Tisztelgő emlékmenet a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 310. évfordulóján

A II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezette szabadságharc kezdetének 310. évfordulója alkalmából tartottak tisztelgő emlékmenetet nemzeti szervezetek Budapesten.

A rendezvényen - amely az Oktogontól indult, majd a Hősök terén zárult a felszólalók beszédeivel - több hagyományőrző egyesület, valamint az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda is részt vett. Az összesen körülbelül kétszáz - jobbikos, árpádsávos és magyar nemzeti zászlókkal felszerelkezett - érdeklődőt lovas hagyományőrzők és egy zenekar is kísérte, majd a Hősök terén egy ágyúlövéssel emlékeztek a szabadságharc kezdetére.

A rendezvényen ezt követően többek között Gaudi-Nagy Tamás és Szávay István országgyűlési képviselők, Hegedűs Loránt református lelkész, illetve az Új Magyar Gárda valamint a Magyar Nemzeti Gárda vezetői is beszédet mondtak.

Gaudi-Nagy Tamás arról beszélt: Rákóczi-szabadságharcra van szükség ma Magyarországon, hiszen "a nemzet jogai jelenleg is le vannak tiporva", a nemzeti vagyont átjátszottak idegenszívűeknek, az emberek pedig egyre nehezebb helyzetben vannak. Szerinte ha élne a fejedelem, akkor nem tűrné azt a szellemi terrorizmust, ami jelenleg Magyarországon folyik.

A II. Rákóczi Ferencet alakító Kelemen Csaba színművész ül egy lovon a Jobbik tisztelgő emlékmenetének záró helyszínén, a fővárosi Hősök terén. (MTI Fotó: Illyés Tibor)


Szávay István azt emelte ki, hogy a kormánynak II. Rákóczi Ferenchez hasonlóan "a magyar nemzeti érdek minden mást felülíró elsőbbségét" kellene képviselnie. A jobbikos politikus szerint főleg a határon túli magyarok tekintetében kellene a kormánynak így cselekednie a szomszédos országokkal, vagy az Európai Unióval szemben is.

mti nyomán