Tudja, ki szólalt fel legtöbbször a parlamentben?
Gaudi közel 3 napnyi hosszan beszélt, a második leghosszabban és a második legtöbbször Schiffer után
Schiffer András szólalt fel a legtöbbször, majdnem ezerszer a parlamentben az elmúlt négy évben. Az LMP frakcióvezetője, hasonlóan a jobbikos Gaudi-Nagy Tamáshoz, összesen több mint három napon át beszélt. Öt fideszes képviselő viszont egyszer sem kért szót 2010 és 2014 között az Országgyűlésben.
Schiffer András a február közepén befejeződött parlamenti ciklusban 959 alkalommal beszélt, ülésnaponként átlagosan majdnem háromszor. Őt Gaudi-Nagy Tamás követi 874 felszólalással, majd az MSZP-s Gúr Nándor 851-gyel, Fónagy János, a fejlesztési tárca fideszes államtitkára 753-mal és az LMP-s Vágó Gábor 733-mal.
Utánuk az MSZP-s Göndör István, a jobbikos Z. Kárpát Dániel, a szocialista Józsa István, a fideszes Kontrát Károly belügyi államtitkár és Lamperth Mónika MSZP-s képviselő következik. Rajtuk kívül még négyen, a KDNP-s Rétvári Bence, a közigazgatási minisztérium államtitkára és három jobbikos politikus, Szilágyi György, Novák Előd és Volner János jegyez ötszáznál több felszólalást.
A leghosszabban beszélők listáját is Schiffer András vezeti 72 és fél órával, míg a tavaszi választáson már nem induló Gaudi-Nagy Tamás szinte percre pontosan három napnyi időn át beszélt. Aktivitásuk kiemelkedő: a sorban harmadik Göndör István 46 órán át szónokolt. Negyven óránál többet beszélt Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes, a jobbikos Nyikos László, Z. Kárpát Dániel és Novák Előd, illetve Gúr Nándor MSZP-alelnök is.
Orbán Viktor miniszterelnök négy év alatt 259-szer emelkedett szólásra, és több mint 21 órát beszélt.
A miniszterek közül Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője szólt a legtöbbször, 256 alkalommal, összesen valamivel kevesebb mint nyolc órát. Semjén Zsolt KDNP-elnök és miniszterelnök-helyettes 21-szer kért szót, és másfél órán keresztül beszélt.
A kormánytagok közül a legkevesebbszer, 14-szer a képviselői mandátummal nem rendelkező Németh Lászlóné fejlesztési miniszter fejtette ki véleményét a plénum előtt. Az összes felszólalása 2012 tavaszára, a kinevezését követő első ülésszakra esett. Összesen 22 percet beszélt az Országgyűlésben, és minden esetben interpellációra vagy azonnali kérdésre válaszolt.
A frakcióvezetők között a felszólalások számát és hosszát tekintve is rekorder LMP-s Schiffer András mögött a Fidesz-frakciót 2012 júniusa óta irányító Rogán Antal a második 227 felszólalással. A kereszténydemokrata Harrach Péter 121-szer, Vona Gábor Jobbik-frakcióvezető 110-szer szólalt fel, Mesterházy Attila MSZP-elnök-frakcióvezető pedig 66-szor kért szót.
A ciklus első felében a Fidesz képviselőcsoportját, azóta a Miniszterelnökséget vezető Lázár János 103, míg az LMP frakcióját 2012-ben irányító (majd társaival Párbeszéd Magyarországért néven új pártot alapító) Jávor Benedek 221 alkalommal beszélt a törvényhozásban.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke - aki 2011 őszén lépett ki az MSZP-ből, azóta független képviselő - 19-szer szólalt fel, és összesen másfél órát beszélt.
Öt képviselő nem szólalt fel az Országgyűlésben ebben a ciklusban, mindannyian fideszesek: Kubatov Gábor pártigazgató, Bíró Márk, a kormánypárt észak-magyarországi regionális igazgatója, Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármester, Molnár Ágnes soproni kórházigazgató, aki 2010 és 2012 között fejlesztési államtitkár volt, valamint Cserna Gábor dunaújvárosi polgármester.
Közülük a Fidesz-frakció közlekedési munkacsoportját vezető Bíró Márk az egyetlen, aki még sosem szólt hozzá a törvényhozási vitákhoz. Kubatov Gábor 2006 óta tartó parlamenti pályafutása során egyszer, 2007 áprilisában beszélt a plénum előtt, míg Cserna Gábor legutóbb 2004 őszén, de ő 2006 és 2011 között nem volt képviselő.
A 2011. őszi megalakulása óta a DK-ban politizáló, a képviselőségtől idén 24 év után búcsúzó 89 éves Vitányi Iván mindössze kétszer szólalt fel ebben a ciklusban. Előbb az Orbán-kormány kétéves tevékenységét értékelő vitanapon helyesbítette egy képviselőtársa Bibó Istvánról szóló állítását - megjegyezve: ifjú korában jól ismerte a későbbi államminisztert -, tavaly nyáron pedig azért kért szót, hogy méltassa a nyugdíjba vonuló Soltész Istvánt, aki a rendszerváltás óta ellátta a Ház főtitkári feladatait.
Négy év alatt mindössze háromszor fejtette ki véleményét az Országgyűlésben Kovács Ferenc, Nyíregyháza fideszes polgármestere: kétszer a Felvidékről kitelepítettek, egyszer pedig a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról szóló határozat vitájában. Szintén háromszor szólalt fel és kevesebb mint tíz percet beszélt párttársa, B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott.
A fideszes Tiba István négy év alatt elmondott négy felszólalása alig három percet tett ki: két ízben kormányoldali törvényjavaslatokat támogatott az önkormányzati bizottság előadójaként, egyszer pedig Halász János államtitkárt kérdezte a balmazújvárosi idősotthon bővítéséről, majd elfogadta a választ.
Az említetteken kívül huszonöt fideszes képviselő van, aki tíznél kevesebbszer szólalt fel a négy év alatt.