A jogerős ítélet nélkül fogvatartottak személyek is kapjanak jóvátételt (videókkal)

2013. május 22-én, az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11207.) vitájában Gaudi-Nagy Tamás kifejtette, hogy alapesetben kormányváltáskor szoktak egy ilyen törvény módosítani, de mivel a hatályos törvény elfogadásakor is jelezték, átfogó változásokra van szükség, így üdvözlik a kormány mostani módosításokra vonatkozó szándékát.

Gaudi a Jobbik-frakció nevében hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslatban foglalt változások jó irányba változtatnák meg a szabályokat, de a menekültügyi módosítások egy részével nem értenek egyet, mint ahogy keményebb és határozottabb változásokat sürgetnének a közbiztonság megteremtése érdekében.


A jogvédő képviselő felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy elmaradt azoknak a jogkorlátozó intézkedéseknek a felülvizsgálata, amelyeket sajnos a Fidesz-KDNP kormányzása alatt is átvettek (pl.  ,,lex Gárda") az előző Bajnai-Gyurcsány önkényuralmi időszakból.