Szentmihályi Szabó Péter: Sarkosan fogalmazva - "Budaházy politikai fogoly"
Aki látta a Hír Tv Célpont című műsorában a börtöninterjút Budaházy Györggyel, talán kicsit elgondolkodott, ki is ez az ember, és miről is van szó. Ahogyan szokták mondani, érzékeny téma , jogásznyelven folyamatban lévő ügy, döntsön a mindig rendkívül független bíróság.
Budaházy egyesek szemében szabadságharcos, romantikus hős, mások szemében holmi katonai szárny szellemi vezetője, terrorcselekmények kitervelője. Több mint egy éve ül a börtönben, ártatlannak vallja magát, szerinte bizonyítékok nincsenek ellene.
Megpróbáltam tárgyilagosan fogalmazni, de az tény, hogy Budaházy politikai fogoly, miközben azok közül, akik őt ide juttatták, még senki sem ül a börtönben eddig csak gazdasági bűncselekmények alapos gyanújával csücsülnek néhányan, méghozzá nem a főbűnösök.
Nos, nekem Budaházy a nevezetes Erzsébet hídi tüntetés óta rokonszenves, talán azért, mert meg merte tenni azt, amit sokan nem mertünk, törvénytiszteletből vagy gyávaságból. Budaházy ebből az esetből is kiviláglik amatőr forradalmár, hiszen egy híd blokádja nem blokád, a taxisok annak idején profi módon csinálták, némi háttérsegédlettel.
Miközben valódi és potenciális bűnözők egész fegyverarzenállal szabadon grasszálnak, Budaházy az előző, korrupt és szégyenletes rendszer utolsó áldozataként ott ül igazi bűnözők között, nem házi őrizetben, mint a gazdag, kettős állampolgárságú csókosok.
Persze egyszer majd kiderül talán, pontosan mivel vádolják és mik a bizonyítékok. Vagy nem. Amerikában kitalálták, hogy nincs politikai koncepciós per, hanem terrorizmus van, közellenség, jó vagy rossz esetben Guantánamo. Mi még nem tartunk itt, de hagyjuk ezt a terroristadumát. Védekezzék Budaházy szabadlábon, ha van mi ellen, és bizonyítsa be, hogy egyszemélyes forradalmának vége, Robin Hood vagy Zorro visszatér a polgári létbe.
Magyar Hírlap