Gaudi a magyar lehallgatási botrányról az Országgyűlésben

2013. október 15-én Gaudi-Nagy Tamás A nemzeti utas-adat információs rendszer létrehozása érdekében szükséges, valamint a rendőrséget érintő és egyes további törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/12164) vitájában párhuzamba állította a törvénymódosító javaslatot és a lehallgatási botrányt.


 
Gaudi-Nagy Tamás a problémakört európai kontextusba helyezte, mert mint mondta, „nem ismert a Házban, hogy az Európai Parlamentben véres viták folynak az utasbiztonsági, utasnyilvántartási rendszerekről”. Ismertette, hogy a vita tulajdonképpen arról szól, hogy „egy állam milyen feltételekkel kezelhetnek, milyen szempontok alapján továbbíthatják olyan személyek adatait, akik csupán utaznak.”

A jogvédő honatya utalt Morvai Krisztina álláspontjára, aki az Európai Parlamentben már többször hangsúlyozta, hogy „addig ne játsszuk el azt, hogy adatkezelési finomságokkal foglalkozunk, amíg az a botrányos helyzet nem rendeződik, hogy az Amerikai Egyesült Államok, mint a világ rendőre mindenkit totálisan lehallgatott”.

A radikális képviselő többek közt felidézte a 2008-as dunaszerdahelyi magyarverést, amely után a „könnyen feledhető” korábbi államtitkár, Juhász Gábor úgy fogalmazott, hogy a „Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezte a kiutazását az úgymond futballhuligánoknak, és sokkal több ez a szervezet, mint aminek látszik, de ennél többet már csak zárt ülésen mondhatok.” Erről Gaudi arra következtetett, hogy egyértelműen lehallgatták ekkor, majd sorolta, hogy milyen esetek (pl. védte Ümit Hamitot a TEK ellen, vagy Budaházyval hosszú évek óta van jogvédő kapcsolatban) miatt gyanítja még ezt.

A felszólalásról készült alábbi felvétel további részében Gaudi iránymutatást ad a kormánynak, hogy ezt a fontos kérdést hogyan kellene szerinte megvizsgálni, majd a Független Rendészeti Panasztestület leendő tagja kapcsán jegyzi meg, hogy „miért nem lehet nyílt kártyákkal játszani”. A videóban látható Kontrát Károly államtitkár válasza is, aki a „ha nem tetszik, nyújtson be törvénymódosító javaslatot” mantrája után megkérdőjelezte, hogy lehallgatnák Gaudit.
 
További hírek:
http://www.facebook.com/gaudinagytamas