Értékes eszmefuttatás az elhatárolódásról, leköpésről és kereszténységről

Az alábbi cikket a szerző szerette volna megjelentetni egy Jobbik-közeli portálon is, ám ott érthetetlen (vagy nagyon is érthető?) okokból nem jelenhetett meg. Így állhatott elő az a helyzet, hogy bár az alábbi sorok írójával korábban volt már vitánk, illetve nem is értünk egyet minden gondolatával (ezekre már Domokos Endre János is válaszolt a Katolicizmus, hungarizmus és a tradíció c. írásában), de mégis, ezen írása csak és kizárólag a Kitartás.net-en jelenhetett meg:

Bevallom, egyre szomorúbban olvasom a Pásztor-leköpdösés máig szűnni nem akaró utórengéseit: A Dr. Gaudi Nagy Tamástól való sorozatos, határtalan elhatárolódásokat. Az elhatárolódni nem hajlandóktól való elhatárolódásokat. És így tovább... Csak ilyen mértékű szolidaritást érdemelt Tamás a nemzeti radikalizmus soraiban, négy éves sziszifuszi munkájával? Lehet nem szeretni őt, mert magányos próféta típus, és talán nem könnyen alkalmazkodik team munkában. De ok ez arra, hogy elhatárolódjunk tőle és rendezvényeitől? Történt egy köpködéses-szidalmazásos incidens, mellyel minden politikusnak számolnia kell. Főleg, ha hazaáruló-gyanús az illető. Eleinte nem akartam írni erről a teljesen jelentéktelen és nevetséges történetről, de mivel csak nem akar vége szakadni a hullámoknak, muszáj volt hozzászólnom, mert a helyzet higgadt áttekintése, és értékelése a nemzeti radikális oldal közös érdeke.

A jobbikhoz közelálló hírportálok szerkesztőinek más a véleménye erről, szerintük a nemzeti ügynek nem tesz jót, ha több szót fecsérlünk Pásztorra, inkább örüljünk annak, hogy a Jobbik és Dr. Gaudi Nagy Tamás között nem fokozódik afeszültség. Szerintem viszont a higgadt igazságkeresés, minden szempont megvizsgálásával mindig a Szentlélek munkája. A "jobb most már inkább hallgatni egy témáról" érvelés tapasztalataim szerint mindig megbosszulja magát. Ha a Gaudi és a nemzeti párt közti súrlódás csak azért nem durvul tovább, mert elhallgatunk újabb szempontokat, akkor biztos, hogy egyszer teljes törés és szakadás lesz belőle.Egyébként is az erkölcstan szempontjait vizsgálni nem jelent állásfoglalást a történetbármely szereplőjével szemben, mert a cselekményeket vizsgálja, s nem a személyeket minősíti.

Ahogyan szerintem a vallásoknak, éppúgy a politikának is a lényegi, eredeti értelme az erkölcs. Hiszen az Istent hívő ember azért szereti felebarátját, (sőt még ellenségét is), mert Isten minden embert szeretetből teremtett. A politikusok dolga is eredetileg az lenne, hogy nemzetük tagjait szeressék, boldogulásukat segítsék. Ezt hazánkban eleve nem tudták, s ma sem tudják a pártok, talán a Jobbik kivételével. Istenem, óvd meg, hogy el ne feledje egyszer ő is!

Ezért döbbenek meg mindannyiszor, ha a Jobbik egyes szimpatizánsai nem értik, vagy egyenesen megkérdőjelezik, mért kell egy nemzeti radikális pártnak keresztény-szocialistának is lennie. Hiszen az Atya azért küldte közénk Fiát, hogy megtanítson bennünket egymás szeretetére. Aki nem oly módon szeret, ahogyan teremtője a szeretésre alkotta, az képtelen lesz boldoggá lenni. (A nemzeti radikális keresztény-szocialista úgy szeret, hogy ezzel senkit sem károsít meg, ellentétben a sovinisztákkal, akik mások kárára követelnek maguknak előnyöket.) Csak oktalan ember lesz azért ateistává, mert egyháza vezetői és tagjai közt sokan vannak, akik tudatosan vétenek saját mesterük tanítása ellen, és helytelenül szeretnek. Az eszméért (és nem társaink szentségéért) vagyunk egyháztagok, (vagy párttagok) hogy próbáljuk a magunk javulása által közösségünket is tisztítani.

