A kormány kiporciózta, a Jobbik szerint ez hazárulás

A Jobbik a földtörvény pénteki szavazását közjogilag érvénytelennek tartja, Földvédelmi Kerekasztalt hív össze. Kövér az NB I őszi sorsolásáról értekezett Orbánnal. Ángyán kilépett a Fideszből.

A törvény legdurvább húzásait itt olvashatja el.

A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődött, és a napirend előtti felszólalásokat követően csak záróvitákra és zárószavazásokra került sor. Országgyűlés

A haza nem eladó

17:40 Folytatódott a spontán tüntetés az Alkotmány utcában

A kánikula ellenére is összegyűlt több mint száz ember előtt Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész rögtönzött beszédében köszönetet mondott a Jobbik-frakció tiltakozásának. „Nem fogjuk hagyni, hogy kihúzzák a lábunk alól az őseink vére által áztatott szülőföldünket”- fogalmazott.

Ifj. Hegedűs Loránt elmondta, hogy a szabadság téri Hazatérés Templomában a trianoni diktátum aláírásának időpontjában, minden nap délután fél 5 után két perccel meg fogják kongatni a harangokat mindaddig, amíg veszélyben lesz a magyar föld.

ds

A református lelkész után Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője leszögezte, hogy Horthy Miklós óta nem volt nemzeti kormányzása Magyarországnak, jelenleg ennek láthatjuk az eredményét. Köszönetet mondott az összegyűlteknek amiért tiltakozásukat fejezik ki az utcákon is, továbbá részletesen bírálta a földtörvényt.

A rendezvényen civileken és jobbikos országgyűlési képviselőkön kívül részt vett a Jobbik Ifjúsági Tagozata is, a tüntetés befejezésének időpontját még nem határozták meg.

16:30 Ország sorsa? A túrót. NB I fontosabb. 

Kövér László arra a kérdésre, miről konzultált az országgyűlési patkóban a vezető politikusokkal, Kövér László azt mondta, a miniszterelnökkel az NB I őszi sorsolásáról értekezett. Pofátlan, de büszke rá.

16:25 Tisztességes Emberek Szövetsége 

Ángyán József bejelentette, hogy új, alulról építkező politikai mozgalom szervezésébe fog Tisztességes Emberek Szövetsége elnevezéssel a Váralja Szövetség, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom és a Gazdálkodó Családok Egyesülete segítségével.

Hetzmann Róbert a Váralja Szövetség képviselője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, a földtörvény megszavazása bebizonyította, hogy a magyar kormány nem a nemzet érdekében áll fenn és nem a nemzet oldalán áll. Éppen ellenkezőleg, Orbán Viktor kormánya "dezertált és átállt" a nemzetközi tőkeérdekeltségek oldalára - mondta.
   
Ertsey Attila az Élőlánc Magyarországért Mozgalom elnökségi tagja úgy vélekedett, hogy ma éppen úgy kellene szólnia a harangoknak országszerte, mint a trianoni döntés idején.

16:20 Spontán gyülekező lett a tüntetésből

A délelőttre meghirdetett tüntetés (melyet a Váralja Szövetség és az Élőlánc szervezett és a Jobbik is támogatott) véget ért, ám ötven-száz ember még a helyszínen tartózkodik, egyfajta spontán gyülekezéssé alakult.

15:30 Gulyás Gyula

Gulyás Gergely a hvg.hu-nak a történtek után azt mondta: ő a legsúlyosabb szankciót javasolná a Jobbikkal szemben. Így három ülésnapra zárják ki őket, ne fogadhassanak többet vendégeket ebben a ciklusban. A szankciók elfogadásához kétharmados támogatás szükséges. Később sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Fidesz-frakció támogatja a házszabály megsértéséért a legsúlyosabb büntetés kiszabását.

Gulyás kiejelentéséhez tökéletesen passzolt az erre a napra az ülésterem kellős közepére kirakott Horn Gyula fénykép. Nagy elődök nyomdokain haladnak a hazaárulás területén.

