretettek egy nemzetet, embereket kergettek halálba vagy azok halálát idézték elő, vagy a parlamentben ücsörögnek (Gyurcsány) vagy szabadlábon járnak-kelnek, mint Bajnai, illetve az előbb említett országgyűlési gazfickó cimborája, Bakonyi, aki szerint a lúgos vörösiszap-fürdő kiválóan alkalmas egy kis wellness-kúrára.

Ellenben Budaházy, akinek terhére semmiféle kézzelfogható gyanút vagy bizonyítékot nem tudtak eddig előkotorni, esetleg hamisítani, a börtönben ül. No, nem azért, mintha azok a gazemberek, akik ellen állítólagosan merényletet tervezett, nem érdemelnének hét halált.

Ma pedig "rettenetes" dolog történt: azt a "szegény" ügyészt, aki Budaházy további fogva tartása mellett kardoskodott, a bíróság folyosóján kicsit meglökdösték. Uram bocsá' leköpték. Na és? Rászolgált? Mi az hogy, nagyon is! - hogy nagy klasszikusunkat idézzük, akinek hasonló fürdőkúrában már volt része, s aki persze nem jogerős fegyházbüntetését tölti, hanem újabban egyre arcátlanabbul vigyorog ismét a képünkbe.

Megteheti. A nagy áprilisi forradalom garantált szabadságot biztosít ennek a privilegizált gazembernek, s esetleg újra miniszterelnök lehet, amikor Budaházy még mindig fogolyként fog valamely börtönben ülni. Ennyit mozaikként a nagy tavaszi rendszerváltásról... Ha ez a nép eltűrte-eltűri, meg is érdemli. Mert Goethével: "A történelem egyetlen tanulsága, hogy a népek és a kormányok soha semmit nem tanultak belőle".

Lipusz Zsolt - Kuruc.info