Mivel a témánkat képző politikai eseményekre a szereplők és a megfigyelők többnyire ösztönösen és spontán reagálnak, fontosnak tartom azok alapos, logikus erkölcstani vizsgálatát. Hiszen teológiát hallgattam, és kutatok immáron közel negyven éve; mialatt a Bulányi György piarista páter vezette, pacifista Bokor bázisközösség karizmatikus ágának voltam és vagyok tagja. Mikor beléptem a Jobbikba, számos közösségi testvérem adott hangot megütközésének: Hogyan lehetek egy olyan szélsőséges párt tagja, amely a rendteremtés terveiben a jog eszközein túl erőszakkal is kíván élni? (Melyik párt nem?) Szerintem ebben nincsen semmiféle ellentmondás:

Ős-szüleink első, szerető Teremtőjük elleni bizalmatlansága és lázadása lett genetikai forrása az áteredő bűnnek. Az ősbűn kettős hatású: akaratunk rosszra hajlóvá vált, értelmünk pedig elhomályosult. De ennek módját és arányát sem tudjuk objektívan megítélni; és mások esetében még kevésbé, mint a magunkéban. Ezért tanítja Jézus, hogy nem szabad ítélkeznünk mások felett. Mások cselekedeteinek erkölcsi értékét azonban – több okból – nemcsak szabad, hanem kötelességünk is megítélni. Részben a magunk számára is eligazodást nyújt e deklaráció, részben kötelességünk embertársunk figyelmeztetése is, ha rossz úton jár. Ha szeretetből – építve, buzdítva, és vigasztalva – feddjük meg helytelen tettéért, segíthetünk neki abban, hogy előnyére megváltozzék, és ezzel egész világunk élhetőbb legyen. Természetesen sokkal szigorúbbnak kell lennünk saját magunk bírálatában. Elsősorban magunkat kell tehát próbálnunk – lelkiismeretünk segítségével – állandóan jobbítani. (Ettől leszünk Jobbik.)

Ha az erőszakmentesség elvét valló, ezért magamat különbnek gondoló, s orromat magasabban hordó morálcsősz lennék, akkor naponta tucatszor kellene elhatárolódnom más bűnösöktől. Ezért semmilyen közös ügyben sem munkálkodhatnék együtt az emberek 99 %-ával, hiszen még ha igazam is lenne e kérdésben, sajnos akkor is abszolút kisebbségben vagyunk mi, pacifisták. Ameddig tehát a Jobbikosok nem erőszak segítségével akarják magukhoz ragadni a hatalmat, illetve hatalomra kerülvén, nem erőszakkal akarják megtartani azt; nem jelenthet problémát számomra, hogy totális erőszakmentességet vallanak-e, vagy sem. Azért, mert vegetáriánus vagyok, mért ne focizhatnék együtt egy húsevővel?

Mikor bármiféle csoport összeáll, hogy közös ügyeiket együtt jobban meg tudják oldani, és sikeresebben boldoguljanak; akkor is különböző tudatállapotú emberek szerveződnek bajtársi testületté. Ahány emberről van szó, annyiféle gondolkodásmóddal. Azért tudnak mégis együttműködni, mert eszményeik hasonlóak. Azokban az elvekben vannak közös nevezőn, melyet mindnyájan a legfontosabbnak tartanak. És abban gondolkodnak különbözőképpen, amit nem tartanak annyira lényegesnek. Ezekben tolerálják a egymás véleményét, hogy a lényegi közös anyagért tudjanak eredményesen együtt harcolni.