15:10 "Atombiztos védelem"

A magyar föld védelmére az új földtörvény, a legerősebb védelem – ezt Fazekas Sándor mondta a földtörvény zárószavazása után tartott sajtótájékoztatóján. A vidékfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: az új földtörvény „atombiztos védelmet nyújt a magyar földnek, Európa egyik legerősebb szabályát sikerült megalkotni”. Fazekas elmondta, azt tapasztalta, hogy ugyan az elmúlt néhány napban több demonstrációt helyeztek kilátásba, de ezek gyakorlatilag hamvában holt kísérletek voltak. 

A miniszter véleménye szerint a magyar gazda társadalom nyugodtan és megelégedéssel fogadja a földtörvény elfogadását, mert tisztában vannak annak a hatásaival, azzal, hogy – fogalmazott Fazekas – a földpiac első számú szereplője a földműves lesz a jövőben, és a magyar földműves, a helyben lakó földműves lesz a jogosult arra, hogy földet vásároljon. Ez a tényleges helyzet, bármilyen más dolog inkább a politika küzdőterének eseménye – mondta Fazekas Sándor, majd hozzátette: a törvény szövegét kell nézni, az abban foglalt rendelkezéseket kell elolvasni. A vidékfejlesztési miniszter azt mondta: a törvény a helyi családi gazdaságokat erősíti - mondta.

15:05 Orbán nem végezte el a kiporciózott munkát

"Egy érdekes kulturális jelenségnek lehettünk tanúi a parlamentben" - fogalmazott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, aki gratulált a kormánypárti képviselőcsoportnak, amiért nem ült fel a provokációnak. Mint mondta, a fideszesek és a KDNP-sek "ahogy egy nyugodt erőhöz illik, elvégezték a mai napra kiporciózott munkát".

Amúgy a parlamenti honlap adatai szerint Orbán Viktor ma lustálkodott, mivel nem szavazott. Ahogyan Kövér László (ő másban jeleskedik), Semjén Zsolt és Wittner Mária sem.

15:00 Elgurult Kövér László gyógyszere

Miután a Jobbik ma elérte, hogy a magyar földet nagybirtokosoknak és külföldieknek kiárusító földtörvényt csupán házszabályellenesen tudja áterőltetni a kétharmados gőzhenger, Kövér László házelnök egy szánalmas válaszlépésre szánta el magát. Első felindultságában letiltotta a Jobbik-frakció valamennyi szakértőjének és alkalmazottjának belépőkártyáját, illetve megtiltotta a frakciónak a hozzá érkező külsősök beléptetését mind a Parlamentbe, mind a Képviselői Irodaházba - olvasható a Jobbik mai közleményében.

Noha később az Országház mindenese az alkalmazottaknak visszaadta a belépési jogosultságot, ám számos szakértőként dolgozó munkatársunk a továbbiakban sem tud bejutni munkahelyére. Fokozza Kövér lépésének aljasságát, hogy mindezt ebédidőben tette, így több olyan kollegánkról is tudunk, akik ebédjükről nem tudtak visszatérni irodájukba.

A Jobbik szerint Kövér László e lépése újfent bizonyítja, hogy alkalmatlan a Tisztelt Ház vezetésére - áll Vona Gábor péntek délutáni közleményében.

14:50 Itt a teljes videó!

 A videó teljes terjedelmében mutatja a parlamentben történteket, a szünetet is beleértve.

14:30 Ángyán kilépett

A volt államtitkár bejelentette: kilép a Fidesz frakcióból. Ángyán József ezt az Alkotmány utcai tüntetésen jelentette be.

14:20 A munkatársakat visszaengedik

Az állandó belépőkkel rendelkező munkatársak kitiltását végül visszamondták. Lévén, hogy őket elég bajosan tilthatnák ki a munkahelyükről... Több képviselő asszisztense sem tud bejutni az épületbe.

14:15  Vona: csatlakozzon hozzánk mindenki!

