Ümit Hamit vs. TEK 1:0 (videóval)

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. július 19-én hozott ítéletével hatályon kívül helyezte Ümit Hamit ujgur nemzetiségű, német állampolgár kiutasítását elrendelő határozatot és új eljárást rendelt el. A hatályon kívül helyezés oka, többrendbeli súlyos eljárásbeli szabálysértés, többek között, hogy Ümit Hamit a kiutasított ujgur hazafi nem ismerhette meg, a Terrorelhárítási Központ átiratát, amelyben őt közvetlen, súlyos veszélyforrásként jelölték meg. Az eljárásban dr. Gaudi-Nagy Tamás képviselte Ümit Hamitot.

Videó a tárgyalásról:

Az MTI összefoglalója:

Szabadon beutazhat a Magyarországról kiutasított ujgur vezető

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pénteken jogerősen hatályon kívül helyezte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal május 30-ai határozatát, amelyben kiutasították az országból Ümit Hamitot, az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős elnökét, egyben új eljárásra kötelezték a hivatalt.

Ümit Hamit jelenleg szabadon beutazhat Magyarországra - mondta Gaudi-Nagy, az ujgur vezető jogi képviselője. Az ügyvéd - aki a Jobbik országgyűlési képviselője - elfogadhatatlannak és törvénysértőnek nevezte azt a gyakorlatot, amely szerint önkényesen, szabálysértő módon bárkit veszélyesnek nyilváníthatnak az országra nézve, anélkül, hogy ezt vele közölnék, vagy lehetőséget adnának neki a védekezésre.

A jogi képviselő hozzátette: a kiutasítás oka, a bíróság tájékoztatása szerint az volt, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) megkereste a bevándorlási hivatalt és jelezte, hogy Ümit Hamit magyarországi tartózkodása súlyos, közvetlen veszélyt jelent. A bíróság a hatályon kívül helyező határozatát azzal indokolta, hogy a hivatal súlyos eljárási szabálysértéseket követett el.

Gaudi-Nagy Tamás tájékoztatása szerint akkor lehet valakit kiutasítani, ha vele szemben érvényes beutazási tilalom van érvényben. A TEK ezt ugyan kezdeményezte május 29-én, de egy kínai állampolgárként nyilvántartott emberrel szemben rendelték el, helytelen születési adatokkal, így a tilalmat másnap vissza is vonták.

Az ügyvéd kifogásolta azt is, hogy amikor az ujgur vezetőt előállították, nem közölték vele ezt a határozatot. Ümit Hamit azóta sem tudott betekinteni a TEK megkeresésébe, így nem tudja, milyen indokok, illetve tényállás alapján állapították meg, hogy a magyarországi tartózkodása közvetlen veszélyt jelent.

Gaudi-Nagy Tamás szerint Magyarország akkor járna el helyesen, ha a Kínával fenntartott jó kapcsolatok mellett felkarolná "az ujgur testvérek ügyét", akiknek alapvető jogait Peking korlátozza. A képviselő emlékeztetett arra, hogy Ümit Hamit az elmúlt tíz évben nyolcszor járt Magyarországon, és egyszer sem merült fel ellene semmilyen bűncselekmény gyanúja vagy kockázati tényező. Álláspontja szerint ezért az intézkedés alaptalan volt. Ha a bevándorlási hivatal továbbra is fenn akarja tartani a korlátozást, akkor szabályos eljárást kell folytatnia - tette hozzá.

Gaudi-Nagy Tamás azt mondta, az Európai Unió terrorszervezeti listáján egyetlen ujgur szervezet sem szerepel, ezért sajnálatos lenne, ha Magyarország kínai terrorszervezeti listák alapján járna el.

Hozzátette: Ümit Hamit már korábban felvette a német állampolgárságot, ezzel pedig elvesztette kínai állampolgárságát. A német külügyi hatóságok a kiutasítás miatt kétszer is magyarázatot kértek hazánktól, de eddig nem kaptak. Gaudi-Nagy Tamás írásbeli kérdéssel fordult a magyar belügy- és külügyminiszterhez az ügyben, amelyben magyarázatot, valamint az intézkedések visszavonását kérte.

Ümit Hamitot, az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős elnökét május végén utasították ki Magyarországról, mert neve a világ több országában vetődött fel terrorcselekmények szervezésével kapcsolatban - számolt be korábban, rendészeti forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap szerint Ümit Hamit az Ujgur Világkongresszus ifjúsági tagozatának budapesti ülésére érkezett. A Magyar Nemzet szerint az ujgur vezető később autóval távozott a helyszínről, ám a kocsit feltartóztatták a TEK munkatársai, és a férfit a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba szállították, majd kiutasították az országból.

(MTI)

Az MVSZ Sajtószolgálata korrigálja a fent olvasható MTI-s hír utolsó mondatát: Nem a TEK munkatársai tartóztatták fel Ümit Hamitot, hanem a Készenléti Rendőrség, és nem a rendezvény helyszínéről való távoztában, hanem fél nappal korábban, odautaztában.