Versaillesban is szólt a harang

A versailles-i kastély parkjában található Nagy-Trianon palota előtt tartott nagygyűlést a Magyarok Világszövetsége szervezésében több magyar szervezet a trianoni emléknapon.

A magyar nemzeti és árpádsávos, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom zászlóit lengető résztvevők a versalles-i kastély előtti parkolóban gyülekeztek, ahonnan buszok szállították az embereket a parkban található Nagy-Trianon palota elé. Többen gárda egyenruhát viseltek. A békés megemlékezésen elhangzott beszédek között a tömeg azt skandálta, hogy "Vesszen Trianon!".

A megmozdulásra - amelynek társszervezői a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Nemzeti Érzelmű Motorosok és a Trianon Társaság voltak - mintegy 400 magyar megemlékező érkezett Magyarország mellett a szomszédos országok magyarlakta területeiről, valamint több nyugati országból.

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke ismertette a szervezet petícióját az 1920-as trianoni és az 1947-es párizsi béke felülvizsgálatának követeléséről. Ő is üdvözölte a magyar parlament döntését, de hangsúlyozta, hogy a nemzeti összetartozás még várat magára. Hozzátette: "A 90. évfordulótól kezdve már nem az a magyar erény, hogy mindig rá gondolunk, hanem az, hogy fellázadunk és ellene cselekszünk". A tömeg erre "úgy legyennel" válaszolt.

Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke arról beszélt, hogy "kilencven évvel ezelőtt ezen a helyen világméretű hazugságot emeltek világpolitikai rangra, s azt állították, hogy lehet ideológiai alapon békét kötni". Megítélése szerint az első világháborúban a magyar királyság katonái nem vettek részt, csak a monarchia erői, ezért a világnak "igazi békét" kell Magyarországnak szolgáltatni.

Jeszenszky Sándor, a Nemzeti Érzelmű Motorosok képviseletében elmondta: tegnap Brüsszelben jártak, ahol Morvai Krisztinának, a Jobbik európai képviselőjének segítségével - aki a versailles-i megemlékezésen is megjelent - minden uniós képviselőnek eljuttatták saját petíciójukat, amelyben az Európai Parlamenttől a "békediktátum felülvizsgálatát" kérik, valamint azt, hogy az uniós jogok és értékek alapján mentesítse Magyarországot annak következményei alól, az elcsatolt területeken biztosítsa a magyaroknak a teljes önrendelkezést és az uniós állampolgárokat megillető nemzetiségi jogokat.

Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője MVSZ-tagként kapott szót a megemlékezésen. Szerinte "addig nem lesz béke és nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és otromba trianoni szerződést".

A szervezők felolvasták Bernard le Calloc,h, a magyar-francia kulturális kapcsolatok kutatója üzentét, amelyben arról írt, hogy a franciák egy részének is ugyanúgy fáj Trianon, mint a magyaroknak, s azért küzdenek, hogy Európa igazságot szolgáltasson Magyarországon. Ismertették Henry Bogdan magyar származású francia történész véleményét is Franciaország felelősségéről a trianoni békeszerződésben.

Versailles-ban 1920. június 4-én délután négy óra harminc perckor írták alá az első világháborút lezáró békeszerződést. A pillanatra délután fél öt órakor a versailles-i székesegyház előtt harangszóval és közös imával emlékeznek az MVSZ tagjai.

(Klubrádió/MTI) - Párizsból Földes Anita tudósított - barikad.hu