Teljes abszurditás nyilvánosan elhatárolódni, az elhatárolódásra való felszólításnak engedni, ha mondjuk egy bajtársam csalja a feleségét. A nemzet ügyéért harcolunk együtt, családi magánélete nem rám tartozik. Lehet véleményem, meg is mondhatom neki, ha elég szoros köztünk a barátság, de semmi esetre sem rohanok a bal liberális sajtó nyilvánosságához elhatárolódni tőle, és ha ezt követelik tőlem, felvilágosítom őket, hogy nincs joguk rá.

Mindezeken túlmenően felmerül a kérdés, hogy egyáltalában, és különösen a politikában mi erkölcsös, és mi nem az. Ha mesterem, Krisztus életének krónikáját tanulmányozom az Evangéliumokban, aligha tűnik tevékenysége jámbor, mimóza nebáncsvirág-lelkületű passzivitásnak. Egy dolog az, hogy elvből sohasem élt a fizikális erőszak lehetőségével. (Mielőtt bárki a templomos-korbácsos esettel hozakodna elő, olvassa el újra, higgadtan a textust, és be fogja látni, hogy egyetlen szó sem esik bárkinek is fájdalmat okozó, fizikális erőszakról! Még az állatokra sem ütött rá.)

Ugyanakkor Jézus a „verbális erőszak” minden eszközét felhasználta a gonoszok bűneinek leleplezésére és világgá kiáltására. Heródes királyt nyilvánosan rókának nevezte, nemzete vallási elitjének tagjait hol meszelt sírokhoz, hol viperákhoz hasonlította, sőt a Sátán fiainak nevezte! (Erre azt szokták felhozni, hogy ő – Istenként – megtehette, de nekünk, emberként tilos. Ez azonban tévedés. Mesterünk példamutató minta-életet mutatott be számunkra: ha követésében a keresztet is hordoznunk kell, akkor a bűnös világ bírálatában sem kell másként viselkednünk, mint neki. Ameddig Szentlelke hatása alatt cselekszünk és szeretetében maradunk.) Igen, de valóban szerette Jézus a farizeusokat, akiket oly sokszor ostorozott? Természetesen szerette a farizeusokat is, bűneik nyilvános leleplezésével akarta őket megtérésre késztetni, és az örök üdvösség számára megmenteni, ahogyan a 12 tagú nagytanácsból valószínűleg 3 esetében ez sikerült is. (Nikodémus, Gamáliel, Arimetheai József.)

De ugorjunk! Ha mindezt a mai magyar jelenre, s a Pásztor-leköpdösés ügyére, s a Gauditól való elhatárolódási ragályra alkalmazzuk, milyen következtetésekre juthatunk? Ragaszkodjunk a tényekhez:

1. Gaudi nem jézusi értelemben pacifista keresztény.

2. Ennek ellenére senkit sem szólított fel rendezvényén erőszakra.

3. Köpdösésre sem, habár az semmi esetre sem minősül fizikális erőszaknak.

4. Hogy ki mit érdemelne a népharag által, történelmileg (köpködés, vagy lámpavasra húzás), annak megállapítása semmiképpen nem jelenti azt, hogy e vélemény megfogalmazója maga így akarna tenni, vagy másokat erre biztat!

5. Gaudi, a zsidó-médiabeli TV-s vesszőfutásában elmondta, hogy a Pásztor elleni fizikális erőszak esetén – jogászként – mindent megtett volna annak megakadályozására! (Ennek figyelembevételével Gaudi rendezvénye a keresztény erőszak-mentesség szempontjából teljesen kósernek tekinthető.)

6. Attól, hogy Gaudi maga nem köpködne, vagy nem húzna hazaárulókat lámpavasra, nem kötelessége erkölcsileg elítélni személy szerint azt, aki köpköd, vagy vagy akaszt. (Sőt adott esetben ügyvédként védeni köteles.) Elhatárolódnia tőlük ugyanezért nem szükséges. Elég, ha kimondja, maga nem tenné, – kimondta!

