El a vörös csillaggal, vissza az Ereklyés országzászlót! Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédővel

(megjelent a Kárpátia c. havilap 2015. novemberi számában)

– Mi a véleménye a napokban lezajlott Szabadság téri akcióról?

– Sajnos nem lehettem személyesen jelen, mivel épp úton voltam Strasbourg felé, ám természetesen megelégedéssel nyugtáztam az 1956-os Pongrátz András által vezetett hazafiak október 25-i kurucos akcióját a Szabadság téri megszállási obeliszk és az azon csúfolkodó önkényuralmi jelkép eltávolítása érdekében. Szégyen, hogy a megalázottságunk ezen jelképe a szabadságról elnevezett szakrális terünkön mai napig a megszálló Vörös Hadsereg „dicsőségét” hirdeti, és a mostani kormányzat sem tesz semmit az eltávolítása érdekében. Jogi akadály nincs, ez elvi kérdés, szó sincs oroszellenességről, hiszen manapság az oroszok a hagyományos európai értékek védelmében, az atlantista háttérerők elleni küzdelemben és nemzetegyesítő törekvéseinkben a szövetségeseinkké váltak. Ennek többször hangot adtam az Európa Tanácsban is. Azt azonban nem kívánhatják, hogy megalázottságunk jelképét eltűrjük – ezt ők sem tennék. A magyar–orosz viszonyt tehát kifejezetten erősítheti e feszültségforrás kiiktatása és ezáltal a Szabadság tér történelmi arculatának helyreállítása, az ereklyés országzászló visszaállítását is ideértve.

– Tiltja-e államközi egyezmény a Szabadság téren található Vörös csillagos emlékműnek az áthelyezését vagy eltávolítását? Elég sokszor hivatkoznak arra, hogy a hadisírokkal kapcsolatos nemzetközi egyezmények terhelik a kérdést. Tisztázzuk azt is, hogy az emlékmű alatt vannak-e egyáltalán orosz katonai maradványok!

– Rögzítsük, hogy nincsenek már földi maradványok az emlékmű alatt! És ami még fontosabb ennél: se nemzetközi egyezmény, sem kétoldalú megállapodás nem tiltja az áthelyezést, s akkor itt emlékezzünk meg arról, hogy dr. Zétényi Zsolt, a Nemzetközi Jogvédő Alapítvány elnöke 2006-ban írt egy részletes politikai és jogi szakvéleményt az emlékmű helyzetéről, amelyben nagyon alaposan és részletesen levezette, hogy gyakorlatilag nincs hazai jogi akadály az emlékmű áthelyezése előtt.

– Azt hogy lehetne megoldani, hogy úgymond a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon? Gondolok itt jelenlegi jó kapcsolatunkra az orosz féllel, hogy ez ne sérüljön.

– Azt tudni kell, hogy 2006-ban, de már előtte is, elindult egy mozgalom az emlékmű eltávolítása érdekében, ebben meghatározó szerepet játszott a Nemzeti Jogvédő Alapítvány. Elnökünk vezetésével létrejött a Szabadság tér Bizottság: a mintegy harminc civil szervezet képviselője és több ’56-os elítélt magánszemély (Balázs-Piri László, Wittner Mária) részvételével megalakult testület felkérte a Nemzeti Jogvédő Alapítványt, hogy az ’56-os szabadságharc ötvenedik évfordulóján kezdeményezzen jogi lépéseket a Szabadság téren levő szovjet emlékmű áthelyezésére. Volt tehát már akkor is konkrét cél, amely az áthelyezést célozta. Ebben kértük, hogy a kormány kezdeményezze az Oroszországi Föderáció kormányánál az emlékműnek fontos állami érdekből való áthelyezését. Ez egyúttal nemzeti érdek, és egyben a tér történelmi arculata visszaadásának előfeltétele is. A szovjet emlékmű nem elmozdíthatatlan. Ilyen rendelkezés nincsen a hatályos hadisíregyezményben, vita tárgya nem lehet az áthelyezés szükségessége, hanem csupán az új helyszín megfelelősége. Az áthelyezés megegyezés esetén akár azonnal, egyébként a szándék bejelentésétől számított két év elteltével egyoldalúan is végrehajtható a 109/1996. (VII. 16.) Kormányrendelettel becikkelyezett magyar–orosz hadisíregyezmény 3. cikkének 3. pontja szerint. Az egyezmény által megkövetelt kiemelt államérdek két okból is fennáll: egyrészt a Kossuth tér és környéke eredeti arculatának helyreállításával megkezdődött a hivatalnoknegyed rekonstrukciója, aminek keretén belül teljesen logikus, hogy a kiemelt jelentőségű Szabadság tér arculatát is helyre kell állítani. Továbbá közeledik 2016. október 23., az 1956-os szabadságharcunk 60. évfordulója. Erre az időpontra a szovjet emlékmű elbontásával, áthelyezésével kapcsolatos procedúrát le lehetne és kellene bonyolítani. Ezeket a szempontokat az orosz félnek is méltányolnia kell, és úgy hisszük, méltányolni is fogja. Segíthet ebben most az Európában kitüntetettnek számító jó magyar–orosz viszony, és mert nekik sem érdekük a két ország kapcsolatát megterhelő emlékműügy fenntartása. Sajnos a ma már bukott honvédelmi miniszter meg sem kísérelte a szörnyemlékmű eltávolítását, amint kiderült a néhány hónappal ezelőtt Tarlós István budapesti főpolgármesternek adott válaszából, amely kérdésfelvetés egyébként a nemzeti szervezetek petíciója alapján indult. Tehát a probléma ott kezdődik, hogy Magyarország meg sem próbálja kezdeményezni az eltávolítást.

