A szimbolikus jellegű törvények mellett, a kommunista diktatúra időszakának teljes körű elszámoltatását szorgalmazta Gaudi (Videóval)

2013. április 9-én, az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról szóló törvényjavaslat (T/10592.) vitájában Gaudi-Nagy Tamás ismertette a kisebbségi véleményt. Mint a radikális képviselő elmondta, a Jobbik képviselői az Alkotmányügyi bizottságban a javaslat tárgyalásakor tartózkodással fejezték ki azon álláspontjukat, hogy a szabályozás irányát alapvetően elfogadhatónak tartják, azonban álláspontjuk szerint a szabályozás technikája tekintetében szakmailag az alkalmazhatóság vonatkozásában sokkal erősebb, sokkal határozottabb megfogalmazásra lenne szükség.

Gaudi maga is kifejtette, hogy nem vitatható az a cél, miszerint a véres diktatúráknak a szimbólumrendszereit valóban a köznyugalmat megzavaró használatával ne lehessen sérteni az áldozatok, egyáltalán a nemzeti közösség méltóságát, azonban a köznyugalom megzavarására alkalmas kitétel - mint elkövetői magatartás, elkövetési mód - szabályozása helyett inkább egy eredmény bűncselekmény irányába kéne elmozdulnia a szabályozásnak.

A jogvédő honatya szerint az előterjesztők abszolút a bírói gyakorlatra kívánják bízni azt a zsinórmértéket, amely majd meg fogja határozni, hogy ki és milyen módon eshet ezen törvényi tényállás alá.
,,Ezt nem érezzük szerencsésnek. A jogalkotónak az a feladata, hogy olyan normákat fogalmazzon meg, ahol minél kevesebb a mozgástér, minél szűkebb teret adunk az önkényes jogalkalmazásnak" - mondta Gaudi. Példaként azt az esetet hozta, mikor Budaházy György, Novák Előd és több társuk ellen tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt eljárás indult. Emlékezetes módon akkor az uniós csatlakozás népszavazási kampányában használtak negatív összefüggési rendszerben tiltott önkényuralmi jelképeket, érzékeltetve, hogy az Európai Unió hasonló hátrányokkal fog járni, mint az önkényuralmi rendszerek.

Korábban ezért a plakátért indult eljárás a hazafiak ellen, végül felmentették őket.

Mint azt Gaudi felszólalásában részletesen kifejtette, a joggyakorlatban nem lehetnek ilyen elvarratlan szálak. A radikális képviselő felszólalása végén szorgalmazta, hogy ,,végre történjen már meg a kommunista diktatúra időszakának a teljes körű elszámoltatása". Az Alaptörvény IV. módosítása hatályba lépett, a Jobbik-frakció pedig szeretné, ha a szimbolikus jellegű törvények mellett végre a tényleges felelősségre vonás, a valós elszámoltatás is megtörténne, amire az új szabályozás alkotmányos lehetőséget is ad.

Gaudi-Nagy Tamás felszólalása alább vágatlanul megtekinthető: