Exkluzív: Interjú Budaházy Gyurival!

A börtönben lévő szabadságharcossal dr. Gaudi-Nagy Tamás készített interjút. Gyurit már több mint egy éve tartja fogva a hatalom, aminek ugyan a színe változott, de a lényege nem. A koncepciós per tovább folytatódik, azonban, mint az hallható lesz, a pribékek nem érték el céljukat: Gyuri nem csak kitart, de értelmesen használja fel kényszerű szabadidejét.

Aki nem ismerné az előzményeket, az a Budaházy-aktában tájékozódhat.

Gyurinak fogva tartása óta először nyílik alkalma interjút adni (eddig maximum leveleket küldhetett): a Szent Korona Rádió és a többi médium kérelmeit az ügyészség rendszeresen - indok nélkül - elutasította.

Ez az eljárás különösen felháborító - és minden valószínűség szerint jogsértő -, hiszen az ügy rengeteg gyanúsítottja közül már "csak" ketten vannak fogságban, és a nemzetközi egyezmények valamint a hazai szabályozás szerint is megilletné őket a sajtónak való nyilatkozás joga. Azonban Gyuritól nagyon tart a hatalom: még a cigánygyilkosságokkal gyanúsítottak is nyilatkozhattak a sajtónak Ő nem. A körülbelül 1 órás beszélgetésből kiderül, hogy néha ugyan embertelen szabályok közé kényszerítették a szabadságharcost, de megtörése nem sikerült: rendszeresen olvas, hadtörténeti szakkörön előadást tart rabtársainak és mint tudjuk rendszeresen kommentálja a külvilág híreit.

Az interjú letölthető ide kattintva!

(Szent Korona Rádió)