– Ezt tehát mindig a Magyar Honvédelmi Minisztériumnak kell kezdeményeznie?

– Természetesen, hiszen a honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartoznak a hadisír- és a hadi emlékhelyekkel és emlékművekkel kapcsolatos kérdések, és ezt ennek keretein belül fel kellene vetni. 2006-ban egyébként szintén elindult egyfajta puhatolózás nemzetközi alapítvány részéről, és odáig is eljutott a dolog, hogy informálisan megtudtuk, az orosz pátriárka és az orosz vezetés tulajdonképpen nem ellenezné az emlékmű áthelyezését.

– Amikor Putyin legutóbb Budapesten járt, ellátogatott a Fiumei sírkertbe is, ahol egy nagyon komoly, az orosz állam által anyagilag támogatott rekonstrukció és felújítás is történt. Erre a helyre teljesen ideális lehetne az áthelyezés…

– Így van, miközben azt is ki lehet mondani, hogy nem csak a Szabadság tér eredeti történelmi arculatának helyreállítása miatt, hanem a jelenlegi helyzetből adódó konfliktushelyzet kiiktatása végett is hasznos lenne az emlékmű áthelyezése. Emlékezzünk a 2006-os szeptemberi emlékműbontási kísérletre, de több hasonló eset is történt azóta. Ez rontja, mérgezi az orosz–magyar kapcsolatokat. Ez tehát még akkor is hasznos lehetne, ha egyoldalúan lépnénk meg az áthelyezést, fontos állami érdekre is hivatkozva. Ez nem lehetne más, minthogy a magyar állam ezen a helyen szeretné végre felállítani az 1880-as évek óta tervezett Magyar Szabadság és Függetlenség emlékművét.

– Ön egyedüliként kiállt az Európa Tanács áprilisi közgyűlésén is: akkori felszólalásában az oroszok mellett érvelt, támogatva őket jelenleg zajló önrendelkezési harcukban. Milyen visszajelzéseket kapott ennek kapcsán?

– A Fehér Ház, de a teljes orosz média is tele volt ezzel a nyilatkozattal, és egyértelműen hálásak voltak nekem. Az RT hírcsatorna is készített velem interjút, részletesen foglalkozva az eseménnyel. Akkor volt látható rajtam egy póló, amelyen az a felirat szerepelt, hogy a „Krím az oroszoké, Kárpátalja a magyaroké”. Tehát lenne lehetőségünk, de azt, hogy gyáván meg sem próbáljuk, és amolyan félszemmel nézzük, hogy „jaj, ki mit szólna hozzá”, mindenképpen gyáva hozzáállásnak tartom. Az emlékmű pedig nemzeti megalázottságunk jelképe, és a jó szövetségi viszonynak az is feltétele, hogy a másik megalázását jelentő gesztusokat vagy jelképeket lehetőség szerint el kell távolítani, a zavaró tényezőket ki kell iktatni.

– Véleményed szerint milyen arculattal kellene rendelkeznie egy ilyen szimbolikus köztérnek?

– Egyértelmű, hogy a szabadságról elnevezett szakrális téren a Kossuth térhez hasonló helyreállításnak kell megtörténnie. A főváros történelmi szívében az 1848–49-es szabadságharc hősei szenvedésének és életáldozatának emlékére a magyar függetlenségi harcokat megörökítő Magyar Szabadság és Függetlenség emlékművét kell felemelni. Ráadásul a megvalósítás most már funkcionális akadályokba sem ütközne, hiszen mára az autóforgalom is teljes mértékben kizárásra került a térről. Emellett érdemes lenne visszaállítani az ereklyés országzászlót, a négy égtáj országrészeket jelképező szobrait, és természetesen a Nagy-Magyarország alakú virágágyás is a korábbi helyére kerülhetne. Legyen ez a tér valóban szakrális tere a magyarságnak!