Haza Őre kitüntetést kaptunk Morvai Krisztinával nemzeti jogvédő munkánkért

Szeptember 18-án nagy megtiszteltetés ért a Hazatérés Templomának dísztermében: Morvai Krisztinával  együtt a haza érdekében végzett nemzeti jogvédő munkánkra tekintettel átvehettük „A Haza Őre” kitüntetést ifj. Hegedűs Loránt tiszteletes úrtól, és a Hazatérés Temploma közösségétől. A videón a díjátadási ünnepség legfontosabb pillanatai láthatók.

Amellett, hogy missziónkért kaptunk támadásokat is (még büntetőeljárást is...), elismerésben is volt részünk és ez most egy újabb ilyen alkalom. Minden elismerés a nemzeti jogvédő közösségünk egészét és az ellenállókat illeti. Ezt akkor is elmondtam, amikor 2007-ben a Polgári Magyarországért Díjat kaptam.  Minden elismerés közül a legértékesebbnek a mostani, a Haza Őre kitüntetést érzem, amelyet a  Hazatérés Templomának 2006 őszén jogsértéseket átélt, hitben, magyarságban és szeretetben erős összetartó gyülekezetétől a 2006 őszi rendőrterror mostani, tizedik évfordulója alkalmából kaptunk.

E kerek évfordulóra adjuk ki a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006 őszi rendőrterror áldozataiért és az igazságtételért folytatott küzdelmeit összegző jelentésünket is. Tartoztunk vele nemzetünknek. És azoknak is, akik még mindig gátlástalanul tagadják a 10 évvel ezelőtti véres hatalmi önkény brutális tényét. A jelentésben dokumentumokkal, képekkel kiegészítve áttekintést adunk máig tartó jogi küzdelmeink fontosabb mérföldköveiről, időrendben, illetve négy nagy téma köré csoportosítva: civilek védelme, jóvátétel, felelősségre vonások és tüntetés-feloszlatások jogellenessé nyilvánítása.

A bemutatóra várhatóan október 21-én kerül sor, később pontosan megjelölendő helyen és időpontban.

Honfitársi üdvözlettel: 

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

www.gaudinagytamas.hu