A Nemzeti Jogvédő Szolgálat újabb strasbourgi győzelme: Árpád-házi sávos zászló üldözése miatt büntették Magyarországot

Közel egymillió forint kártérítést kell fizetnie a magyar államnak Fáber Károlynak. A férfit azért büntették meg, mert egy 2007-es tüntetésen a rendőri felszólítás ellenére nem volt hajlandó eltenni árpádsávos zászlóját. Egészen Strasbourgig vitte az ügyet - kedden vált hivatalossá: nyert. Az indoklás szerint korlátozták a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.


Nem tette el a zászlót, ezért megbüntették Illusztráció (Reuters/ Szandelszky Béla)

Az ügyet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vitte ki az Emberi Jogok Európai Bíróságára, amelyben Gyurta Tibor ügyvéd járt el a jogsértett képviseletében. Az előzmények itt olvashatók.

Pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán az állammal szemben Fáber Károly. A férfi még 2007-ben az MSZP egyik tüntetését – melyet a rasszizmus és a gyűlölet ellen szerveztek – ellentüntetőként szemlélte.

Fáber a szocialista tüntetéstől mintegy 100 méterre állt és árpádsávos zászlóval a kezében demonstrált.

A rendőrök megkérték, hogy távozzon, ő azonban ennek nem tett eleget, ezért a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézménybe szállították. A férfit hat órával később engedték ki és 50 ezer forintra büntették, mert nem tett eleget a rendőri felszólításnak (a tárgyaláson a rendőrök azt állították, azt az utasítást kapták, hogy „ne hagyják, hogy az árpádsávosok megközelítsék a szocialistákat”).

Fáber ezután panaszt tett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, itt azonban nem adtak helyt keresetének. A fellebbezés után 2007. december 7-én és 2008. február 21-én került sor a meghallgatásra.

A bíróság szerint Fáber viselkedése provokatív volt; „szabad véleménynyilvánításának határa nem terjedhet addig, hogy megzavarjon egy másik demokratikus tüntetést”. Míg a zászlószakértő szerint az árpádsáv ebben az esetben historikus jelentéssel bírt, addig a bíróság azt állította: jelen körülmények között offenzív volt használata, mivel a magyar nemzeti lobogónál fontosabbként volt számon tartva – így pedig Fáber magatartása provokatívnak számít.

Irány Strasbourg!


A mainap.hu információi szerint Fáber ezek után az Emberi Jogok Európai Bíróságánál tett panaszt, a végső döntést kedden hirdették ki. A dokumentumban az áll, a magyar bíróság végzése megsértette a férfit a szólásszabadsághoz való jogában.

Fáber keresetében 4 ezer euró (körülbelül 1,1 millió forint) nem vagyoni kártérítést követelt (ezt a magyar állam vitatta). A bíróság végül 1500 euró (nagyjából 436 500 forint) kártérítést ítélt meg.

Ezen felül további 1500 eurót kért költségei megtérítésére - ügyvédje 10 órás munkájáért - , s bár ezt a követelését is vitatta a magyar állam, a bíróság az ő javára döntött.

A bíróság 6:1 arányban megszavazta, hogy a magyar bíróság ítéletében megsértette Fáber szabad véleménynyilvánításhoz való jogát; és szintén 6:1 arányban odaítélte a kétszer 1500 eurót (megközelítőleg 837 ezer forint).

A bírósági ítélet megtekinthető itt!