Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel jelent meg könyv a határon túli magyarok helyzetéről.

A kötetet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat mutatta be tegnap (2013.12.11-én, kedden - a szerk.). Az esemény egyik főszervezője, Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő elmondta: az a céljuk, hogy a jószomszédi kapcsolatokon alapuló "simulékony" politika helyett az emberi jogok fogalomrendszerére és követeléseire hangolják át a jogküzdelmet. Mint mondta, a kötetet valamennyi országgyűlési képviselőnek elküldik, és az olyan jogvédő szervezeteknek is, mint a Társaság a Szabadságjogokért szervezet, hogy a jövőben ne mondhassák, hogy "nem tudták", milyen problémákkal küzdenek a trianoni békeszerződéssel elszakított területeken.

A politikus arról is beszélt, hogy a trianoni diktátum 93. évfordulóján tartott konferenciáról készült kötet bemutatja a külhoni állapotok tüneteit, és terápiát is megfogalmaz azokra.
- Ez nem megadják, hanem kiharcolni kell - mondta Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője, rámutatva arra, hogy a határon túli magyarok helyzetére az önrendelkezés a megoldás. Zétényi Zsolt, az NJSZ elnöke a rendezvényen azt hangsúlyozta, Trianon nem múltban élő merengés, hanem a valóság, amely nemcsak Magyarország területét torzította, hanem lelkileg és erkölcsileg egyaránt rombolta a magyar nemzetet. Hozzátette, a bemutatott kötet Magyarország szellemi fényképe.

forrás: Horváth - Magyar Nemzet