Endrésik és Pősze is leszavazta a koncepciós eljárásokat kiszolgáló bírók felelősségre vonását

A Jobbik külön szavazásra kérte ki dr. Gaudi-Nagy Tamás javaslatát, melyre egységesen nemet mondott mindenki (Endrésik Zsolttól a fideszeseken keresztül Vadai Ágnesig) - a Jobbikot leszámítva. A két áruló átszavazásai mindennapossá váltak.

A 2002-2010 közötti időszakban politikailag motivált, jogszabálysértő döntések hozatalában részt vett bírók szakmai alkalmassági vizsgálatát az Országos Bírói Hivatal elnöke jogosult és köteles kezdeményezni az illetékes bírósági vezetőnél. Ilyen kezdeményezést javasolhat bármely erre vonatkozó megalapozott információval rendelkező jogvédő szervezet - áll Gaudi módosító javaslatában, melyet a következőképpen indokol: nem lehet jogállami igazságszolgáltatásról beszélni, ha olyan bírók működnek a bírói testületekben, akik politikai koncepciós eljárásokban vettek részt, az irányadó eljárási és anyagi jogszabályok megszegésével hoztak jogsértő döntéseket a 2002-2010 közötti időszakban, ezért szükséges ezen személyek rendszerből való kiszűrése. Ennek érdekében az OBH elnökének feladata, hogy az ilyen eljárásokat a hiteles jogvédő szervezetek bevonásával kezdeményezze.
(Kuruc.info)