Morvai és Gaudi kézdivásárhelyi fóruma a székely önrendelkezésről, politikai foglyokról és a székelyek jogvédő szolgálatról

Forrás: www.3szek.ro  szerző: Iochom István fotók: Mozgó Péter

Március 13-án Nagyváradon kezdődött és március 19-én ér véget az az emberi jogvédő körút, melyet a Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Gábor Áron-díjas ügyvezetője és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászai, szakértői, médiamunkatársai alkotta küldöttség tett Erdélyben, illetve a Székelyföldön. Szerda este Kézdivásárhelyen jártak.

 

Útjuk célja a székely-magyar közösség önrendelkezési küzdelmét, illetve egyéni és közösségi jogai érvényesülését gátló körülmények felderítése, a magyarellenes román hatósági intézkedések kivizsgálása és a jogokért való kiállás erősítése volt. A misszió végén széles körben terjesztendő emberi jogi jelentést és tényfeltáró dokumentumfilmet mutatnak be. Két helyszínen – Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen – nyilvános lakossági fórumot, illetve több erdélyi településen zártkörű szakmai megbeszélést tartottak jogvédőkkel, jogsértettekkel és autonomistákkal. A román titkosszolgálat és a központi román média is figyelemmel kísérte a körutat. Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, a szélsőségesen magyarellenes Egyesült Románia Párt elnöke egyenesen azt kérte a hatóságoktól, hogy Morvai Krisztinát ne engedjék be az országba.

Szerda este a Vigadó színháztermében megtartott közel három és fél órás lakossági fórumon mintegy százötvenen vettek részt. A találkozó kezdetén a szervezők hat olyan videofelvételt vetítettek le, amelyeken Morvai Krisztina szólalt fel az Európai Parlamentben a székelység autonómiatörekvései és a „kézdivásárhelyi terroristák” ügyében. „Ceauşescu meghalt, a kommunizmus összeomlott Romániában, de a megfélemlítettség, a kiszolgáltatottság és jogfosztás megmaradt, ezért nekünk, a csonka Magyarországon élőknek kötelességünk feltárni a határon túli testvéreinket ért jogsértéseket” – jelentette ki Morvai Krisztina, aki meglepetésének adott hangot annak kapcsán, hogy tapasztalata szerint több erdélyi nagyvárosban az ott élő magyarok nem élnek a törvény biztosította nyelvi jogainkkal.

Gaudi-Nagy Tamás a több európai államban jól működő autonómiaformákra hívta fel a hallgatóság figyelmét, amitől az illető állam sokszínűbb és gazdagabb lett. „A székelységnek joga van szabadon használni nemzeti szimbólumait és anyanyelvét, és ahhoz is joga van, hogy saját sorsáról döntsön” – hangsúlyozta. A Jobbik listáin a korábbi ciklusban országgyűlési képviselői mandátumhoz jutott Gaudi-Nagy Tamás azzal a javaslattal állt elő, hogy Kézdivásárhelyen is alakítsanak magyar jogászokból álló jogvédő segélyszolgálatot.

A jogászokkal együtt látogatott szülővárosába a jelenleg Los Angelesben élő, emigrációs kérdésekre szakosodott Jánossy Mária ügyvéd is. Arról beszélt, hogy az amerikai városban számos nemzetiség él együtt, mindenik szabadon használhatja zászlaját, az állami hivatalokban is szabadon használhatják anyanyelvüket, és ettől az Amerikai Egyesült Államok nem omlott össze.

Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke székely zászlóval, Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője pedig Székelyföld térképével ajándékoz­ta meg a két jogvédőt. A lakossági fórum második felében Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás a hallgatóság kérdéseire válaszolt, majd a jelenlevők közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.