Nincs törvényi akadálya a szovjet emlékmű eltávolításának
2011. október 21-én, a pásztói Teleki László Városi Könyvtárban került sor a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett lakossági fórumra, melynek meghívott vendége Gaudi-Nagy Tamás, a NJA ügyvezetője volt.
Gaudi-Nagy Tamás megjegyezte, hogy a pásztói szovjet emlékmű eltávolításának álláspontja szerint nincs törvényi akadálya, ehhez pusztán politikai akaratra lenne szükség. Zétényi Zsoltra, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnökére hivatkozva elmondta, hogy a vonatkozó államközi szerződésben van egy kitétel: amennyiben állami érdek megkívánja, úgy meg lehet kezdeni a tárgyalásokat. Amennyiben ezek nem vezetnek eredményre, vagy el sem kezdődnek (hogy kinek a hibájából, az most nem tartozik ide - a szerk.) úgy Magyarország az igény bejelentésétől számított két év lejártával eltávolíthatja az emlékművet. Hadisíregyezmény pedig nem kötelezi a pásztóiakat, ugyanis szovjet katona földi maradványa nincs a szörnyemlékmű alatt.
A rendezvényen szót kapott Juhász Oszkár, Gyöngyöspata Jobbikos polgármestere is, aki mint mondta kötelességének érezte jelenlétével a helyieket támogatásáról biztosítani.
,,Az pedig, hogy a pásztóiak ne legyenek kénytelenek a megszálló szovjet csapatok dicsőítésére állított emlékmű előtt közlekedni, szembesülni a magyar szabadságvágy brutális elnyomásának emlékével, az már önmagában nemzeti érdek. Mindannyiunk tragédiája, hogy az egyébként kulturált polgári kisváros benyomását keltő település frekventált helyén példának okáért nem azoknak a helyi embereknek a kopjafája áll, akik életüket áldozták a diktatúra elleni harc során, hanem a magyar anyákat, leányokat megbecstelenítő vörös horda dicsőségét hirdető, egyébként építészetileg is borzalmas látványt nyújtó tákolmány... nos ez egész egyszerűen elképesztő, nehéz rá szavakat találni. - mondta Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Gaudi-Nagy Tamás ígéretet tett a pásztóiaknak, hogy az Országgyűlés elé viszi a pásztói szovjet emlékmű eltávolításának az ügyét.
barikad.hu
Fotók és videó: Hupcsik László