VonaEljött az a pillanat, amikor a kétharmados cinizmussal szemben csak ilyen formában tudjuk kifejezni a véleményünket, ezért döntöttünk úgy, hogy az elnöki pulpitusra vonulunk és megakadályozzuk a szavazást – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt rendkívüli sajtótájékoztatóján a parlamentben.

Vona Gábor úgy vélekedett, hogy a törvény jelenleg nem lett házszabály szerint megszavazva, így a döntés nem született meg a földtörvény elfogadásáról.

Akár milyen büntetést rójon is ki Kövér László a frakció tagjaira, ők állnak elébe, a harcot pedig tovább fogják folytatni – ugyanis a lelkiismeretük ezt diktálja – fogalmazott a pártelnök. A Jobbik kedden 17 órára az Országgyűlési Hivatalban létrehoz egy földvédelmi kerekasztalt, ahová várnak civil szervezeteket és más frakciók országgyűlési képviselőit is.

Ez a kiállás arra nézve volt egy felkiáltójel, hogy a magyar társadalom is mozduljon meg – tette hozzá Vona. Ha a magyar társadalom többségét magunk mellé tudjuk állítani, biztosak vagyunk benne, hogy meg tudjuk akadályozni a „második Trianont” - zárta szavait Vona Gábor.

13:55 Kövér László beindult

A Jobbik összes szakértőjét, valamint munkatársát kitiltották a parlament épületéből, és a képviselői irodaházból, határozatlan időre, kollektív büntetésként. Így ifj. Hegedűs Loránt már nem tudott bejutni a parlament épületébe.

13:19 - Demonstráció a hazaáruló földtörvény ellen

A Jobbik mindenkit vár az Alkotmány utcai demonstrációra, aki tiltakozik a hazaáruló földtörvény fideszes megszavazása ellen.

13:05 Pősze Lajos hű maradt saját magához

Megszavazta a törvényt.

Akik nemmel szavaztak:

13:00 Hímnuszt énekli a Jobbik

12:55 Folytatódik a szavazás

Folytatják a szavazást, természetesen tökéletesen házszabály-ellenesen. Az elnök hangjából nem sok mindent hallani. 

12:50 Mindenki az Alkotmány utcába!

A Jobbik arra szólít fel minden magyar földért aggódó nemtettársunkat, hogy jöjjenek a Parlamenthez!

12:40 Már a kijelző is felmondta a szolgálatot

Úgy tűnik, a nemzeti ellenzék mellett a technika ördöge sincs a Fidesszel. Most már a szavazásokat közvetítő projektort is elérte a kék halál...

12:36 Nem tudnak szavazni

Technikai probléma lépett fel: nem működik a szavazógép. A szocialista frakció kedélyesen várja a fejleményeket.

Frissítés: úgy tudjuk, a gond ott van, hogy a kártyáját az elnök nem tudja bedugni így nem tudja levezetni a szavazást. A jobbikosok még az emelvényen.

12:31 Latorczai János helyét elfoglalta a Jobbik így a vezérszónoki pulpitusról próbálja levezényelni a szavazást

Ráadásul nem név szerinti szavazás lesz. A döntést a Fidesz megtapsolta. A Jobbik hangos "hazaárulók" kántálással nyomja el a levezető elnököt. Az LMP is kifeszített egy drapériát középre. Teljes a káosz.

12:30 Kövér egyre keményebb

Megjelent az ülésteremben Kövér László is, aki igyekszik nagyon harapósan és csúnyán nézni a Jobbikra.

12:20 Kizárták a Jobbikot a mai napi szavazásokról

Az Országgyűlés fideszes többsége úgy döntött, a nemzeti ellenzék ma már nem szavazhat. A fideszes komédiához és "demokráciagyakorlathoz" remek háttér Horn Gyula arcképe az ülésterem közepén...

Parlament

12:15 Jöhet a zárószavazás

A Jobbik képviselőcsoportja kivonult, majd a pulpitus mögé állva "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás" feliratú molinót tartották fel.

alfahir.hu