7. Fentebbiekből következik, hogy senkinek nem kell Gauditól sem elhatárolódnia, még akkor sem, ha nem mindenben ugyanaz a véleménye, mint neki. Akkor se kéne, ha történetesen Gaudi a Jobbik tagja lenne, vagy még mindig EU-s képviselője. Még a köpdöső nénitől sem kell elhatárolódni: Ha megkérdezik az ember, és óhajt felelni a kérdésre, akkor elegendő azt válaszolnia, hogy nem ért vele egyet, maga nem köpdösne.

8. Ezt az egész elhatárolódásosdit a zsidók fejlesztették tökélyre, hogy ellenfeleiket megosszák, egymás ellen kijátsszák, egymásra hergeljék, gyengítsék. Már a kifejezés is azt sugallja, hogy erkölcsi megfelelési kényszerből határokat kell vonnunk saját seregünk sorai közt. Ha nem határolódom el bajtársamtól egy állítólagos vétke miatt, magam is vétkessé válok. A 4000 éves, hamis szemita kollektivizmus sugallja ezt, melyben az egyén felelős a közösség vétkeiért, vagy erényeiért, és a közösség is az egyénéért. A büntetés és a jutalmazás, az áldás és az átok is másokra átruházható.

9. Vegyük most a nénit. Egyesek szerint elmeháborodott vagy pszichopata, mások szerint egyszerűen gyűlölködő. De mielőtt ítéletet mondanánk tette felett, engedjük szabadra kissé a fantáziánkat. (És a helyzet erkölcsi megítélése szempontjából teljesen mindegy, hogy képzeletem játéka valóságos, vagy sem!) Tegyük fel, délvidéki, és menekültként érkezett. Tegyük fel, a Balkáni háborúban Arkán szabadcsapatai, vagy a csetnikek halálra erőszakolták a kislányát, vagy valamely más nő-hozzátartozóját. Esetleg Milosevicsék egyetlen kisfiát behívták a szerb seregbe, és első sorban tolták rá a honvédő bosnyákokra, így esett el. Tegyük fel, csupán ennyit kérek. És akkor kérdem én: Ez esetben nem lenne érthető, ha démoni megszállottsággal átkozna el és köpködne le egy olyan délvidéki magyar politikust, aki ezekkel a véreskezű, gyilkos szerb politikai erőkkel koalícióba szövetkezve árulja el saját hazáját és népét?

10. Végezetül gondolkozzunk el azon: Nem szemforgatás-e, ha egy hazaáruló leköpésétől ilyen sietve elhatárolódunk, (esetleges lámpavasra felhúzásáról nem is beszélve) miközben több ezer éves történelmünkben megszámlálhatatlanul sok olyan hőst ünneplünk büszkeségtől duzzadó kebellel, akik – ha kellett – rendszeresen lámpavasra húzták a nemzet mindenkori árulóit?

A Jobbik továbbra is tisztában van azzal, hogy Gaudi lelkiismerete a maga magyar nemzeti meggyőződése alapján működik, és jót akar akkor is, ha nem mindent ugyanolyan módszerekkel próbál elérni, mint a nemzeti párt. Ám Gaudi is tudja, hogy komoly eredményeket csak milliós szavazótárborral a hátuk mögött tudunk elérni. Nincs más esélyünk, mint az összefogás. Amikor a bal-liberális média megpróbál bennünket elhatárolódásra bírni egymástól, akkor résen kell lennünk és a Szentlélek bölcsességét kell kérnünk, hogy helyes erkölcsi döntések meghozására legyünk képesek.

Végezetül megköszönöm e hírportálnak, hogy lehetőséget adott gondolataim közlésére, akkor is, ha sok mindennel nem is ért egyet azokkal. Ezzel is bizonyítván az előítéletes elhatárolódók azon rágalmát, miszerint ne lenne türelmük meghallgatni mások eltérő véleményét.

Közös szebb jövőt kívánok mindannyiunknak, és kitartást a küzdelemben!

Tarnóczy Szabolcs